Véletlenül került kezembe a fénykép, ami valamikor 1928 körül készülhetett. Strandoló, fürdőző emberek a boldog békeidőkben a Duna partján Strombad Kritzendorfban. A települést 1903-ban alapították, eredetileg a Dunában kikötött fürdőhajóból állt, amely Ausztria egyik első szabadtéri fürdője volt. A fotón hangulatos községi strand, fürdőzőkkel, úszásoktatóval. A világ azóta nagyot változott, manapság közterületen megközelíthető kertes település, Duna-bejárattal – fürdőhely nélkül. A fürdőzést az 1970-es évek végén beszüntették. A hajdani szabadstrandon gyermekeknek maszk fesztivált rendeztek, a felnőtteknek vizimentő és tűzoltó csapat tartott látványos bemutatókat, a fürdési szabályzatban egyebek mellett ez állt: „Szigorúan tilos a tisztességbe és erkölcsbe ütköző fürdőruha használata.” Tíz évvel járunk korábban az Anschluss előtt (1938. április 10-én népszavazás szentesítette az egyesülést, Ausztria hét évre, a második világháború végéig a náci Harmadik Birodalom része lett).
A jó szemű fényképész feltételezhetően állványra szerelt géppel a strand homokos fövenyéről készíthette a fényképet, beállítás nélkül, és mégis érződik a kreativitás, az inspiráció, a személyes meglátás, A kép baloldalán a Duna vize fölé szélesen benyúló stégen két elmosódó arcú gyermek és egy jó felépítésű úr áll csípőre tett kézzel magabiztosan. Fürdőnadrágja a kor divatja szerint. Vajon ki lehet? A hivatal nyűgétől szabaduló tisztviselő, pedáns postatiszt, rendőr fogalmazó, kereskedelmi utazó? Végül is mindegy, a fürdőnadrág, a Duna, a fürdőzés öröme a meztelenkedés demokráciája. Tőle jobbra négy gyermek, a trambulin végén kisportolt testű fiatalember áll karjait a mellén összefonva magabiztosan. Jó hely a trambulin, szaltót vagy csukafejest ugorva lehet elkápráztatni a nagyérdeműt köztük a hajadonokat.
Mellettük, előttük két hölgy előnytelen korabeli fürdőruhában. Az 1920-as években az úgynevezett strandpizsama dívott, ami mégiscsak előrelépés volt a korábbi évtizedekhez, amikor a nők még hosszú, lelógó, köntösszerű ruhát vettek fel, melynek aljába apró súlyokat varrtak, hogy a víz fel ne lebbentse fürdőruhájukat. Erkölcsi elvárás volt, hogy a dressz még vizesen se legyen áttetsző! Nem tudni, hiszen igen sok idő telt el azóta, hogy voltak-e olyan bátrak az akkori hölgyek, hogy mégis bevállaltak mondénabb áttetsző anyagból készültet, hiszen azonnal a romlottság bélyegét vonhatták magukra!
Az ácsolt stég bejáratánál izmos kamasz gyerek emblémás fürdőnadrágban (lám-lám, a márka, mint védjegy már akkor is megjelent), néz a kamerába némi daccal, kíváncsisággal. Tőle lejjebb már igencsak csinosnak mondható fürdőruhában ifjú hölgy támaszkodik a stég korlátjára. Ez igen!- csettinthet a ma embere a fürdőruha láttán, elegáns, minőségi anyagból készült, első ránézésre utcai ruhának is elmenne, de a bátor dekoltázs, még ha gyereklányról is van szó, és a ruha hossza, ami épphogy csak fedi a térdet, már jelzi, nagy változások előtt áll a világ!
Népes családnak vélem a pallón ülőket, alkalmi pihenő hely és az úszómester bázisa egyúttal. A nagyobbik fiú illőn felöltözve strandruhában, a lányok és az édesanya a kor divatjának megfelelően kisruhában, strandpizsamának is tartott öltözékben, a családfő csíkos fürdőnadrágja már- már cirkuszian bohém, az ölében ülő fia élvezve a gyerekkor és a fürdés szabadságát-fittyet hány a divatra. Érdekes, hogy az osztrák Duna parton legalábbis ezen a fényképen nem látni a férfiakon a matrózok öltözékére emlékeztető csíkos dresszt, ami sokáig uralkodó volt.
Elgondolkodtató a képen látható hölgyek öltözéke, érződik az íratlan szabály betartása, kellő távolságtartás, visszafogottság, hiszen tudják, aki nem tartja be a szabályokat rendőri intézkedés közepette találhatja magát. Bizony még a század elején járunk, igaz a nők már választójogot kaptak, és a strandon sem kellett tetőtől talpig eltakarniuk magukat, de még néhány évet várni kellett, hogy megjelenjenek a gyapjúból készült egyrészes kényelmesebb úszódresszek. A kép jobb sarkában a hófehér ruhában oktató úszómester panamakalapban egyedi látvány, eszköze kezdetleges vastag pózna, a végén karikával, amin fut az úszót tartó zsinór, nem látni, hogy mentőkarikára van kötve vagy más olyan alkalmatosságra, ami a vízen tartja a delikvenst. Megmosolyogtató a kezdetleges eszköz, pedig generációk sora tanult meg úszni ily módon. Jó példa erre a mindenkitől beljebb tempózó kalapos hölgy, aki talán épp a folyással szemben úszik magabiztosan. Békebeli idők – sugallja a kép, csak sajnálni lehet, hogy a szabadfürdő léte hatvanhét évig tartott. Szerencse, és ez a fotózás csodája, hogy megmaradt nekünk a letűnt kor mementójaként.