Régi fényképeket nézegetek, kezembe kerül egy téli harcsás kép, Tóth István barátom szépséges fogása. Harasztovics István tógazda vendégei voltunk, ma is emlékszem a szíves vendéglátás minden mozzanatára.
2010-ben jártunk ott tizennégy éve már, a fénykép fájó emlék, hiszen Tóth Pista barátom (Balzer Pityu) már nincsen közöttünk, mint ahogy Harasztovics István tógazda is beült Kháron ladikjába). A tó jelenleg nem üzemel, ha igazak a hírek értékesítés előtt áll. Hálistennek működik a szomszédságában lévő Halimbai Kis-tó, igaz egyelőre csak pénteken, szombaton és vasárnap van nyitva, de lesznek komoly fejlesztések, amihez ezúton is sok sikert kívánok. A fényképek mellé megtaláltam a 2010-ben írt anyagomat, most újból közzé teszem, tisztelettel emlékezve az elhunytakra.
Télidőn nem könnyű olyan horgászvizet találni, ahol jó eséllyel lehet halat fogni. Népszerűek az ilyenkor túlzsúfolt melegvizek, ahol akad szákba való, de olyan, amely még ráadásul a vadvíz illúzióját is kelti – kevés van. Tóth István barátom hívta fel a figyelmemet az egykori bányásztelepülés, Halimba tavára, amely pár kilométerre a falutól, a temető melletti úton könnyen megközelíthető. Halimbára jószívvel emlékezem, jó húsz éve jártam ott dr. Szalai Miklós esperesnél, akitől édesanyám részére vásároltam gyógyteát. A halimbai „gyógyfüves” pap neve akkor már országszerte ismert volt „Halimbárium” néven ismert gyógyteái tízezreknek hoztak gyógyulást. A település emlékkiállítással őrzi ma is emlékét.
Horgásztavairól nem sokat tudtam. Rémlett, hogy két tava is van, de hogy milyen horgászati lehetőséget kínálnak, arról nem volt információm. A pergető és bojlis horgászok közt ismert és népszerű halimbai Nagy-tó alig hét hektáros, nagy részét ma is sűrű nádas övezi. Január első napjaiban a vize jó másfél méterrel alacsonyabb a szokásosnál, a nádvágás és a terep rendezése miatt. A tógazda tekintélyes vízmennyiséget engedett le, hogy a munkálatok gyorsan elkezdődhessenek, és a várható hideg időre apellálva hamar véget is érjenek. A lápos, nádasos területen megsüllyedne a gép, nem marad más megoldás, csak a kézimunka. Mielőtt nekiállnék horgászni, körbejárom a tavat, melynek elkeskenyedő része fás, bokros, zsombékos. Mint később megtudom, ez a rész kíméleti terület, a nagy pontyok, harcsák ívóhelye. Kollegáim, mert többen is jöttünk, közben csónakba szállnak, hogy a viharossá fokozódó szélben átevezzenek a szemközti oldalra, ahol takarásban lehetnek, és a néhány százméter csíknyi hullámmentes területen pergethessenek.
Filmet forgatunk a PV-tévé részére, amely több szempontból is kihívás. Az első, ha törik, ha szakad, halat kell fogni, mert milyen halas műsor az, ahol csak beszélnek a halról. A másik kihívás, hogy a tévénél dolgozó kollegák vajon milyen pecások. A műsort vágni, honlapot esetleg a tévé-adást szerkeszteni, hangot alámondani hétköznapi feladat, de a viharos szélben megcsípni egy jobb csukát, és szákba terelni, az a valami! Ennek szellemében mindenki ostorozza a vizet, csak Tóth Pista ingatja a fejét.
– Mi nem tetszik Pistám?-, faggatom a tavat jól ismerőt.
– Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve, csak van egy olyan érzésem, hogy le vannak lassulva a halak, más módszerrel kéne pergetni.
– Ugyan Pista, mitől lassulna le a csuka, mindjárt kezdődik az ívásra való felkészülés, szerintem egyre jobb formában vannak!
– Nem is a csukáról beszélek én, hanem a harcsákról!
– Milyen harcsákról, állítólag ez egy bojlis víz, mit keresnek itt a harcsák, és mekkorák vannak?
– Minden évben fognak néhány 40-50 kilósat. Megvan a helyük a tél elején, csak meg kell találni a gödrüket.
– Na és akkor mi van? Tegyük fel, hogy megvan a gödör, benne a harcsa, hogyan tovább?
– Felteszek egy lebegő twistert, kicsit föntebb mególmozom, és elpilinckázok vele a harcsák előtt.
– Ez hasonló módszer ahhoz, amit már próbáltunk sügérre a Duna-deltában?
– Pontosan, csak annyi különbséggel, hogy akkor ólomfej nélküli, csak horogra húzott twistert vontattunk egy pici ólommal fölötte súlyozva, és láthattad, ütötték-vágták a sügerek!
