Már egy éve tart a II. világháború. Két édesanya, két gyermek. A fiús mama arcán büszke, aggódó, rejtett mosoly. A kisfiú szinte férfi, a sokat látott, sokat tapasztalt, magabiztos férfiak táborából való. Egy századdal korábban táblabíró is lehetett volna, a vármegyei törvényszék bírája. A lelógó kis kendő készenléti darab, ha folyik a nyál vagy böffent a gyerek, – kéznél van. A mama is komoly a helyzethez képest, a ruhája is visszafogott, kicsit komolyabb, mint kéne. Fiús mama, aki fiának szép előmenetelt, békés életet, tisztes megélhetést remél. A lányos mama és kislánya maga a huncutság, a pici lány élvezi a pillanatnyi szabadságot, édesanyja testtartása biztató, bátorító. A csöppnyi fülbevaló már a mama vágya, aki szeretné lányát majd a farsangi bálban, elegáns ruhában látni, hódolója oldalán.

A pillanat megörökítése fotós bravúr, a pad és a háttér részleges sötétje majd a pad és az öreg fatörzs világossága telitalálat.

Édesanyák a világháború vérzivatarában, finomság, gyengédség sugárzik a tartásukból. Csoda, amivel megajándékoznak minket, a megismerkedés, az udvarlás, a szenvedély áradásakor nem tudjuk, honnan is tudnánk, hogy gyermekünk, gyermekeink édesanyja lesz a minden helyzetben talpon maradó. Az őserő, a gyermekért mindent feláldozó, önzetlenül szerető, aki megvált bennünket gyarlóságaink ellenére.

A női szépség legszebb megnyilvánulása a gyermek, aki zsarnokin csüng édesanyja kebelén és falja az életadó tejet a minden betegségtől megóvót. Ez az édesanyák áldott szövetsége gyermekeikkel. Akik nem emlékeznek erre a természetes ajándékra, de szerencsére nekünk megmarad a pillanat.

Ami öröktől van és örökké tart.