Tejszínes-kapros fogasfilé

Hozzávalók 4 személyre: 80 deka fogasfilé, 8 deka vaj, csapott kanál liszt, 3 deci tejszín, nagy csomag kapor, 1 fej saláta, 1 doboz minikukorica, 1 kiló burgonya, csipet őrölt bors ízlés szerint, 2 deci olaj, 1 deci fehérbor. A fogasfiléket forró vajban megsózva, lisztbe forgatva pirosra sütjük. Vigyázva, hogy ne törjenek össze, kiszedjük, lecsurgatjuk, és […]

Süllőleves

Hozzávalók: 4 darab körülbelül 1,5 kg súlyú süllő filézés után maradt csontja, a pofahússal és fejjel együtt. Az egyik süllő teljes filéje. Mind a négy süllő melluszonya, lekanyarítva egy kis hússal, 4 darab öklömnyi vöröshagyma, vegeta ételízesítő, ügyelve arra, hogy sózott, 3 darab sárgarépa (arányosan a vöröshagymához), 3 darab fehérrépa, 1 zellergumó, 1 karalábé, 1 […]

Süllő egészben sütve

Félkilósnál kisebb süllővel nem illik kezdeni. Lepikkelyezzük, kibelezzük, kiöblítjük, mindkét oldalát a gerincére merőlegesen centiméterenként beirdaljuk. Megsózzuk, paprikás lisztbe forgatjuk. Kerek serpenyőben olajat forrósítunk, és úgy fektetjük bele a halat, hogy hasa az edény oldalának hajlatát kövesse. Ettől lesz félkör alakú a hal. Mikor pirosra sült már mindkét oldala, tálra helyezzük, „felállítjuk,” citromkarikával díszítjük, sültburgonya-köretet […]

Mandulás fogasfilé petrezselymes burgonyával

A fogasfiléket besózzuk, kicsit állni hagyjuk. Paprikás lisztben vékonyan megforgatjuk, és kevés köpült vajon megsütjük mindkét oldalukat. A forrázott mandulát finoman hosszában felvágjuk, vajon megpirítjuk, kevés citrommal megspricceljük, gondolatnyi borsikafűvel megszórjuk. Vigyázat, a borsikafű mindig a citrom után következik! Kockára vágott pirított burgonyával tálaljuk, és borecetes friss káposztasalátát adunk hozzá. Forrás: Supedlalé 107. oldal / […]

Kősüllő rostélyon

A besózott halat olajba mártom és ráteszem a rostra, figyelve arra, hogy nehogy ráragadjon, ezért néhány pillanat múlva lapátkanállal megmozgatom. Ropogós pirosra sütöm az egyik oldalát, meghintem pirospaprikával, majd megfordítom. Amikor a másik oldala is megsült, tányérra szedem, kevés olvasztott vajat csurgatok rá és sült burgonyával tálalom. Lehet tartármártást is adni mellé ízlés szerint. Fogyasztható […]

Koronás fogas

Végy egy szép szelet csopaki illetőségű fogas filét (ami csak kitartás és süllőző idő kérdése október-november) és egy órára úsztasd meg a csopaki „anyatejben” ez amúgy olaszrizling, majd sózd, fűszerezd ízlés szerint (én a Kotányi Halak aromásan fűszeres, enyhén citromos fuvallatú keverékét ajánlom friss és pikáns ízű) majd süsd meg roston. Ez így önmagában is […]

Hideg fogastekercs

Hozzávalók: 80 deka fogas színhús, 2 deka vaj, 10 deka vegyes zöldség, 5 deka vöröshagyma, 1 csokor friss kapor, 2 főtt tojás a díszítéshez, só, bors, babérlevél. Töltelék: 20 deka fogas színhús, 1 hámozott zsemle, 2 deka vaj, 2 tojásfehérje, 0,5 deci tejszín, 10 deka gomba, só, törött bors, reszelt szerecsendió. A halat egyenletes szeletekre […]

Fogaskoktél

A hozzávaló 4 személyre: 30 deka fogasfilé, egy savanykás alma, fél citrom leve, egy paradicsom, egy fejes saláta, 4 deciliter majonéz, egy kávéskanál brandy, egy deciliter habtejszín, 2 db tojás, egy zöldpaprika, friss petrezselyemlevél, kaviár a díszítéshez. Sós vízben megfőzöm a halfilét, majd kiveszem, hagyom kihűlni. A tojásokat megfőzöm negyedekre szeletelem. Kis kockákra vágom a […]

Fogasfilé rákokkal

A fogasokat kifilézzük, fél centiméter vastagra vágjuk, besózzuk. Ha friss a fogas, akkor fóliába csomagolva óvatosan megütögetjük, ha mélyhűtőből vesszük elő, akkor vágjuk a filét vékonyabbra. Megszórjuk vegetával, rátesszük a rákocskákat (koktél rákot), felgöngyöljük, fogpiszkálóval megtűzzük. Lisztbe forgatjuk, vajon elősütjük és félre tesszük. Kockára vágott gombát vajon megfuttatunk, tejszínnel felengedjük, rövid ideig főzzük, majd ráöntjük […]

Fogas szerényen

Ami pedig az itt horogra kerített kékfarkúakat (süllő) illeti: a kifilézett süllőszeleteket – legalább hatot – megsózzuk, finomra szitált zsemlyemorzsába mártjuk az egyik oldalát. Serpenyőben vajat forrósítunk, és beletesszük a zsemlyemorzsás felével a filéket, és pirosra sütjük. De ez még nem minden, a filéket óvatosan megfordítjuk, tepsibe rakjuk, forró sütőbe tesszük, amiben néhány perc alatt […]

