Kisfaludi csukapörkölt juhtúrós csuszatésztával
A hozzávalók négy személyre: 50 dkg csukafilé bőr nélkül, 20 dkg csiperkegomba, 30 dkg kolozsvári füstölt szalonna, 1 fej lilahagyma, 1 db zöldpaprika, 1 db paradicsom, 20 dkg juhtúró, 3 gerezd fokhagyma, 500 g csusza tészta, olaj, só, bors, fűszerpaprika, tejföl. A csukafilét másfél centis kockára vágjuk, sózzuk, borsozzuk, állni hagyjuk. A szalonnát apróra kockázzuk, […]
Csukavariációk Horvátországból
Az apróbb, 10-15 dekás csukák a legjobbak hozzá. Zsíron apróra vágott hagymát üvegesre megpirítanak, hozzáteszik a darabokra vágott halat, s kevés vizet öntenek hozzá, majd ízlés szerint sózzák. Nagyon rövid lével kell főzni. Forrás után pirospaprikát és borsot szórnak rá, 2-3 csöves paprikával ízesítik. Kenyérrel eszik, tészta nem illik hozzá. A szahányban (tepsiben) sült csuka […]
Csukaleves
A csukát megnyúzta a szokásos módon, nyakánál körbevágta, majd lehúzta a bőrét. Kifilézte, és kisebb kockákra vágta, majd következett a fortély. A póréhagymát vékony karikára vágta, olívaolajon megpárolta, majd karikára vágott sárgarépa és gyökér került rá ugyanannyi zellerkockával, mint az említett zöldségek. Együtt párolta őket, sóval, törött borssal, sáfránnyal ízesítette, majd amikor kellően megpuhultak, hozzáadta […]
Csuka mundérban
Nem elég a csukát megfogni vékony keményfanyárs is kell hozzá. Amit a csuka szeménél beszúrunk és végig, lehetőleg a hátgerince mellett a farkáig vezetünk. Minden ellenkező híreszteléssel szemben nem pucoljuk meg, nem belezzük ki. Tüzet rakunk, és ha már elég parazsunk van, a nyársat a tűztől mintegy hatvan centiméterre, körülbelül 60° alatt rézsútosan a földbe […]
Bázsai töltött csuka
Két kilónál kisebb csukával nem érdemes nekikezdeni. A halat megtisztítjuk, uszonyait levagdossuk, de a fejét meghagyjuk. Zsemlét tejbe áztatunk, kicsavarjuk, aztán vajból, reszelt sajtból, vajon megfuttatott gombából, néhány tojássárgájából sóval, borssal, csomborral kevert tölteléket készítünk. Degeszre töltjük a csukát, hasát bevarrjuk. Olajozott tepsibe rakjuk, beborítjuk citromkarikákkal és babérlevéllel. Sütőbe tesszük, és megsütjük. Közben olajjal, borral […]
Kelkáposztás compó
A legnehezebben tisztítható halak közé tartozik. Húsa viszont ízletes, finom. A compót a pikkelyeitől úgy tudjuk gyorsan megtisztítani, hogy lobogó forró vízbe mártjuk, és lepikkelyezzük: ezt gyorsan kell végezni. A tisztított halat sózzuk, borsozzuk, sima lisztbe mártva zsírban sütjük. Kivéve a zsiradékból a hasüregbe kevés őrölt köményt, zellerzöldet, foghagymát és egy vékony szelet petrezselyemgyökeret teszünk, […]
Kék compó
A compót nem kell pikkelyezni, csak jól megmosni kívülről. Felbontás után kiöblítjük a belsejét, a gerinc alól kikaparjuk a veséket is, kivesszük a kopoltyúíveket, majd citromlével és sóval bedörzsöljük a testüreget. Félórát pihentetjük, majd 10 százalékos ecetben megforgatjuk, körülbelül egy percen át hagyjuk az ecetpácban, majd citromos, sós lében, gyöngyöző forralással tíz percig főzzük. Óvatosan […]
Compós sajtos halsaláta
A megmosott, kibelezett compót sós vízben megfőzzük, ügyelve arra, hogy nehogy túlfőzzük. A bőrét lehúzzuk, nem ördöngösség, karcsú filézőkéssel menni fog. A filéket kis kockákra daraboljuk. Összevágunk annyi csemegeuborkát, ami arányban van a halkockákkal, majd vékony csíkokra szelünk egy fejes salátát. Egy tálban összekeverjük őket, majd tartármártással leöntjük, kemény tojást és sajtot reszelünk a tetejére. […]
Compó mártással
Frissen darált törött borsot sóval összekevertem, evvel megfűszereztem, olvasztott vajjal bekentem, így került a rostélyra. Volt egy kis izgalom, nehogy a bőre leragadjon. Megsült tisztességesen, tűzálló jénai tálra szedtem, néhány vajdarabka került rá, nem sajnálva tőle, tejföllel meglocsoltam, rányomtam egy fél citrom levét, néhány apróra vágott citromhéjdarabkát, egy löttyintésnyi fehér bort, és be a sütőbe. […]
Compó borosan
A megpucolt halat finoman beirdaltam, aztán majd egy órán át sóban pihentettem. Kivéve kedvenc tepsimbe tettem (többnyire töltött süllő vagy töltött csuka szokott belekerülni). Petrezselymet, metélőhagymát, kaprot összeaprítottam, néhány szem vargányát finomra szeltem, megborsoztam, vajdarabkákat adtam hozzá, és az egészet szétszórtam a tepsiben, majd annyi bort (Irsai Olivér) öntöttem rá, hogy félig elfedje a halat. […]
Boros, puliszkás compó
