„A tapasztalat és az idő múlásával megszerzett bölcsesség felülmúlja a pusztán elméleti tudást” (Lett közmondás)
Dunaparti bóklászásaim során figyeltem fel arra a pergető horgászra, akit már sokadik alkalommal láttam, kora hajnali, esti időben pergetni azon az elhagyatottnak tűnő budai Duna szakaszon, ahová véletlenül vetődtem el. Ritkán járok le a Dunára, alapvetően balatoni horgász vagyok, a fővárosi Duna közelsége egyáltalán nem vonz. Valakiktől hallottam, hogy jó horgászhely a kopaszi gát környéke, láttam az interneten az ott készült fényképeket, az éttermek sorát, a tömeget, a több mint mozgalmas hajóforgalmat, inkább taszított, mint vonzott. Aztán úgy alakult, hogy fotós barátokkal jártuk a Duna partot és felfigyeltem egy orosz házaspárra, akik nem is bográcsoztak, hanem halat sütöttek roston, pontosabban megforrósított lapos köveken. A Dunából fogott csuka volt a terítéken megnyúzva, szalonnával megspékelve. Nem sokkal felettünk a kopaszi gát végén láttam horgászokat, de a sütögető orosz házaspár mellett megjelent egy fiatalember pergető felszereléssel, és elkezdett horgászni. Bemutatkoztunk, Soós Dávidnak hívják, szereti ezt a Duna szakaszt annak ellenére, hogy nagy a hajóforgalom, hogy tőlünk alig tízméternyire folyik be egy gyárnak a hűtővize, de ha időben érkezik, ritkán megy haza hal nélkül. A zsákmány süllő, sügér és többnyire csuka, azok is az ordasabbak közül valók. Kiderült, hogy a hajnal és a szürkület órái a fogósabbak. Szerencsére a hely megközelítése nem egyszerű, ezért csak a dunai horgászat megszállottjai látogatják. Szó se róla, autóval nem egyszerű idetalálni, de így van ez rendjén. Megkedveltem a helyet, elsősorban a sütögető orosz házaspár miatt, akik oly természetesen, önfeledten élvezték az ott töltött időt. Pedig a hely tisztasága, kulturáltsága hagyott bőven kívánnivalót, de mindezt felülmúlta a halfogás izgalma, a sütögetés élvezete.
Dávidnak jó kis pergető cucca volt, tartott is egy rövid előadást az eszköz praktikusságáról, a variálható műcsalik fogósságáról, egyáltalán a dunai pergetés izgalmáról, a rengeteg akadásról, a megbecsült zsákmányról. Ahogy szürkült az idő, készültem elköszönni, de a dunai pergetés fogósságában való kétkedésemet felülírta Dávid csukája, amit a parttal párhuzamosan való pergetés révén fogott. Verte a négy kilót ránézésre is, amit a mérlegelés visszaigazolt. Visszaengedte a halat az olyan horgász magabiztosságával, aki tudja, hogy a folyó hálás lesz még neki. Elraktam a fényképezőgépet, beszélgettünk, kiderült, hogy nemrég jött haza Lettországból feleségével, aki már hetek óta kinn volt a szüleinél pár hónapos kisbabájukkal. Nem először járt Lettországban, a felesége rokonságában is szép számmal vannak horgászok, jó emlékei vannak az ottani vizekről. Semmit nem tudtam eddig a lettországi horgászati lehetőségekről, érdeklődve hallgattam.
– Hová indultál, milyen volt az időjárás?