Fogas-saláta

Hozzávalók: 40-50 dkg nyers fogasfilé, 2 evőkanál kapribogyó levével együtt, só (ízlés szerint), 1 fej vöröshagyma, 1 citrom, 1 keménytojás, 1 kis fej saláta, 1 dl salátaolaj, 12 szem olajbogyó. A halat vékony szeletekre vágjuk. Mindkét oldalán megsózzuk, és tálba tesszük. A megtisztított vöröshagymát apróra vágjuk, és a kapribogyóval együtt rászórjuk. Az olajat, a kapribogyó […]

Fogas paprikás

Hagymát finomra vágunk, megpároljuk, rádobjuk a kifilézett fogas gerincét, és együtt pároljuk tovább. A fogas húsa rendkívül omlós, a gerinc is hamar párolódik, ezért rövid idő után félrehúzzuk, a gerinceket kivesszük és leszedjük róla a megpárolt fogas-húst. A húst visszatesszük a hagymára, meghintjük pirospaprikával, sóval, fokhagymával ízesítjük, vízzel felengedjük, és készre főzzük. A közben elkészített […]

Fogas gazdagabban

A megtisztított és kibelezett, nagyjából egykilós süllőt sózzuk és borsozzuk. Hagyjunk neki egy kis időt, közben vágjunk félcentis csíkokra füstölt szalonnát és hasonlóképpen sampinyon gombát. Filézőkéssel a süllő hátán és oldalán lyukakat szúrunk, késpengével ügyesen kifeszítjük a lukakat, és beléjük dugjuk a gomba- és szalonnacsíkokat. A tepsit, amibe a süllő kerül, kivajazzuk. Készítsünk elő majoránnát […]

Erdei gombával töltött fogas

Ahogy Futó Elemér elkészítette.. Kevés libazsíron megdinsztelte az apróra vágott hagymát, majd hozzáadta az apróra összevágott vargányát, fokhagymát és a frissen szedett kakukkfű ágacskákat. Együtt párolta, sóval, törött borssal ízesítve, majd rálöttyintett kevés fehérbort csak az íze kedvéért. Hagyta elpárologni az alkoholt, megszórta összevágott petrezselyemmel pici lángon együtt párolta, aztán a tűzhely szélére húzta. Hidegen […]

Csőben sült fogasfilé tavaszi körettel

Hozzávalók: 80 deka fogasfilé, 15 deka vaj, 8 deka liszt, 2,5 deci tej, 10 deka óvári sajt, 4 tojás, só csipetnyi őrölt bors, kevés szerecsendió, 8 darab egész burgonya, 2 paradicsom, kis doboz zöldbabkonzerv, kis doboz felezett őszibarackkonzerv, 1 csomag petrezselyem. A filék mindkét oldalát sóval bedörzsölve, majdnem pirosra sütjük. Lapátkanállal kiszedve a vajat lecsepegtetjük, […]

Citromos süllő római tálban

Hozzávalók: körülbelül 1 kilós süllő, só, szerecsendió, majoránna, fokhagyma, füstölt szalonna, vaj, citrom, halfűszerkeverék. A megtisztított halat bevagdossuk, szalonnacsíkokkal tűzdeljük, fokhagymával és halfűszerrel bekenjük. Az előzőleg egy órára beáztatott és vajjal kikent tálba helyezve meghintjük kívül-belül fűszerekkel. Száraz fehérborral locsoljuk meg. Az 50-60 perces sütés alatt a borral néhányszor locsoljuk meg, de csak felmelegített bort […]

Bőrén sütött süllő

Kifilézem, serpenyőben sütöm meg pici olajon. Ha már ropog a bőre, lejjebb veszem a lángot, dobok rá két kanál vajat, zúzott fokhagymát, kis csombort és egy krumplihámozóval lehántott citromhéjdarabkát. Habzó vajjal lassan locsolgatom, és csak addig sütöm, míg a kés hegyét bele tudom nyomni. Egy perccel sem tovább! Forrás: Supedlalé és a teflonos keszeg 138 […]

Tűzdelt csuka

Pikkelyeitől megtisztítjuk, alaposan megmossuk, ami belsőség, kijön belőle. Én ott szoktam hagyni a vidráknak, amik nagyon szeretnek a Bázsai-öbölben lenni. Megszórom a belsejét sóval, borssal, nem sajnálom tőle, és szegfűszeggel megtűzdelem. A tepsit kivajazom, vékony karikára szelt hagymát szórok bele, friss petrezselyem is kerül rá apróra vágva, majd belerakom a csukát. Lassan párolom, hogy legyen […]

Serpenyős csukafilé tormamártással, salátával

A csukát megnyúzom, kibelezem, kifilézem. Négy főre készülök, nagyjából olyan 12-15 dekás filéket vágok, amiket megsózok, borsozok és megkenek olíva olajjal, majd félreteszem. Tormát reszelek egy keverőtálkába és ráfacsarok egy citrom levét, majd pihentetem. Csak néhány percig, aztán kinyomkodom. Elég gyorsan ereszt levet, ezért átteszem egy másik tálba, adok hozzá fél pohár joghurtot, apróra vágott […]

Pirított csukamáj reggelire.

Ha nagyobb túrára, hegy- vagy falmászásra készülünk, gyűjtsünk erőt, amiben partner a pirított csukamáj, amihez hozzáadhatjuk a belsőségeket, ikrát, tejet. Hamari étel, 4-5 perc alatt készen van. Egy jó bögre illatos teával, friss péksüteménnyel isteni. Maradva még a belsőségnél, nevezetesen az ikránál, ami ugyan nem veszi fel a versenyt a belugáéval, de szép nagy szemeivel […]

ai generated 8303593 640
Feliratkozásommal kérem / hozzájárulok, hogy a zakonyi.hu a részemre hírleveleket és más értesítéseket küldjön!