Láttam már néhány hasonlót. Legutóbb Máltán leomlása előtt. Ez már csak így megy, mondjuk kicsit szomorkásan. Isten tervez, ha nem az ember, akkor az idő végez. Már az sem röpke pillanat, míg a szél, az eső, a savak és kitudja, mi minden vési, vájja a sziklafalat, hogy ablakot nyisson rajta. Aztán úgy megtetszik nekik a világosság, hogy képtelenek abbahagyni. Pedig mellette ott a tenger teljes szépségében, kavics és kagylóőrlő hullámaival, távolabbi szigetmaradvánnyal, szörnyűséges teherhajó monstrummal, túlparttal. Van a látványnak távlata, mélysége, de mégis ez a kapuféle a kép. Lenyűgöző a visszafordíthatatlan erózió, a végzetes perspektíva. A minden véget érés sziklába mart pillanata, a jövő könyörtelensége.
Fotó: Tyukodi László
