Gerendaházban a Szép Heléna-tavon
A Poprád völgyének kis falvait januárban napokra elzárta hó. A szél a Szandeci-Beszkidek ormairól csapott le, torlaszokat, falakat emelt, a járási pékség kocsija ott maradt a faluba vezető úton, mire a szánkós szekér megérkezett, már jéggé dermedt a kenyér, a kalács, a perec. Néhány nap után a jeges terhet viselő fenyőfák maródija is megroppant, a […]
A berek bivalyai
Nem múlik a nosztalgia, pedig éveim gyarapodó számával tudnom kéne, már semmi sem visszafordítható. Az a Berek sem, amit még az apámmal jártam 1954-ben, pedig az is csak töredéke volt a hajdaninak. A maradék vízvilágnak így is volt romantikája. Fekete Istvánnak köszönhetően nemzedékek olvasásélményével (mert akkoriban nem az okos telefon ostobaságait nézegettük, hanem olvastunk, és […]
A Balaton tündére
Mostanában gyakran járok a hegyen romos présházak között. Amolyan egészségügyi séta ez, koromnak kijáró, meg felfedezés is. Jön velem a múló idő, relikviáit mutogatva. Kevesen vannak, ami maradt, az is megvételre vár. Épülnek majd helyettük bizonyára tágasak, teraszosak, fürdőmedencések, egymástól elkerítettek, magas sövényesek. Recseg a hó a talpam alatt, toporgok az egyik présház előtt, öreg […]
Pisztrángok és pérek
A régi családi emlékeket szortírozom. Többnyire leveleket, könyveket, mert a családom apai ágon csupa pedagógus. Az ükapám is tanító volt, az ő eleiről nem maradt híradás, de biztos vagyok benne, hogy az ükapám apja, nagyapja is tanító volt. A felmenők között volt, aki az iskolaigazgatóságig vitte, de a többség tanítóként szolgálta az ifjúságot. Ükapám Gruber néven látta meg a […]
Csicsergő Balaton
Tisztelt Olvasó! A honlap címe kisebb magyarázatra szorul. Sokat gondolkodtam, hogy milyen címet adjak neki. A hezitálás oka, járatlanságom a honlap készítés, működtetés műfajában. A honlapon való megjelenés egyfajta kitárulkozás, reményem szerint a társalgás lehetősége. Az elmúlt évtizedek médiáinak forradalmi változása, az információáramlás szédítő sebessége feljogosít arra, hogy részt vegyek ebben a társalgási formában. Legalábbis […]
Egy tudományos konferencia eredménye, süllőző szerelék törpeharcsa invázióval megszállt vizekre
Sok mindent utálok a 21. században, de az e-mail-re nem haragszom. Kis túlzással, a fény sebességével érkezik, és manapság, amikor a postabezárások korát érjük, kincs a gyors információ. Csönge Feri barátomtól jött az e-mail az alábbi szöveggel: Velős-pirítós konferencia nálam nov. 15-én 15 órakor, vízre szállás előtt. Csalihalat a gyerekváros kövezése előtt sikerült szednünk, ne […]
Székely humor, szilveszteri tiltott étkek, lampuki vagyis mahi – mahi, máltai Guidó esete a kardhallal
Székely vicceket olvasgattam, meglepett egyszerűségük, finom humoruk és a való élethez való bölcsességük. Az erdélyi falucskába betéved egy idegen. Nem találja a vasútállomást. Bemegy az egyik házhoz, a gazda éppen az udvaron áll. – Adjisten, bátyám! – Ugyanúgy. – Mondja, ha itt a kend kertjén átvágok, a hathúszas vonatot elérem-é? – Hmm – morfondírozik az öreg -, […]
Surubik, piranhák, armadók nyomában a Paraguay folyón
Produkál az élet váratlan dolgokat, soha nem gondoltam volna, hogy egyszer Dél-Amerikába visz az utam unokanézőbe. Csak röviden, mert nem akarom családi történetekkel untatni az olvasót. Ferkó unokám Asuncionba jár amerikai ösztöndíjjal egyetemre, csillagásznak készül. Édesapja a kisebbik fiam, néhány éve kilencven évre kibérelt egy 17 hektáros szigetet a Paraguay folyó partján az egyik nagy […]
SZÚR a Horog!
Pár napja levelet hozott a posta, a feladó Straub Dezső barátom. – Boti jó lenne, ha feltámadnál hamvaidból (kórházban voltam) és megtisztelnél bennünket jelenléteddel. Beszéltem kardiológusokkal egybehangzóan állítják infarktus után a legjobb rehabilitáció részt venni egy hagyományteremtő horgászversenyen. Tekintettel jelenlegi állapotodra, megígérem a színész csapat nevében, hogy visszafogottan horgászunk majd. Épp, hogy csak elverünk benneteket. Ha már horgászatban nem is […]
Októberi potyka
Október első napjaiban megviccelt bennünket az időjárás. Hál istennek jó vicc sikeredett, ritkaság, hogy ebben az időben közel harmincfokos meleggel kényeztessen bennünket. Nem tudom, a halak mit szólnak hozzá, az utóbbi években megéltek már néhány váratlan hideg majd meleg frontot, azt hiszem, ők jobban viselik, mint a magamfajták. Ülünk a stégen. Néhány ráérő öregember, akiknél unalmasabb […]