A kép ( 172.)

Ülünk nálam a “gyerekszobában” hárman, Éva, Imre és én. A művészetről beszélgetünk tervekkel, vágyakkal teli, még mindenen innen.  Imre még főiskolai felvétele előtt, ajándékot hozott, a képen láthatót. Éva gyönyörű lány, kirakatrendezőként kezd, később neves szerkesztő. „Műértünk”, nézzük a festményt, aztán más rajzokat. Megjelennek az első írásaim, az első könyv, mennek az évek. A kép hatvanegy éve a falon. Emlék a múltból, amikor még nem tudjuk, hogy valami elkezdődött. Imre később római ösztöndíjas, és Munkácsy-díjas művész. Tagja a Magyar Grafikusok Szövetségének. Éva már nincs közöttünk, a Balaton könyve című könyv szerkesztője, én is írok bele egy fejezetet. Kedves nekem a festmény, nem fog rajta az idő.  A tehetség kifogott rajta.

A  festmény Kéri Imre alkotása