– Riga volt a bázis, onnan utaztam Ventspilsbe, ami nyugat-Lettországban, a Balti-tenger partján, a Venta folyó torkolatában, Rigától 190 km-re-nyugatra található. Kis város a Balti-tenger partján, fontos kereskedelmi csomópont, kitűnő homokos tengerparttal, jégmentes kikötővel. Lettország egyik legrégebbi városa, fő látványossága a Livóniai lovagrend 1290-ben épült vára. A lovagrend vára körül a Venta folyó torkolatánál német telepesek építették fel lakóházaikat, majd a kereskedelmi és stratégiai szempontból egyformán kedvező adottságok révén gyorsan gyarapodott a település. A város címere és pecsétje 1369 óta ismert. Az első Ventspilset említő oklevél 1378-ból származik. A város a Hanza-szövetség tagja volt, történeti és művészeti múzeuma látványos gyűjteménnyel és időszakos művészeti kiállításokkal várja látogatóit. A tengeri halászat iránt érdeklődőknek különleges élményt nyújt a tengeri halászat múzeuma. A mai Ventspils a Baltikum legfontosabb tartályhajó-kikötője, egyben Lettország legfontosabb tengeri kompkikötője. Közvetlen komphajók indulnak Ventspilsből Észtországba (Saaremaa), Svédországba (Karlshamn, Nynäshamn) és Németországba (Lübeck és Rostock). A szovjet időkben, nyugodtan írhatjuk a szovjet megszállás alatt, a város lakosságának összetétele gyökeresen megváltozott. A szovjet hadikikötő mellett az 1960-as években megkezdték a ventspilsi tartályhajó kikötő építését. Ez az olajkikötő volt a Szovjetunió felbomlásáig a szovjet nyersolaj és olajipari termékek legjelentősebb exportforgalmat lebonyolító kikötője. Ami az időjárást illeti, a szokottnál melegebb, az extrém időjárás, ami végig perzselte Európát, a letteket sem kímélte. Normális esetben náluk az augusztus az igazi nyári időszak. Jó pár éve járok vissza Lettországba, tavaly ilyenkor júniusban még kabátot kellett felvennem.
– Vannak-e, és milyenek a lettországi horgászvizek?
– Lettország felszíni vizekben rendkívül gazdag ország, amely teljes egészében a Balti-tenger vízgyűjtő területéhez tartozik. Sűrű folyóhálózat, (1200 kisebb folyó) több mint 3000 tó, kiterjedt mocsárvidékek és a tengerparti lagúnák jellemzik. Az ország nagy részét erdő borítja, volt alkalmam több természetes, az erdő mélyén rejtőző tóban horgászni, meglepően gazdag a halállományuk. Nem hinném, hogy ezeket rendszeresen telepítenék, inkább arról van szó, hogy ezekben a természet által védett tavakban az évtizedek során olyan halállomány alakult ki, amely távol áll minden felesleges emberi beavatkozástól. Nem könnyű horgászni ezekben a tavakban, elsősorban a nehezen való megközelítés miatt. Rengeteg a mocsaras, ingoványos terület, én is jártam úgy, hogy térdig süllyedtem a mocsárban.
– Térjünk még vissza a Venta folyóhoz!
– A Venta északnyugat-Litvániából ered és Lettország nyugati részén, Ventspilsnél ömlik a Balti-tengerbe. Mielőtt a horgászatáról mesélnék, meg kell említenem a Venta vízesést (Ventas rumba), amely Kuldiga városánál található. A vízesés Kuldīga szívében található, amely önmagában időutazás a múltba. A város középkori hangulata, vöröstetős házai és kanyargós utcái tökéletes összhangot alkotnak a természeti látványossággal. Nem véletlen, hogy a települést gyakran emlegetik „Lettország gyöngyszemeként”. A vízesés több ezer éves geológiai folyamatok eredményeként jött létre. A jégkorszak után visszamaradt mészkőpad természetes gátként működik, amelyen a folyó vize mindössze 1,8-2 méter magasról zúdul alá, mégis páratlan látványt nyújt. A helyi legendák szerint a vízesés kialakulásában az ördögnek is szerepe volt, aki haragjában széttörte a folyó medrét. Tavasszal különleges látványt nyújtanak a Vimba nevű halfajhoz tartozó halak, (szilvaorrú keszegek), akik megpróbálnak átugorni a vízesésen. A szilvaorrú keszeg (Vimba vimba) a pontyfélék családjába tartozó, Európa-szerte elterjedt halfaj. Bár sokan a keszegek közé sorolják, viselkedése és horgászata jelentősen eltér a dévértől vagy a karikakeszegtől. Igazi folyóvízi specialista, aki a sodrást, az oxigéndús vizet és a kavicsos mederfeneket részesíti előnyben. Régebben a folyó természetes szűkületein halászathoz használt farácsokat helyeztek el a helyiek, hogy pisztrángot és tokhalat fogjanak velük. Ezen eszközök miatt ragadt Kuldīga településre az a mondás, hogy ez az a hely, ahol pisztrángot foghatsz a levegőben. Egyesek 80–100 pisztrángot is képesek voltak kifogni itt naponta. Azokat a halakat, amelyek túl kicsik voltak ahhoz, hogy ezek a faeszközök megfogják, a folyó szélein elhelyezett merítőkosarakkal fogták ki.
