Dűne (82.)
Sokféle kerítést láttam már, de a képen látható mindegyiket übereli. Valahol olvastam, hogy homokdűnékből védelmi vonalat alakítanak ki a tengerpartok mentén. A képen látható dűnék sora korábbi viharok keltette hullámok eredménye lehet, de minek a kerítés, hacsak nincsen áram benne, hogy távol tartsa a lovakat vagy más háziállatokat az elbóklászástól.
Tengerkapu (81.)
Láttam már néhány hasonlót. Legutóbb Máltán leomlása előtt. Ez már csak így megy, mondjuk kicsit szomorkásan. Isten tervez, ha nem az ember, akkor az idő végez. Már az sem röpke pillanat, míg a szél, az eső, a savak és kitudja, mi minden vési, vájja a sziklafalat, hogy ablakot nyisson rajta. Aztán úgy megtetszik nekik a […]
Táskatárs (80.)
Már húsz évvel ezelőtt is irigyelték, mások szóvá tették. Szó se róla megette már a kenyere javát,- ha lehet ilyet írni,- egy táskáról. Ami korábban az édesapámé volt, harminchárom éve az enyém. Manapság az ötvenedik évében járhat, megráncosodva, patinásodva, kicsit elhagyva magát. Tíz éve megerősítettem a varratait, záró csatjait, de az idő nem neki dolgozik. […]
Halászhajó (79.)
Azt nem mondhatom, hogy szép, azt meg végképp nem, hogy romantikus. Mármint a halászhajó. A régi rozoga, sok vihart túlélt, rongyos vásznú, küszködő motorú, tákolt kapitányi fülkés, mocskos és csúszós fedélzetű a szívem csücske. Ez a radaros, hiper – szuper, nem tudom milyen meghajtású halászhajó,- gyilkoló gép. Kivet, kerít, csörlőz, beemel, módosabb társai a hallal […]
Vízesés? (78.)
Vagy a természet vagy a fotós viccelt meg bennünket. Az utóbbira gyanakszom. A szikla, amit vízfüggöny borít, különös képződmény. A tetején megkapaszkodott a növényzet, de ahhoz képest, hogy forrásból feltörő víz bugyog alatta, elég csenevész. A tó amit alant látunk, békés,- írhatnám, hogy idilli,- a tobzódó zöld levelekkel, de a sziklából fakadó vizek szabálytalan véget […]
Gondolkodó (77.)
Tenyérbe hajtott fej, ábrándos tekintet, valahogy így rögzült bennem a gondolkodó ember. Amiben ludasak a festők, fotósok, szobrászok, írók és más művészemberek. Van ebben a furcsa pózban valami végletes, gondolkodni csak tenyérbe támasztott fejjel lehet. Lehajtott fejjel nem? Árendás grafikája fricska, magára veszi a világ össze terhét, hétrét görnyedve viszi a rengeteg külső benyomást az […]
A birkapásztor magánya (76.)
Idilli kép. Legalábbis a juhász (birkapásztor) szempontjából. Türelmesen legel és iszik a nyáj. A felvett alakzat, terelő, őrző kutyát sejtet, akit nem látunk. Talán hűsöl, és tisztes távolból ügyel. A táj sem ad okot izgalomra. A juhász alakja elmosódó, jelzésértékű, azt is mutatja, hogy csak negyedik a gulyás, a csordás, és a csikós utáni ősi […]
Csigabiga (75.)
Repül a csigabiga, ki tudja hol áll meg? Megáll egyáltalán, vagy csak repül a végtelenségben? Az idő végtelen, az emberi élet véges, mintha ezt már olvastam volna valakitől. No de ez a csiga, képes felmenni akár a mennyországba is! De ott hideg van, be is húzná a nemlétező szárnyait. Lehet, hogy a pokol jobb hely? […]
Hét nővér (74.)
Szó se róla, különleges família. Számtalan kép készült róluk, ez egy kicsit más. Bravúr Tyukodi Lacitól, fotós kollegámtól, aki a tőle megszokott egyedi látásmóddal mutatja meg a „nővéreket.” Nyughatatlan fotós, keresi a mást, az egyedit, a képileg különlegest. A „nővérek” időtlenek, és azzá válik a hajdani halászkikötő is hullámok ostromolta, szelek marta cölöpeivel, elrongyolódott halászhálóival.
Ripacs pipacsok (73.)
A vadvirágok királynőjeként pózolnak. Szeretnek a búzamezőn a szántók és utak szélén lenni, legalábbis addig, míg vérpirosan viríthatnak. Amihez partnerek a mezei szarkalábak, búzavirágok. Én meg csak ámulok, nézek ittasan. A Természet nagy rendező- tudjuk jól, megbízta a szeleket, hogy a margaréták közé hordják a pipacsok magjait. Akik meglepődtek, aztán versengve kezdtek a pipacsok közt […]
