Nekünk, a Balaton közelében élő, vagy a rendszeresen odajáró embereknek egy – egy balatoni helyiségnév automatikusan a helyére kerül a belső, az emlékezetünkben lévő térképünkön. Ugyanez már nem, vagy csak hiányos mozaikként működik azon más tájakkal kapcsolatban, ahol még nem, vagy csak érintőlegesen jártunk. Nyilvánvalóan ugyanez a helyzet a Balatont, a Balaton környékét kevésbé ismerő olvasóknál is.
Örvendetes, hogy a „Supedlalé és a teflonos keszeg” c. irodalmi szakácskönyv második bővített és nagyobb példányszámban megjelent kiadása, a „Borban fürdik a hal” – a horgász szervezetek részére meghirdetett ‘Karácsonyi ajándék’ akció révén is – sok horgászhoz, olvasóhoz eljutott az ország majd minden részén. Erre is, a Balaton környékét kevésbé ismerőkre is figyelemmel talán nem hiábavaló a mellékelt térképvázlat közzététele, szemléltetve, hogy merre járt a Szerző a recepteket, a helyi történéseket összegyűjtő útjai során.