– Szeretem az ilyen történeteket, megindítja a képzeletet, látom magam előtt az ördögöt, meg a repülő pisztrángokat és a tokhalakat, akik amúgy nem repülnek, a lazacfélék azok, akik életre-halálra ugrálnak felfelé a rájuk váró medvék örömére. A Ventának a vízeséshez közeli szakaszán nyilván felgyorsulhat a víz, de amúgy milyen?
– A Venta lassú folyású víz, eddig három alkalommal horgászhattam a partjáról, elsősorban jiges módszerrel, de dobálok körforgó villantóval és wobblerekkel is.
– Milyen bottal horgásztál, vittél itthonról felszerelést?
– Botot most nem vittem, Lettországban népszerű a Favorit márka, az U1-es szériájából választottam botot, az ára is elfogadható, magyar pénzben nagyjából húszezer forintba kerül. Kétrészes, 213 centi, 5-21 gramm a dobósúlya. Jiges bot, kicsit merevebb pálca, gyors reakció idővel. Jól lehet vele a jiget pöcögtetni, és precízen húzza a kisebb villantókat wobblereket. Ahhoz képest, hogy nem egy wobbleres bot, nálam remekül dolgozott. Az orsót itthonról hoztam SAVAGE SG4 pergető orsó, sokat kínlódtam vele, szét kellett szednem, be kellett zsíroznom, hogy működőképes legyen. Ellentétben az itthon mindig hasznát Shimano stradic-cal, ami úgy fut, mint a kés a vajban. Nem akarlak untatni vele, ez az orsócsalád világmárka, könnyűség, megbízhatóság, stabilitás, hosszú élettartam jellemzi, prémium minőség! Pergetéshez többnyire 0.10-es, bevonatos, nyolcszálas fonott zsinórt használok, selymes zsinór, jól dobható. Szerencsém volt az idővel, a folyó vize is melegebb volt az átlagosnál, így bemerészkedtem térdig a nádasba is, ahonnan meg tudtam horgászni a nádszéleket, és messzebb is tudtam dobni. Mindig a folyás iránnyal ellentétes irányba dobáltam, és úgy vezettem a csalit, hogy kicsit a part felé jöjjön. Voltak szép kapásaim, a csuka kinn van többnyire a széleken, egyet sikerült megcsípnem, a sügérek nagyon jöttek. A jiges horgászatnál fontos a megfelelő ólomfej kiválasztása, a partközeli vízben a kisebb súlyú, a mélyebb vizekben a nehezebbek a fogósak. Nem véletlen, hogy alig 10 gramm súlyú szerelékkel a partközeli sügérekből szép terítéket lehetett kihorgászni. Megismerve a vizet jöttek is a sügérek, amikre amúgy is nagyon szeretek horgászni, szerintem a pergető sügérezés a pergető horgászat előszobája-
– Mekkorákat fogtál?
– Harminc centi pluszosakat!
– Pontyot fognak?
– Sok a letett-botos horgász, fognak is szép potykákat, csónakból pedig a mély meder környékén rengeteg süllőt. Nagyon jó horgászhely a helyiek szerint a hídlábak környéke, én oda sajnos nem tudtam eljutni. A széleken általában 2-3 méter mély a víz, beljebb a Jóisten tudja. Vöröses a színe a Ventának, feltételezem, hogy az iszap miatt, a szín a kifogott halaknál is jelentkezik.
– Riga környékén melyik folyón horgásztál?
– A Daugaván.
– Mit kell róla tudni?
