/A képek kattintással nagyíthatók!/
„Legyen ünnep a Földön! – Retró teleink világa” című szabadtéri kiállítás megtekintésére hív bennünket a Várkapitányság és az MNMKK – Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum. Helyszín: Várkert Bazár Glorietthez vezető rámpa (1013 Budapest, Ybl Miklós tér 2-4.)
Azon szerencsések közé tartozom, akik az esemény sajtótájékoztatójára
voltam hivatalos, így részt vehettem a kiállítás kurátora, Veress Kinga, az MNMKK – Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum főmuzeológusa által tartott kizárólagos tárlatvezetésen. A Várkapitányság kulturális igazgatója és a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum főigazgatója köszöntője után, – nem túlzás, – sajátos időutazáson vehettünk részt.
Vissza a múltba, a retró hangulatú kiállítás az 1970–80-as évek Magyarországának téli ünnepeit idézte meg. A mai fiataloknak mulatságos, a korombélieknek emlékezetes lehetett nézegetni a plakátokat, árcédulákat, képeslapokat, a kor akkori, ma már emblematikus tárgyait. Jól emlékszem arra az időszakra, amikor a kádári hatalom megpróbálta „megreformálni” világi eseménnyé formálni a vallási ünnepeket. A korszak tanúit hívja emlékidézésre a kiállítás, köszönet érte a Magyar Nemzeti Közgyűjtemény Központ, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, és a Várkapitányság munkatársainak.
Vágytunk a jobbra, a divatosabbra, az elegánsabbra, a finomságokra. Emlékszem, hogy édesapám, amikor a Mikulás előtti napokban a fővárosban járt, mandarint és banánt hozott haza. Amit édesanyám óvatosan gerezdekre bontva szétosztott a három gyereknek. Illata és íze volt a déli gyümölcsnek, a banán meg az ismeretlen mesebeli Afrikát idézte. A hatalom Télapónak hívta a Mikulást, és mindent megtett azért, hogy az legyen, de a gyermeki képzeletben nem tudta felvenni a versenyt a palástban, püspöksüvegben és pásztorbottal járó, az ablakba kitett csizmákba ajándékot helyező titokzatos Mikulással. A nyilvános ünnepségeken a Télapó volt a sztár, de otthon a behúzott függöny mögött leselkedő gyerekek a Mikulást várták. Nemcsak mi változtunk meg az évtizedek során, a mai jóságos Mikulásunk a Lappföldön él, szánját rénszarvasok húzzák és segítői sincsenek.
Az üzletek polcain fényes celofánba csomagolva megjelentek a különféle édességek, töltött csokik, színes cukorkák, piros csizmába csomagolt finomságok, és a csoki mikulások. Nagy sláger volt a Boci csoki, a Sport szelet és a zselés szaloncukor. Emlékszem egy plakátra, ami manapság is időszerű lehet „Karácsonyra ajándékozz könyvet!” Már rég elfelejtettem, de a kiállításon megállít egy másik plakát, „Ünnepi ajándékot az Utasellátótól!”
A kiállításnak köszönhetően megidéződik a huncut Skála kópé, akitől számtalanszor hallhattuk: „Szívem mindig a vásárlóké.” Gyermeteg, szó se róla, de egyben történelmi is, hiszen 1976-ban megnyílt a Skála nagyáruház, aki az addig nem látott külföldi árucikkekkel tömegeket vonzott. Az áruház a hiánygazdaság idején üde színfolt volt a kiskereskedelem terén. Igazgatója Demján Sándor, aki új kereskedő szellemiséget hozott, olyan áruházat teremtett, amelyhez hasonlót addig csak a bécsi Mariahilfer Strassén láthattak a szerencsések. A népnyelvben csak „Budai Skála” -ként emlegették.
A fejlődés megállíthatatlan volt, kitett magáért a versenytárs a Corvin Áruház, a Divatcsarnok, az Otthon Áruház, vidéken a Centrum áruházak versengtek a vevőkért. A Luxus Áruházban járva hallottam annak idején: „ez tiszta Amerika.” Tagadhatatlan, minőséget árultak, de mélyen be kellett nyúlni a pénztárcába annak, aki vásárolt is. Új színfolt lett a Május1. Ruhagyár Elegant márkája, ruháikat saját áruházukban lehetett megvásárolni.
Nézegetem a régi plakátokat, és eszembe jut, hogy a szüleim is jártak Pesten porcelánt vásárolni. Herendi, Zsolnay hollóházi volt a sláger, és népszerű lett az Ajka Kristály. Féltett poharak voltak karácsonykor, rangos családi ünnepségen kerültek csak az asztalra. Népszerűek voltak az Aranypók üzletek, jó minőségű árut kínáltak. Manapság mindennapos, de akkoriban ritkaság volt még a nylon reklámzacskó. Eldobható lett volna, de inkább többször kimosták, és tovább használták.
Üreges étcsokoládé függelék! – hirdeti az egyik plakát, mellette konzum, krémszalon, desszert szalon, mártott szaloncukrot hirdetnek, de az igazi sztár a Zselé szaloncukor volt, amiből 1986-ban már 1600 tonnát gyártottak!
