Most már mindhárom – a gasztronómia felé is hajazó – könyv összes receptje, benne 19 csoportban 183 halas étek felkerült a Csicsergő Szakácskönyvébe. Annak ellenére, hogy a receptek válogatása lényegében az írói – szerzői szabadság alapján történt, ez a gyűjtemény egyfajta mintavételnek is tekinthető, így érdemes kicsit ránézni, hogy mit mutatnak a számok.
A vártnak megfelelően itt is igazolódik az ismert tény, a magyar embereknek – függetlenül attól, hogy horgász, vagy csak halevő – a halat mindenekelőtt a PONTY jelenti. A ponty + a halászlé receptek száma 44 db, ez 24 %. Nem véletlen a süllő /fogas /kősüllő trió második helye 20 recepttel. Ez azon túlmenően, hogy a Szerző virtigli balatoni ember, a helyszínek is többségében balatoniak, azt is igazolja, a balatoni fogas vitathatatlanul primus inter pares a halas gasztronómiában. Mint ahogy a harcsa képzeletbeli harmadik helye 16 recepttel is magától értetődő.
A további számok: angolna 12, keszegnépség 11, amur és csuka 10 – 10, törpeharcsa 8.
Nekem meglepetést okozott az angolna, hiszen fogása manapság egyre inkább kevesebb, esetszerűbb. De ugye az emlékezet… Amikor még sok volt a Balatonban majd minden horgász szidta a falánk, randa, nyálkás, gubancoló, szinte agyonüthetetlen, minden szákból kiszabaduló kígyóhalat. Ugyanakkor a horgásznak micsoda izgalmas hangot jelentett az angolna tavaszi küszíváskori nádszéli, partközeli cuppogása! Bizony férfias, keményen dolgos és igencsak élvezetes éjszakai horgászatok voltak a tihanyi MOHOSZ móló kövei között megbúvó angolnákkal való küzdelmek! Amikor pedig a nyálkás jószág kibujt a kabátjából, azaz a horgászember megnyúzta és kizsigerelte (mennyivel jobban hangzik ez a vadász kifejezés a pórias kibelezésnél…), akkor már egy első rangú gasztronómiai alapanyag állt a horgász vagy a horgász feleség rendelkezésére. Nem véletlen, hogy anno, a balatoni vízleeresztések idején német, olasz kamionok sora állt sorba Siófokon az angolnacsapdák kincseire várva. Nagy szó volt ez az akkori devizahiányos időkben.
A régmúlt angolna horgászatokat visszaidézve most bukkant fel emlékezetemben a már majdnem teljesen elfelejtett angolnás receptem. Akkori, lelkes amatőr pecás koromban több más helyi horgászhoz hasonlóan gyakran jártunk gombászni a Veszprém és Balaton közötti erdőkbe. Nem véletlen tehát a két fő alapanyag párosítása, angolna és gomba. Az eredmény a Gombás angolna paprikás.
A célszerűség és a gyorsabb elkészülés okán mindig két edényben készült. Az egyikben hagyományos normál pörkölt angolnából, a másikban ugyanez gombából. Ha volt rá lehetőség akkor mindig vegyes gombából! Amikor mindkettő már ’majdnem kész volt’, a kisebb edény tartalma ment bele a nagyobb edénybe. Már csak összekeverésre, rövid idejű összeforralásra, majd tejfölözésre és egy végső rottyintásra volt szükség.
Friss kenyérrel és (etikett ide vagy oda) kanállal isteni volt.
[dr.Táncsics Aladár]
