Szivárvány (231.)
Híd van az égen, – gondolhatták eleink, aztán mesét is kreáltak mellé. Nem számított, hogy a szivárvány a távolabb hulló esőcseppen megtörő napfény keltette többszínű fényjelenség az égbolton. Bizonyosak voltak benne, hogy az egyik vége vízbe, tóba, kútba, tengerbe nyúlik, onnan szívja fel a vizet, vele együtt békákat, kígyókat, halakat. Aki átjut alatta, lányból fiúvá, […]
Halak (230.)
A halak az áramlással jönnek-mennek csapatostul. Így van ez már időtlen idők óta, de lám van egy, aki szembe úszik az árral. Ki ő? Honnan van bátorsága? Tud valamit a halvilág sorsáról, vagy csak elege van az unalmas uniformizált létből? Kitörni az elszigeteltségből? A színek is korképek? Az agresszív piros, a tanácstalan helyezkedő sárga, a […]
A fák állva halnak meg? (229.)
Törzs, lombozat, madárfészek nincs, csak a még kapaszkodó gyökérzet. Pár éve illett volna még az égre néző, de belülről már korhadó fára a mondat, hogy a fák állva halnak meg. Ma már nyoma sincs a méltóságnak, az egyenes gerincnek, a viharállóságnak. Mit látott, mit hallott százados évei alatt, nem tudhatjuk. A föld fölött jól látszik […]
Rőzseló (228.)
Magányosnak tűnik, de nem az. A szabadság utáni vágy Jelképe. Nem véletlen, hogy alkotója kicsapta a rétre, erőt, dinamizmust adva neki. Él is vele, minden részlete finoman kidolgozott, eleganciája természetes. Ugrásra, vágtára kész, miközben uralja a tájat. Számtalan lovas szobrot ismerünk kőből, vasból, bronzból agyagból formáltat. Ágból, rőzséből ritkán készül. Nem akarnék felpattanni rá, elég […]
Az úr(?) (227.)
Az úr(?) zsűritag az olasz televízió egyik vetélkedőjében. Nem tudom milyen műsor, kiknek, miről szól. Világjelenség, hogy a műsorok szerkesztői igyekeznek olyan embereket meghívni, akik körül izzik a levegő. Bunkóságuk, botrányaik, különcségük okán. Akik fürdőznek a rájuk szakadt népszerűségben. A nézettség garantált. Nem tudom kinek cikibb. Annak, aki gyártja, vagy annak, aki nézi? Fogadd el […]
Temetőben (226.)
Eltelt néhány hét a halottak napja óta, a temető újból a régi, az elhervadt koszorúkat összeszedték, egyedül sétálok az ismerős sírok között. Korábban nem vettem észre, de most megállít a mohás aprócska fejfa, amin jól látható a név, előtte színes műanyag csokor. A végső elengedés jele az omlani készülő fejfa, de az elé tett virágcsokor […]
Kenyér árjegyzék (225.)
Rég volt, talán igaz sem volt? Pedig igaz volt, az 1960-as és 70-es években 3.60 Ft-ba került a kenyér kilója. Nincs kétségem, politikai szándék állt a kenyér ára mögött. Más kérdés, hogy 1979 július 23-án drasztikusan megemelték az árát. A finom fehér kenyér új ára 5 forint 40 fillér lett. Az árjegyzéket nézve vagy nem […]
Magány (224.)
Ablak vázával, virággal, sárga vakolattal, fűtéscsővel, függönnyel, a túloldalon bezárt ajtóval. Festmény is lehetne. Egyszerű vázában díszlik a virág. Nem tudni, hogy igazi vagy mű. Nagy bravúrokra képes a virágkötészet, de nem tud felülkerekedni a pillanat erején. A magány felzaklató érzete rögzült a málló vakolatú szobában. Titkok tudója az ablak, őrzi a magány szívverését, és […]
Pasztell Balaton (223.)
Ritkán látni ilyennek. De az is lehet, hogy amikor ilyen a táj, nem vesszük elő a fényképezőgépet. Pedig gyönyörű! Bizonyság rá Bakos István András pasztell technikával készült alkotása, amely átmenetet képez a rajzolás és a festészet között, és festmény hatású kép létrehozását teszi lehetővé. Finom, lágy vonalakat és árnyalatokat alkalmaz, amelyek a pasztellszínekkel világoszöld, világoskék, […]
A bicikli magánya (222.)
A tenger visszahúzódott, amúgy nem szokása, de a klíma változás nincs rá tekintettel. A kerékpár sem érti az idők szavát, évtizeddel ezelőtt valaki, valakik elhagyták, a betonszegély szélének támasztották. Nálunk már rég elvitték volna. Maradt, rozsdásodott, nézte a távolodó tengert. Valaha a plázs melletti úton rótta a kilométereket jó negyven kilométer hosszan. A tenger közel […]
Halottak napja (221.)