Látok még míves üveggömböket, tollas csipeszes madarakat, angyalkákat, mesefigurákat, meteor csillagszórókat, ezüstös aranyos fémszálakat. Megjelentek az első 16 darabos égősorok is. A vár alját közben ellepik a turisták, egymásután érkeznek a csoportok, közülük néhány elkeveredik a sajtó munkatársai közt. Nézik a kiállítást, beszélgetünk, mesélünk a múltunkról az itt kiállított plakátokról. Különös kontraszt, a vár évről évre épül, ma már olyan látványosság, amin ámulnak a világ minden részéből érkezők, most bepillantást nyerhetnek a 70-80-as évek magyar valóságába. Japán és chilei várlátogatókkal beszélgetünk angolul, a Rubik kockáról szóló plakátnál megtorpannak. Ismerem, mondja a japán hölgy, és izgatottan fényképezni kezd. Emlékszem a 80-as években alig volt magyar család, ahol ne lett volna egy Rubik kocka. Világszenzáció ma is, joggal tartják a magyar innováció egyik legjobbjának. A Rubik kocka mellett egy másik csoda. Engem ugyan akkoriban sem hozott lázba, de a gyerekeket megbabonázta az új különleges játékfigura a babaarcú szőrös majmocska, a Moncsicsi. (Kóicsi Szekigucsi 1974. január 25-én mutatta be a majombabáját. Elmondása szerint az volt a célja, hogy szeretetre és tiszteletre ösztönözze a fiatalokat és felnőtteket egyaránt.) Megjelenésekor Magyarországon kevesen ismerték a Moncsicsi pontos eredetét, de beleivódott az akkori hazai popkultúrába, és dal is készült róla, amit 1982-ben Ullmann Mónika énekelt, és-az akkor még gyermek énekes számára – népszerűséget szerzett.
Ha már dal, beszéljünk a szilveszterekről, amit a Magyar Televízió zenés kabarés műsorai tettek emlékezetessé. Negyvenöt évvel ezelőtt, internet és teletext híján már rendszerint december közepén elkezdődött az össznépi rákészülés az év utolsó napjára.
Az első és legfontosabb kérdés az volt, hogy lesz-e Hofi a tévében. Azt már csak kevesen tudták, hogy Hofi nem szerette a televíziós megjelenéseket, igazán a rádiókabaréban való szereplést szerette. Ennek ellenére 1977 szilveszterén egy órás különszámmal láthattuk a képernyőn. „Nincs móka, nincs kacagás akár haza is lehet menni” -mondta bevezetőjében, hogy aztán egy órán át nevettessen. „Lazítani, próbálj meg lazítani, nem győzlek tanítani, hogyan csináld” – énekelte, és egy ország lazított vele egy órán át. Szerettünk másokon nevetni, ezért is lett a szilveszteri műsorok egyik kedveltje a bakiparádé. Jólesett nevetni a hibázó színészeken, bemondókon. Buli volt szilveszter éjjelén az utcákon sétálni, ahol utcabált rendeztek, ott táncolni, éjfélkor fújni a papírtrombitákat. Az igazi mulatság a házibuli volt, ahol bakelitlemezekről, magnókazettákról szólt a zene, köztük számos nyugati sláger. A szilveszteri vacsora összehasonlítva a mai borleveses, sült malacos, mákos gubás, különleges hidegtálassal szerény volt. A szerencsét hozó lencsefőzelék, a fasírt, kaszinótojás francia salátával, virsli mustárral volt a sláger.
A hetvenes évek nagy divatja volt a Trapper farmer. Gyenge koppintása a Wrangler és Lee farmereknek, de mégiscsak a hazai, rendszerváltás előtti ruhaipar válasza volt. Így is hatalmas siker lett, hiszen 1979-ben a – két fazonban, egyenes szárú és répaváltozatban kapható – Trapperből nem kevesebb mint 50 ezer darab fogyott. Nemcsak a Trapper farmer lett sláger hanem a Tisza Cipőgyár új logós sportcipője, amely a korszak ikonikus divatcikkévé nőte ki magát. Nézem a plakátokat, köztük a Caola vállalat termékeit, a Mystic, a Derby, Ócean, Gabi és Hófehérke termékcsaládjait. Nagyokat röhögtünk annak idején a csókálló rúzson, de aztán fejet hajtottunk a diszkóba járó kamaszlányok előtt, akiknek kedvenc sminkje lett. Kétszer is körbejárom a kiállítást, mielőtt felmegyek dőzsölni a Halászó gyerekek teraszán kialakított adventi vásárhoz, kóstolgatni, ajándékot venni.
Sokadik alkalommal járom már be a várat többnyire a Várkapitányság sétavezetőivel, akik elmesélik a budai Vár 800 éves történelmét, és megmutatják páratlan kulturális és művészeti értékeit. Barangolunk a Budavári Palotanegyedben és a polgárvárosban, gyönyörködünk a panorámában Buda legtetején, sőt, titkok után kutatva lemerészkedünk a föld alá is. Ma a Várkert bazár Glorietthez vezető rámpáján néztünk és hallgattunk élvezetes tárlatvezetést. Istenem, hogy repül az idő, -gondoltam hazafelé menet, jó volt egy órára megállni, időben negyvenöt évet visszamenni abba a korba, ami nem dicsőséges, de mégis emlékezetes.
Fiatalabbak voltunk negyvenöt évvel.
Szöveg és kép: Zákonyi Botond