A megtisztított compókat pár percig forró vízbe tesszük, hogy bőrüket könnyen lenyúzhassuk, majd tenyérnyi darabokra vágjuk. Vajon karikára vágott petrezselyemgyökeret és finomra vágott petrezselymet megfuttatunk, majd beletesszük a halszeleteket, megfokhagymázzuk, és felöntjük borral. Csendesen főni hagyjuk. Ha kell, kevés vizet is adhatunk hozzá. A megpárolódott halat kivesszük, tálra rakjuk, a levét világos vajas rántással besűrítjük. […]
A részeges busa
Kiló körüli busát megtisztítunk, kibelezünk, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk gyömbérporral. Fokhagymát teszünk a hal hasába, és fogvájóval bezárjuk. Olajjal bekenjük, majd két órán át állni hagyjuk. Tűzálló tálat vékonyan kikenünk, olajjal, beletesszük a halat, majd forró sütőben sütjük, időről időre borral locsolgatva. Petrezselymes sós burgonya való hozzá. Forrás: Supedlalé és a teflonos keszeg: 81. oldal / […]
Busaszeletek egyszerűen
A fehér busa húsa szárazabb a pontyénál, inkább a keszegfélékhez hasonlít. Az tény, hogy húsának íze nem karakteres, de éppen ezért több lehetőséget kínál elkészítése. A fűszereket nagyon jól átveszi a húsa, fokhagymával, kaporral különleges, nem szokványos halételeket készíthetünk. A fokhagymás tejben áztatott szeleteket paprikás lisztben megforgatva, megsütve, a busa hívei leszünk. Kedvcsinálónak: a jól […]
Busapörkölt
Az egyik legegészségesebb húsú hal, amely kellő konyhai gyakorlás után ízvilágban még a ponttyal is felveszi a versenyt. Akár sütjük, főzzük, grillezzük a felhasználás előtt pácoljuk be! Kevés olajat, zúzott fokhagymát, őrölt szerecsendiót, apróra vágott petrezselymet, vegetát vagy sót használjunk. Ebben érleljük hideg helyen a húst, ami könnyen emészthető, energiatartalma alacsony, fehérjetartalma 16-18%. Ha pörköltet […]
Busaleves
A busafilét 3×3 centiméteres darabokra vágva, só, bors, delikát hozzáadásával fűszerezzük és 20 percig állni hagyjuk. Közben 2 liter vízhez a répát, gyökeret, babérlevelet hozzáadjuk, és 10 percig főzzük. Ezután a fűszerezett halat beletesszük és 15-20 percig tovább főzzük. Közben 2-3 szelet citromkarikával és sóval ízesítjük. A kész ételt tejföllel behabarva fölforraljuk. Tálalás előtt zöldség […]
Busafilé Orly módra
Hozzávalók: 1 kiló busahús, 2 tojás, 15 deka liszt, 3-4 deci világos sör, 2 evőkanál étolaj (a tésztához), só ízlés szerint. Az előzőleg sópácban vagy ecetes sópácban áztatott busafilét hideg vízben átöblítjük, ha szükséges, továbbsózzuk. A haldarabokat lecsurgatjuk, sűrű palacsintatésztát készítünk, a sör hozzáadásával megforgatjuk benne a haldarabokat. Forró olajban mindkét oldalát pirosra sütjük. Rizskörettel, […]
Busa pikánsan
A két kiló körüli busát megtisztítjuk, beirdaljuk, homlokát hegyes késsel beszúrjuk, felhasítjuk úgy, hogy a száját már nem vágjuk át. Egy kiló meghámozott burgonyát centi vastag szeletekre vágunk. Hagyományos tepsit kizsírozunk, előkészítünk nyolc szelet ujjnyi vastag füstölt szalonnát, és kockára vágunk négy fej vöröshagymát. A halat a tepsibe rakott szalonnákra helyezzük. Körberakjuk burgonyaszeletekkel, majd a […]
Busa egészben
Ha szerencsénk van és kisebb busát sikerül fogni már neki is állhatunk. Hozzávalók: só, pirospaprika, vaj, burgonya, tejföl, citrom, őrölt fehér bors, őrölt kömény, gyömbér, fokhagyma kell hozzá. Segítségképpen, íme, az anyaghányadok: másfél kiló halhús, 3 dkg só, 2 dkg pirospaprika, 20 dkg vaj, kétkiló burgonya, 2-3 dl tejföl, 2 db citrom. A busát megtisztítjuk, […]
Tűzdelt balin – Rick Csabától
Beirdalta 3 mm körüli sűrűségben, bedörzsölte kívül-belül őrölt borssal, sóval majd a velem megpucoltatott fokhagymát átnyomta a fokhagymaprésen és beledörzsölte az irdalásokba. Füstölt szalonnát, paprikás kolbászt vékony szeletekre, csíkokra vágott, és végig sűrűn teletűzdelte velük a halat. Amíg a kemence kellően forró lett, megittunk két felest, aztán kevés olajon, házi zsírral kenegetve ropogósra sütötte. Forrás: […]
Tízujjas balin – Csönge Ferenc leleménye
Az elnevezésben a várható élvezet mutatkozik meg, a vendég, aki fogyasztja, mind a tíz ujját megnyalja utána! Másfél kilós balint lefilézünk, gyengén lesózunk, éjszakára fokhagymás tejben a hűtőbe tesszük. Másnap a tejet leitatjuk róla, borsozzuk, citromkarikákkal, zöldfűszerekkel bolondítjuk, vajdarabokat terítünk rá. Kemencében húsz percig pároljuk alufólia alatt, majd a fóliát levesszük, a levét felfogjuk, paprikás-fokhagymás, […]