– Emlékszem, hogy sügérre bejött, de hogy a harcsa mit szól hozzá, arra kíváncsi vagyok!
István elmegy szerelni, én meg szóra bírom a tógazdát, Harasztovics Istvánt. Jó karban van, fedetlen fővel áll a viharos szélben, látszik rajta, hogy végigdolgozta az egész életét, kíváncsi vagyok, hogy került ide.
– 1993-ban vásároltam meg a tavat. A környéken megszűnt a bányászat, már csak itt a szomszédunkban bányásszák még a bauxitot néhány évig. De ez már csak amolyan pótcselekvés. Voltak évek, amikor itt a környéken négyezer embernek adott kenyeret a bánya. Most meg százharmincan vegetálnak…
– Szóval megvásárolta a tavat..
– Rendet kellett tenni a területen, és az idejáró horgászok fejében is! Nagyon nem tetszett, hogy már induláskor felemeltem a kifogható csuka méretét hatvan centire! Elmondtak mindennek! Az idő engem igazolt, néhány év alatt felnőtt és megerősödött az a csukaállomány, amely megalapozta a mait! De így van ez a többi hallal is. Öt kiló feletti pontyot nem engedek elvinni, ezért lett a megye egyik legkedveltebb bojlis vize ez a tó!
– Mennyi ponty van a tóban?
– Háromszáz mázsa, melynek a fele öt kiló feletti!
– A képeken tekintélyes nyurgákat lehet látni.
– Szeretem a nyurga pontyot, másként viselkedik a horgon, mint a hasonló súlyú pacni tükörponty! Meg aztán nekem megidézi a hajdani nádi pontyozások emlékét.
– Akartam is kérdezni, hiszen láttam az eresz alatt három öreg bambusz botot tároló orsóval, feltolós úszóval szerelve.
– Hajdani balatoni nádi pontyozások emlékei az öreg botok. Sokat jártam a szigligeti öbölbe. Ma már meseszerűnek tűnnek az ott fogott pontyok. Különleges hely volt, szépséges halakkal!
– Jártam arra én is néhányszor, nemcsak pontyozni, de a hajdani Viszló patak betorkolásához. Felszaladtak rajta a balinok, meg esetenként lejöttek a patak pisztrángjai.
– Szegény Mayer Pista, – Isten nyugosztalja, az ő érdeme volt a Viszló csodálatos pisztráng állománya.
– Mi történt vele?
– Pár hete temették, 63 éves volt.
– Belém szorul a szó, néhány hónapja találkoztam vele tapolcai otthonában. Tele volt tervekkel, szaporította pisztrángjait, nevelte gyönyörű tokhalait, melyekből egyre több került Veszprém megyei vizekbe, többek közt ide is. Megszállottja volt a pisztrángtenyésztésnek, neki köszönhetjük, hogy Magyarországon negyven évvel ezelőtt polgárjogot nyert újra a műlegyes horgászat, és azt is, hogy számos Veszprém megyei sédbe került ki pisztráng. Sok esetben ingyen, csak a maga gyönyörűségére. Mert helye van a pisztrángnak a karsztvizű vizű sédekben – mesélte nekem néhány évvel ezelőtt.
Mayer Pistára emlékezve kiderül, hogy ugyan most találkozunk először, de harminc évvel ezelőtt biztosan összefutottunk a Viszló partján. Röpködnek a nevek, van számos közös ismerős. Megszakítjuk a beszélgetést, mert az őszülő hajú mágus nem kis megdöbbenésemre tisztességes méretű harcsát fogott. Tóth Pistával lassan harminc éve horgászunk együtt. Emlékszem, milyen lelkesen készült annak idején az élőcsalis pisztrángfogó világbajnokságokra. Az egykori finomszerelékes horgász most éppen becsapott egy tekintélyes harcsát. A mérlegelésnél kiderült, hogy 49 kilót nyomott! Milyen apróságokon múlik egy-egy nap sikere! Ott lapul a táskámban már két éve a Pistáéhoz hasonló lebegő fejű nagyméretű piros twister horog, eszembe sem jutott elővenni…
Megvan az első harcsa, de van belőle több is. A társak a tó túlsó oldalán wobblerrel akasztanak egyet, a harcsa egy darabig forgatja velük a csónakot, aztán lefordul a wobblerről. Csalódott moraj. Uramisten, mekkora lehetett?
– Nem volt az olyan nagy- szól a tógazda-, harcsából amúgy sincs sok a tóban. Az évek során mindig felnő néhány 40-50 kilós, a hátsó rekettyésekben tanyáznak, van ott táplálékhal számolatlanul, horgászni meg nem lehet rájuk az akadások miatt. Télen behúzódnak ide a mélyebb gödrökbe, ilyenkor esik el néhány…
A csukák étvágyuknál vannak a viharos szél ellenére, a hullámzó vízen is sikerül megfogni néhányat meg egy gyönyörű balint fenék fölött vezetett twisterrel!