– Riga folyója a Daugava, amely a Baltikum legnagyobb városának közepén folyik keresztül, elválasztva az óvárost (Vecriga) az újabb városrészektől (Pardaugava). A több mint 1000 km hosszú folyó Oroszországban ered, átszeli Fehéroroszországot és Lettországot, majd Rigánál torkollik a Balti-tengerbe. A városon belül a Daugava széles, hajózható folyam, kedvelt helyszíne a városnéző sétahajózásoknak. Magának a városnak a neve egyébként egy kisebb, történelmi mellékfolyóból, a Riga-folyóból (későbbi nevén Rīdzene) ered, amely egykor a város természetes kikötőjét alkotta. Izgalmas folyó, néhány helyen még lazacot is lehet fogni. A Daugava rajta volt a bakancslistámon, most volt az első alkalom, hogy egy ismerőssel kijutottam a folyóra. A hírek szerint különleges harcsaállománya van, rengeteg a süllő, a csuka és a sügér.
– Annyira bele vagy szerelmesedve a pergető horgászatba, hogy muszáj megkérdeznem, – ponty, keszegféle nincs is a folyóban?
– Hogyne lenne! De igazad van, engem elsősorban a pergetés vonz, ráadásul olyan ember csónakjában ülhettem és horgászhattam, aki annyira elkötelezett pergető horgász, hogy nem éri be az itt fogható csukákkal, hanem átjár Finnországba csukázni. Normunds Szigetekkel teli tavakra jár, volt olyan túrája, amelyik során kétszáz csukát fogott! Mi a Daugaván elsősorban a partszéli sekélyebb vizeket horgásztuk, szükség volt a radarra is. Nem elsősorban a halak miatt, hanem a sűrű növényzet, a változó medermélység miatt. Nyáron nagyon feljön a növényzet, ami kedvez a csukának, a pergetőnek kevésbé.
Ősszel állítólag eredményesebb a folyón a csukázás. Most csak egy kapást tudtam kicsikarni négy óra szüntelen horgászat alatt. Pokoli meleg volt, az idősebb lettek sem emlékeztek ilyen időre júniusban. Próbáltunk süllőzni is, de csak néhány maszatolós kapásunk volt. Nagyon mély a folyó a meder közepén, először használtuk a LiveScope-t. Amit én nem szeretek, mert elveszi a cserkelő horgászat izgalmát. Beveted a műcsalidat, látod, hogy mozog a víz alatt, de azt is látod, amikor a ragadozó megtámadja. Ez már haditechnika! Ráadásul láttam, hogy ott áll szemben a süllő a műcsalival, és esze ágában sincs rámozdulni. Megnézi, leköveti, arrébb megy! Többször elhúztam egy süllő előtt, lagymatagon odavert neki, szerintem csak azért, mert ott húzgáltam az orra előtt. Jobb nem látni, mi történik a víz alatt, úgy sokkal izgalmasabb! Mégegyszer mondom, nagyon meleg volt, a halak lekövették a csalit, de nem voltak étvágyuknál. Este kilencig bírtam, aznap június 25-én volt a leghosszabb nyári nap, még éjfélkor sem volt teljesen sötét. (A magasabb, 60. szélességi fok felett a Nap sehol sem süllyed 6°-nál mélyebben a látóhatár alá (polgári szürkület), ezért a nappali világosság nem oszlik el egészen, így ez idő alatt még éjszaka sem teljes a sötétség; ezeket a világos éjjeleket nevezzük fehér éjszakáknak. Az északi félgömbön a nyári (júniusi) napforduló előtti és utáni néhány hét alatt a napnyugták igen késői, a napkelték pedig igen korai órákra esnek az északi vidékeken. Wikipédia). Nyilván ez is befolyásolta a halak kapókedvét. A társam, aki különben asztalos, jobban bírta az eseménytelenséget.
– Milyenek a lettek úgy általában?
– Barátságosak, de egy kicsit zárkózottak, konzervatívok. Az orosz megszállás mély sebeket ejtett, a tenger miatt az oroszok iszonyú erőket vonultattak itt fel. Nagyon sokan disszidáltak, persze az oroszok mindent megtettek, hogy az ne sikerülhessen. Másként szocializálódtak a lettek, ez ma is érezhető. Lettország 1,8-1,9 millió fős lakosságú, a lett nép az országnak kétharmadát sem teszi ki (62%), míg az oroszok nagyjából 26-27%-ot jelentenek. Élnek itt rajtuk kívül belaruszok, ukránok, lengyelek és litvánok is. A lakosság vallását tekintve nagyrészt keresztény, a két legjelentősebb felekezet, az evangélikus és a római katolikus, főként a lettek körében, míg az ortodox az oroszok vallása. A főváros Riga, lakossága mintegy 600 ezer fő, és a lettek-oroszok aránya majdhogynem kiegyenlített. Ez egyébként több lett városra is jellemző, néhol az oroszok többségben is vannak, főként keleten. Lettország 2004 óta az Európai Unió tagja, azóta jelentős változások történtek. A lettek büszkék az országukra, kultúrájukra és szokásaikra. Általánosságban elmondható, hogy a vallási ünnepek kevesebb hangsúlyt kapnak, míg a népi hagyományok fontosabbak.
