A balatoni nyaralókultúra egyedi mutatványa, a mindenki számára könnyen befogadható nyaralókerítés. A hatvanas években nem gondoltam volna, hogy ami akkor velem, velünk történik, része lesz a balatoni üdülőkultúrának. Kerítés, kerítések, amiket hétköznapi emberek hoztak létre. Lakatosok, mesteremberek munkái mind egy pici világmindenség részei, melyek történeteket mesélnek a készítőkről és a megrendelőkről. A kerítések a helyi gyárakban-üzemekben készültek munkaidőben fusiban. Vajon volt-e elképzelése a megrendelőnek arról, hogy mit akar, vagy rábízta a mesterre?
A kerítés esztétikai alkotás, van, amelyik nagyon tetszik, másik kevésbé. Mindenesetre jól szimbolizálják azokat a felhőtlen nyarakat, amikor a nyaralótelepek a semmiből nőttek ki, a kommunizmus idejében. Akkoriban nem tűntek fel a zsebre történő munkából született „remekművek”, talán azért sem, mert mindannyian tudtuk helybéliek és nyaralók, hogy amit látunk az a fusizás művészete. Ami ma már lenyomat a korról, ahol bocsánatos bűn volt munka után a gyárból hazavinni a kalapácsot, a vésőt, a csavarhúzót és még sorolhatnám. Ahol alkalom nyílt a „felesleges” vasakból kerítést vagy kaput hegeszteni, ráadásul még díszíteni is. Amelyek formája többnyire hajó, madár, napocska, vitorlás, pucér nőalak. Amit látunk a megvalósult álom! Boroshordó, napocska, szőlőfürt, derék férfiember, lenge öltözékű nő. Kívánhatunk ennél többet?
Fotó: Árendás József
