Nincs tarisznyája, horgas botja, pörge kalapja, hajtókás, galléros rövid kabátja, durábel bakancsa, talán csak egy, az öregapjától örökölt széllelbélelt viharkabátja, utász gatyája, gumicsizmája, kheki zöld halászkalapja, amit a szegedi vásáron választott a turkáló kupacba hányt ruhái közül. Az Alsó-Tiszáról való gyantával átitatott, kátránnyal kezelt borovi fenyőladikja régtől szolgál nála. A folyó régi ismerősként hordja a hátán, de az erdőt elrejtette előle. Ez amolyan tiszai tréfa, köddel takarózni, aztán hagyni, hogy az első hebrencs szél lekapja róla. Halász, horgász, hulladék fát gyűjtő, ide-oda kóborló, kockázatos kalandokba bocsátkozó kalandor, ki tudja, kit rejt a köd a ladikban. Végül is mindegy. A látvány önmagáért beszél, meseszerű vagány magány a folyó hátán.
Fotó: Valkay Ágnes