– Mesélj a tavakról, hogy jutsz el egy tóra, főleg az általad kedvelt vadregényesekre?
– A tavak nagy része természetes tó, egy részük magánkézben van. telepített tavak elvétve vannak. Teljesen más a horgászrend, mint Magyarországon! Regisztráltam a horgászjegy. hu-hoz hasonló oldalon, kiváltottam a horgászjegyet, és mehettem horgászni. Nem kell semmiféle vizsgát tenni, a tájékoztatóban minden benne van. Lehet váltani napi, heti, havi és éves jegyet. Vettem havi jegyet, nem voltam benne biztos, hogy meddig maradok, a jegy ára 5 euró! Nagyon jó a szolgáltató honlapja, minden információ fenn van angolul, az is, hogy hol kell váltani kiegészítő jegyet. Például olyan vízre, ahol lazacot is lehet fogni. Az én 5 eurós jegyem jó volt többek közt a folyókra is. Rigától húszpercnyi autóútra van egy erdő, benne egy rokonunknak tó közeli nyaralója. Nem bírtam magammal, kicsit pihentem az indulás előtt, aztán nekivágtam a Google Mepps segítségével a kiválasztott tóhoz, amiről kiderült, hogy nem egyedüli, van arrafelé több tó is. Végül odaértem a kiszemelthez, ami nem volt egyszerű, mert két alkalommal elsüllyedtem a mocsárban. Volt bennem félsz, hogy jövök ki innen egyedül segítség nélkül. Nem pánikoltam, kevés mozgással, de célirányosan kikeveredtem belőle. Attól fogva kétszer is megnéztem, hogy hová lépek. Az ismertebb tavakhoz be lehet jutni pallókon vagy háncstakarón. Errefelé nem volt kitaposott út, ha volt is, régen benőtte már a növényzet. Nagy meglepetés, hogy a fiatalok nem járnak ilyen helyekre, mennek inkább bulizni a diszkókba, behúzódnak a nagyobb városokba, a természetjárás nem dívik. A feleségem lett állampolgár, együtt élünk Magyarországon már kilenc éve, ő gyakrabban hazajár meglátogatni a szüleit, és szomorúan meséli, hogy az ő gyerekkori helyein már elvétve látni fiatalokat.
– Mesélj a marasztaló tóról, milyen halakat fogtál?
– Kárpótolt a tó a mocsárban való kínlódás miatt, mert termetes csukákat és ritka nagy sügéreket fogtam. Lehet, hogy volt benne süllő is, de nem erőltettem, amúgy is a csuka a kedvenc halam. A csukákat nem tudtam partra húzni, tenyérnyi szabad helyek vannak a sűrű növényzetben. Sajnálom, hogy nem vittem magammal kamerát, a töklevelek közt vezetgettem a műcsalit, amikor a csuka kiugrott a vízből és úgy kapta be körforgó villantót. Letört a csuka a töklevelek alá, én meg nem tudtam beljebb lépni, mert a mocsár szélén álltam. Merítőt nem vittem magammal, próbáltam a fluorocarbont megfogva kihúzni a halat, de lerázta magát. A sügérek azért kárpótoltak, vittem is haza néhányat, amit elkészítettek a háziak.
– Hogyan?
– Lepikkelyezik, készítenek valamilyen illatos mártást, abban párolják meg a sügéreket. Isteni az íze, de a teljes élményhez hozzátartozik a környező erdő csendje, az illatok, a mesés környezet. Megértettem a lettek közmondását, úgy éreztem, hogy a mennyországban vagyok!
Szöveg: Zákonyi Botond
Kép: Soós Dávid
–
