1908-ban járunk, kalapot emelek a siófoki halásztanyán dolgozó asszonyok előtt, sziszifuszi munka, amit látunk. A közvetlen értékesítésre nem alkalmas apróbb halakat a hasítótanyán dolgozó asszonyok, lányok széjjelhasították, megtisztították, besózták, majd oszlopok közé kifeszített zsinegre akasztották száradni. A szárító állványzatot „zsidóutcá”-nak nevezték, utalván arra, hogy a halászati bérlők, halkereskedők gyakran zsidó származásúak voltak. Éteknek elég sovány, aszuhalnak, szivárított halnak (Herman Ottó) is hívták az így tartósított halat. Főleg böjt idején volt keletje. A világot járva néhányszor én is ráfanyalodom, önmagában silány, de friss salátával, kis olíva olajjal, balzsamecettel meglocsolva, némi jóindulattal már régi önmagát idézi.

Fotó: Fortepan 86968 – Magyar Földrajzi Múzeum Erdélyi Mór cége