/A képek kattintással nagyíthatók!/
„Legyen ünnep a Földön! – Retró teleink világa” című szabadtéri kiállítás megtekintésére hív bennünket a Várkapitányság és az MNMKK – Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum. Helyszín: Várkert Bazár Glorietthez vezető rámpa (1013 Budapest, Ybl Miklós tér 2-4.)
Azon szerencsések közé tartozom, akik az esemény sajtótájékoztatójára
voltam hivatalos, így részt vehettem a kiállítás kurátora, Veress Kinga, az MNMKK – Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum főmuzeológusa által tartott kizárólagos tárlatvezetésen. A Várkapitányság kulturális igazgatója és a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum főigazgatója köszöntője után, – nem túlzás, – sajátos időutazáson vehettünk részt.
Vissza a múltba, a retró hangulatú kiállítás az 1970–80-as évek Magyarországának téli ünnepeit idézte meg. A mai fiataloknak mulatságos, a korombélieknek emlékezetes lehetett nézegetni a plakátokat, árcédulákat, képeslapokat, a kor akkori, ma már emblematikus tárgyait. Jól emlékszem arra az időszakra, amikor a kádári hatalom megpróbálta „megreformálni” világi eseménnyé formálni a vallási ünnepeket. A korszak tanúit hívja emlékidézésre a kiállítás, köszönet érte a Magyar Nemzeti Közgyűjtemény Központ, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, és a Várkapitányság munkatársainak.
Vágytunk a jobbra, a divatosabbra, az elegánsabbra, a finomságokra. Emlékszem, hogy édesapám, amikor a Mikulás előtti napokban a fővárosban járt, mandarint és banánt hozott haza. Amit édesanyám óvatosan gerezdekre bontva szétosztott a három gyereknek. Illata és íze volt a déli gyümölcsnek, a banán meg az ismeretlen mesebeli Afrikát idézte. A hatalom Télapónak hívta a Mikulást, és mindent megtett azért, hogy az legyen, de a gyermeki képzeletben nem tudta felvenni a versenyt a palástban, püspöksüvegben és pásztorbottal járó, az ablakba kitett csizmákba ajándékot helyező titokzatos Mikulással. A nyilvános ünnepségeken a Télapó volt a sztár, de otthon a behúzott függöny mögött leselkedő gyerekek a Mikulást várták. Nemcsak mi változtunk meg az évtizedek során, a mai jóságos Mikulásunk a Lappföldön él, szánját rénszarvasok húzzák és segítői sincsenek.
Az üzletek polcain fényes celofánba csomagolva megjelentek a különféle édességek, töltött csokik, színes cukorkák, piros csizmába csomagolt finomságok, és a csoki mikulások. Nagy sláger volt a Boci csoki, a Sport szelet és a zselés szaloncukor. Emlékszem egy plakátra, ami manapság is időszerű lehet „Karácsonyra ajándékozz könyvet!” Már rég elfelejtettem, de a kiállításon megállít egy másik plakát, „Ünnepi ajándékot az Utasellátótól!”
A kiállításnak köszönhetően megidéződik a huncut Skála kópé, akitől számtalanszor hallhattuk: „Szívem mindig a vásárlóké.” Gyermeteg, szó se róla, de egyben történelmi is, hiszen 1976-ban megnyílt a Skála nagyáruház, aki az addig nem látott külföldi árucikkekkel tömegeket vonzott. Az áruház a hiánygazdaság idején üde színfolt volt a kiskereskedelem terén. Igazgatója Demján Sándor, aki új kereskedő szellemiséget hozott, olyan áruházat teremtett, amelyhez hasonlót addig csak a bécsi Mariahilfer Strassén láthattak a szerencsések. A népnyelvben csak „Budai Skála” -ként emlegették.
A fejlődés megállíthatatlan volt, kitett magáért a versenytárs a Corvin Áruház, a Divatcsarnok, az Otthon Áruház, vidéken a Centrum áruházak versengtek a vevőkért. A Luxus Áruházban járva hallottam annak idején: „ez tiszta Amerika.” Tagadhatatlan, minőséget árultak, de mélyen be kellett nyúlni a pénztárcába annak, aki vásárolt is. Új színfolt lett a Május1. Ruhagyár Elegant márkája, ruháikat saját áruházukban lehetett megvásárolni.

Üreges étcsokoládé függelék! – hirdeti az egyik plakát, mellette konzum, krémszalon, desszert szalon, mártott szaloncukrot hirdetnek, de az igazi sztár a Zselé szaloncukor volt, amiből 1986-ban már 1600 tonnát gyártottak!

Ha már dal, beszéljünk a szilveszterekről, amit a Magyar Televízió zenés kabarés műsorai tettek emlékezetessé. Negyvenöt évvel ezelőtt, internet és teletext híján már rendszerint december közepén elkezdődött az össznépi rákészülés az év utolsó napjára.


Sokadik alkalommal járom már be a várat többnyire a Várkapitányság sétavezetőivel, akik elmesélik a budai Vár 800 éves történelmét, és megmutatják páratlan kulturális és művészeti értékeit. Barangolunk a Budavári Palotanegyedben és a polgárvárosban, gyönyörködünk a panorámában Buda legtetején, sőt, titkok után kutatva lemerészkedünk a föld alá is. Ma a Várkert bazár Glorietthez vezető rámpáján néztünk és hallgattunk élvezetes tárlatvezetést. Istenem, hogy repül az idő, -gondoltam hazafelé menet, jó volt egy órára megállni, időben negyvenöt évet visszamenni abba a korba, ami nem dicsőséges, de mégis emlékezetes.
Fiatalabbak voltunk negyvenöt évvel.
Szöveg és kép: Zákonyi Botond