Annyiféle elképzelésem-vízióm van a női szépségről. Tudom, mindenkinek más, a kép is ezt sugallja. A művésznek játék, formabontás, a kíváncsi szemnek akt, nem a megszokott módon. A kép műteremben készült, finom utalás rá a földre hullt lepel, a félig látszó asztal, rajta az a kék szivacs, vagy rongy és egy üveg. A póz megszokott, de a rejtőzködés nem. Csupa sejtelem, több így, mint amit különben látnánk, hódolnánk előtte. Nem lehet a női szépséggel betelni, amire rásegít a kifejezés finomsága. Tudom mind másképp szépek, a beállított, hátat fordító modell izgalmas a művész számára, a műélvező pedig számvetést készít. Hová tegyem a szépségideálok sorában? Megéltünk és megélünk még számos furcsaságot, a széles csípőt, vékony testalkatot, méretes mellet, majd alig láthatót, többségében olyat, aminek megvalósítása fizikailag lehetetlen.
Nézem a képet, szép az akt, szerény talán a jó szó rá, amiben benne van a művész ravaszsága, kikacsint ránk cinkosan.
Fotó: Árendás József