“A múlt az egyetlen emberi valóság. Mindaz, ami van, már nincs – elmúlt” (Anatole France) Az emlékezés napja, keresztény ünnep, a szenvedő egyház ünnepe a katolikus vallás szerint. Kimegyünk a temetőbe, rendbe hozzuk elhunyt szeretteink sírját, fejet hajtunk a mindenki halottja emlékhelynél, gyertyát gyújtunk. Nincs egyetlen emlék, sosem hal meg semmi teljes egészében. Mindenből történet […]
Kürtőskalács (220.)
Ha van világsiker, akkor a kürtőskalács az! Székelyföldről indult, meghódította Erdélyt, Magyarországot és ma már jelen van a világ nagyvárosaiban. Köszönhetően külföldre szakadt honfitársainknak. A kép az olasz kisvárosban, Palmanovában készült. Régen lóval, lovasszekérrel jártak a vándorló magyarok, manapság utánfutós lakókocsival, amely egyben kürtőskalács sütő hely is. Eleinte a fahéjas, a diós, a cukros volt […]
Séd (219.)
Pár éve még szélesebben jött, a XIX. században vízimalmokat is hajtott. Az elöregedett palló is mutatja korábbi járását, most a víz helyett a moha az úr. Látványnak így is szép, a patakmeder regényes, az ősz is hozzáteszi a magáét. A patakmalmokat jó vízjárásra telepítették, a felhasználható vizet malomárokba terelték. Csörgedezik a forrásból fakadó utolsó sédek […]
Sárga boldogság (218.)
Kevés olyan növényünk van, ami képes tengerré válni. A repce ilyen. Domboldalakat, völgyeket képes egybefüggő sárga tengerré változtatni. Szépsége mosolyt fakaszt. Anya és lánya a képen. Az élet delén és innen. Az anya arcán rezignált mosoly, a lányé olyan, mint a repceméz, napsugaras. Szépek együtt, jó nézni őket. A díszlet mögöttük ajándék. A bőkezű természeté. […]
Kagylóhalál (217.)
Az északi szél nekidurálta magát, felhányta a kagylók maradékát a déli homokos partra. A természet teszi a dolgát, a tanúhegyek együttérzők, sokat tudnak a lopakodó télről, a zúzós tarajos hullámról, a roppantó fagyról, jégturolásról. Partra űzött hullám cseng-bong a csicsergő kagylókon, gyerekorom festett kagylói járnak az eszemben, az értük kapott forintok meg a barna zacskóba […]
Fa torzó (akt) (216.)
A természet is kitesz magáért. Nem verseng ugyan Tiziano, Botticelli, Renoir, Goya, Courbet és Manet világhírű aktjaival, de mégis hódol a női test meztelenségének. Nem tudom, hogy formálta, alakította az évtizedek során, szemérmesen, rejtőzködőn, de sikerrel járt. A fények, árnyékok, domborulatok, ívek, hajlatok nem egy ismeretlen nőt mutatnak meg, hanem az egész világot. A művészet […]
Vége a nyárnak (215.)
Balatoni gyerek voltam még az ötvenes évek elején. Ha tehettem, beszöktem a strandra a kerítésen kivágott lyukon, és elfoglaltam az egészet. A nyári őrület után már majd mindent elpakoltak, lebontottak, csak a lépcsőlejáró árválkodott egymagában. Kiváltság a javából egyedül állni rajta és befogadni mindazt, amit színben fényben, magányban mutat a Balaton. Egy kis ezüstöt a […]
Felszállás az első ajtón! (214.)
Budapest szép város kisebb-nagyobb hiányosságokkal. Amit látok, a kisebb. Igaz, mindennapi. Nem akarom bántani a BKK-t, lehet, hogy nem is az ő dolguk a villamosmegállók szeméttartóinak takarítása. A szemetelők precízek, minden szabad négyzetcentimétert kihasználnak. Már-már imponálóan szervezett szemetelést látunk. Réshez, lukhoz, fedélhez igazodót. A szemetelők közössége, benne a csikk-elpöckölők külön világ, de a demokrácia közös. […]
Levendula ( 213.)
Már az ókorban is a szépségápolás meghatározó növénye. Ha van évezredes siker, a levendula az. A néphit szerint távol tartja az ártó, rontó erőket, szellemeket. Finom illatú gyógy-, fűszer- és dísznövény. Szörp, szappan, tea, desszertfűszer is készül belőle. Az ókori görög, római és Karthágóból származó leletek arról tanúskodnak, hogy az akkori fürdőkben gyakran mártóztak meg […]
Kell fagylalt? (212.)
Úgy tűnik, vége a nyárnak. Hiszen a kérdés felszólításként is érthető. Lehet persze provokatív és szemtelen is. Mindenesetre az ősz már bejelentkezett. Ami nem változik, az a fagylalt ára. Amire én azt mondom, arcátlanul drága. Nem az ötvenfilléres gombóc emléke mondatja velem, hanem a minősége. Tudom, van kézműves fagylalt, ami azt üzeni, a többi pocsék! […]
