Lomtalanítás után vagyunk. Kora reggel, a buszmegállóban árválkodik a szék. Thonet márkájúnak nézem, amiből sokféle van, de ilyen időtlen és magányos ritka. Lehet, hogy valaki átaludta a lomtalanítás napját, és hajnalban döbbent rá, hogy elege van az étkező sarkában árválkodó székből, és avval a mozdulattal, ahogy a szemetet levitte, a szék is utcára került. Voltak korábban társai, de az idő múlásával elhagyták magukat, a javítás sokba került volna, aprófaként szolgáltak tovább a régi cserépkályhában. Régi kávéházak képei jutnak eszembe, letisztult formavilágú thonet székek mindenütt, azt hinné az ember, hogy mindegyik kézimunka. Nem, ezek olyan székek, amelyeket elsőként állítottak elő ipari méretekben. Michael Thonet 1859-ben mutatta be az első híres hajlított székét, azóta 60 millió példány készült belőle. Kézművességből ipari termékké válni különlegesség. A lekerekített, finom ívelésű, harmonikus design mindenkinek szólt, mindenki szerette és szereti a mai napig. Nézem a buszmegállóban árválkodót, aztán elindulok érte. Mielőtt vinném, beleülök. Jó érzés kívülről látni magam, idős úr korban hozzáillő székben. Nem véletlenül nevezte a neves portugál építész, Alvaro Siza „széknek, olyan széknek, ami úgy néz ki, mint egy szék.”
Fotó: Árendás József