A kenyere javát az ablak rég megette, de azért csodálkozott. Idejét sem tudta, mikor öltöztette így a kertet a természet, ami amúgy a dolga lenne. Rég volt telek idéződtek meg, nagy ródlizások emléke sejlett fel. Falikép a javából – gondolta, – ha kicsit felnagyítom, olyan mintha emlékekből szőtték volna. Rigónak kéne erre járni, fenyőmagot szedni, füttyögetni, ünnepelni, én meg kitárnám magam szaloncukrot, arany diót, mosolygós angyalkát, aprócska jászolt álmodnék rá.

Kép: Bakos István András