Tavaly júniusban régi baráttal futottam össze a füredi szívkórházban. Rehabilitációs tornára voltam hivatalos jó néhány betegtárssal,-szívinfarktus után. A torna felénél kicsit lazítottam, mert éreztem, hogy fogy a levegő, de valaki rám szólt a hátam mögül: „Ne most lazítson sporttárs, majd a Tagore sétányon a délutáni pihenőn”. Hátrafordulok, nahát! a Gönci Gyuri áll mögöttem hasonlóképpen kapkodva a levegőt. Megöleltük egymást, a gyógytornásznő csak nézett, hogy milyen gyakorlat ez. A horgászat révén régi barátok voltunk, Budataván működött a horgászboltja, amolyan Forum Romanum volt az üzlet, ahol jókat lehetett beszélgetni, eszmét cserélni horgászcikk újdonságokról, horgászversenyekről, az almádi környéki Balaton pontyos, amuros, süllős helyeiről, a nádszéli csukákról és egy leendő múzeumról. A horgászboltosokra nem jellemző a múzeumalapítás a ritka kivétel Gönci Gyuri volt. Azt tudtuk róla, hogy gyermekszerető, láttam az Almádi négyméteres vízen megrendezett Nagyapák és unokák című versenyen, hogy tanítja kisunokáját meg a szomszédos lurkókat a küszözés csinjára-bínjára, a helyes csali feltűzésre, eresztékállításra. Hozott magával bemutatóra egy régi míves tonkin nád botot, hozzávaló tároló orsóval, vadkacsa tollából készült úszóval.
– Nézd csak, mivel horgásztak eleink,- mutatta,- semmivel sem fogtak kevesebbet, mint mi a szuper botjainkkal. Jó kézbe venni ezt a kézműves botot, ma is horgászhatunk vele!
– Hol vetted?- kérdeztem.
– Nem vettem, gyűjtöttem! Remélem, illusztris darabja lesz az általam alapított Horgász Múzeumnak.
Hittem is meg nem is. Tudtam már néhány hasonló törekvésről, de azokból nem lett semmi.
Gyurit más fából faragták, segítőket keresett, és az Almádi Művelődési Házban az önkormányzat, a Megyei Horgász Szövetség, és a Balzer Hungária Kft. segítségével kiharcolta a helyiséget, ahol végre otthonra talált a többszáz darabos gyűjtemény, az akváriumok megteltek néznivaló halakkal. Hamar híre ment a múzeumnak, jöttek az iskolákból messzeföldröl is a látogatók, még nagyszabású balatoni Horgászkonferenciát is rendeztek a Balatoni Halgazdaság vezetőinek részvételével. A gyűjtemény kivételes kincseket tartalmazott: angol, fából készült orsótól az itthon készült számtalan horgászcikkig, a hazai horgászirodalom nagyjainak könyveitől az első hazai horgászújságokig. A tárlatvezető minden esetben Gyuri volt. A Megyei Horgász Szövetség vezetőivel közösen rajzpályázatot hirdettek, 560 mű érkezett elbírálásra. A legjobb tíz gyermekrajz készítői egyhetes képzőművész táborban képezhették magukat az Almádiban élő festőművész, Veszely Lajos irányításával. Rengeteg szép hal fogásának történetét őrzöm tőle, az etetések praktikáit, a felszerelések finomításának titkait és hihetetlen aktivitását, ha gyermekrendezvények támogatásáról volt szó.
Szomorú kötelesség nekrológot írnom, hiszen pár nappal ezelőtt 82 évesen elmentél. Nem fog a tollam, hogy búcsúzzak attól a baráttól, akinek a horgászat, a gyermekek tanítása mindennapi kötelesség volt. Nem búcsúzom Gyuri, hanem kérlek,- ismerve örökmozgó természetedet,- odafönn az égi vizeken te már biztosan megtaláltad a megfelelő horgászhelyet. Kérlek, gondolj rám is, hiszen nagyjából egy korosztály vagyunk, jusson nekem is hely, ha odaérek melléd, arra a padra, amelyről már megbékélt szívvel horgászol. Elüldögélünk, beszélgetünk, emlékezünk azokra a küzdelmes évekre, amikor létrehoztad az első Balatoni Horgász Múzeumot mások okulására örömére. A csillogó szemű gyerekhorgászokra, akik hálás szívvel mondtak köszönetet a díjakért, oklevelekért. Nekem is van köszönni valóm a tőled kapott, általad kalapált réz támolygó villantó ma is fogja a csukát. Megőrzöm ugyanúgy, mint az arcodon azt a hamiskás mosolyt, amivel megmutattad gyűjteményed legértékesebb darabját.
2024
.