– Mennyi idő alatt telik majd fel vízzel a tó?
– Négy forrás táplálja a tavat, a munkálatok után egy héttel már régi lesz a vízállás.
Szerencsés adottságú a bányató, nyáron a legnagyobb melegben sincs itt algásodás. Nem is lehet, hiszen az ország egyik legnagyobb karsztvíz tartaléka rejlik ezen a vidéken.
– Léken lehet horgászni?
– Nem engedem, éppen a források miatt! Rövid ideig tart nálunk a jég, az a néhány hét pihenő ráfér a halakra.
– Tényleg, hogy van a hivatalos nyitva tartás?
– Állandóan nyitva vagyunk, itt lakunk a tóparton, szívesen látunk minden sportszerűen viselkedő horgászt éjjel-nappal!
– Érzek némi élt a hangjában.
– Nézze a horgász közállapotok épp olyanok, mint az egész országé. Idő kell, míg a dolgok a helyükre kerülnek. De én reménykedem. Azért dolgozunk, fejlesztünk, invesztálunk, hogy megéljünk. Egyszerűen, szerényen, becsületesen!
A tó megközelíthető az Ajka és Nagyvázsony közötti közútról, Ajka-Padragkútnál nyugati irányba leágazó jó minőségű úton. Budapestről az M7-esen Székesfehérvárig, majd Várpalota-Veszprém érintésével ráfordulva a tapolcai útra.
Néhány fontos tudnivaló Halimbáról a Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A település Veszprém megyében, a Kisalföld és a Déli-Bakony lábánál fekszik. Határa lapos medence, részben a Déli-Bakony dombokká szelídült vidéke, melyet nyugaton a Balaton-hegy választ el a tágas Nyirádi-medencétől. Ajkától 13 km-re, Tapolcától 25 km-re terül el. A Balatontól való távolsága 32 km. Közelében található a Somló-hegy (35km) és az Agár-tető (8km), ahonnan tiszta időben a Balaton is látható. Első írásos említése 1329-ből származik, amikor a közeli Csékút hűbéri birtokos Essegvári családjának tulajdonában volt. A törökökkel folytatott harcok során, a hódoltság idején a falu teljesen elnéptelenedett. 1730 táján az eredeti lakosság és az újonnan betelepültek népesítették be a falu területét.
Határában kiváló, szabadidő eltöltésére alkalmas kirándulóhelyek találhatók: két horgásztó, erdők, Malom-völgyi pihenőpark, mocsár-láp élőhely természetvédelmi terület. Könnyen megközelíthetőek gyalogos, lovas és kerékpáros útvonalakon a környező települések kirándulóhelyei is: pl. Szőci Kút-völgy, Taliándörögdi Klastrom, Kerekfenyves, Öcsi Nagy-tó és kilátó, Úrkúti őskarszt, Sárcsi-kút, Magyarpolány.
A község életében jelentős állomás volt az, hogy határában bauxitot fedeztek fel és 1920. április.17.én Zalatnay Stürmer József és társa zárt kutatmányt (kutatási engedélyt) kapott. A bauxit kitermelését 1926-ban a svájci illetékességű AJAG cég kezdte meg. A második világháború idején német-magyar vállalat, a háborús jóvátételként vált magyar-szovjet közös vállalattá (MASZOBAL), s így folytatta a bauxittermelést. A 60-as években az erre a célra alapított önálló vállalat a Bakonyi Bauxitbányák Vállalat. A község lakott területének közelében alakította ki székhelyét és a kiszolgáló üzemek is itt alakítottak ki telephelyet. Ekkor a településen lakótelep is épült és a közeli Ajkáról vasúti szárnyvonalat építettek a timföldgyárba történő szállítás érdekében. A vasútvonalon személyszállítás is folyt. Az 1970-es években a vállalat székhelyét Tapolcára telepítették át, a vasútvonalat felszámolták és külön erre a célra épített üzemi úton történt a bauxit szállítása. A község területén kisebb külszíni fejtés is működött, de a termelést főleg mélybányászattal folytatták. A Halimba III. nevű bányaüzem jó minőségű ivóvizet is szolgáltat a községnek és a környező településeknek.
Nevezetességei:
1820-ban épült meg klasszicista stílusban egy udvarház, ami ma kultúrház. A legendássá vált Dr, Szalay Miklós esperes-plébános a község szülötte füves emberként itt kezdte működését 1950 környékén. Kezdetben orvosi vélemények alapján egyénekre szabott gyógytea keverékeket állított össze. Később az ő tudománya alapján hozták létre a Halimbárium néven ismerté vált és forgalmazott gyógyteaféleségeket. A könyvet, amit írt szintén a községről kapta a nevét: Halimbai füves könyv címen jelent meg. Dr. Szalay Miklós munkájáról és működésének bemutatásáról emlékkiállításon gondoskodnak. A kiállítás mellé gyógynövény kertet is tartanak fent. Az általános iskola 1996-tól viseli az esperes nevét.
2016