„Nem agyagtáblák, pergamenre írt tekercsek, csak könyvek. Az enyémek.”
A Zákonyi könyvek elérhetősége
A régebbi kiadású Zákonyi könyvek elfogytak, szerencsés esetben egy – egy példány felbukkan valamelyik antikváriumban. A 2024 óta megjelent kötetek egyes példányai a kiadóknál elérhetők, illetve azok forgalmazását magunk is végezzük a KÖNYVRENDELÉS c. rovatunkban foglaltak szerint.
KÖNYV ELŐZETES II.
Minden író, netán írópáros – és mi se vagyunk kivételek – elsősorban jó könyvet szeretne kiadni. Külön öröm, ha az szép is. Mi ilyent akartunk, ezért fűztünk a sorok közé 106 színes fotót. A többi már jórészt a nyomdán múlik. Így ki másra bíztuk volna közös könyvünket, mint ismét a míves munkát gyorsan és jól végző veszprémi OOK Nyomdára, ahol „máris zakatolnak a nyomdagépek”, hogy november elején már kapható legyen a Kapásjelző és dugóhúzó.
Kapásjelző és dugóhúzó, – horgászat és borászat. Kettős szerepkörhöz nyilván kettős bevezető dukál. Íme a neves borász és a neves horgász előszava.
„Ha az embernek életmódjává vált a természethez lassult csöndes pecázás és a Balaton-parti beszélgetős borozgatás barátokkal, akkor egy idő után tovább akar menni ezen az úton. Ha még nem nyugdíjas és nem saját borászatot vezet, akkor könyvet ír. (Ha nyugdíjas és borosgazda akkor is) Lehetőleg olyat, ami az olvasóknak kedvet csinál, hogy maguk is csónakból lessék a kapásjelző rezdüléseit vagy a tó tükre fölött zöldellő szőlők szomszédságában, jó társaságban kóstolgasson Csopaki hegybort, Terasz cuvéet vagy dűlő válogatásokat: Lőczedombit vagy Sóskútit.
Zalán és Botond elég tapasztalatot gyűjtött parti és marás-menti pecázásból, beetettek, lógattak és fárasztottak, akkora keszeget, pontyot vagy harcsát fogtak, hogy csak na…
Bejárták a Balaton borászatait, megkóstolták az összes valamire való tételt szóval tudják miről írnak. Hangulatos, jó ízű beszámolóik elviszik (elhozzák) az olvasót Csopakra, Badacsonyba vagy Füredre és ellenállhatatlan vágyat ébresztenek benne, hogy haladéktalanul maga is elinduljon. Indulás!”
Csopak, 2025. 09. 18. Jásdi István ________________________________________
„A csillagok együtt állását általában akkor emlegetjük, ami- kor valamiféle közös munkának, együtt végzett tevékenységnek pozitív kicsengés a végeredménye, vagy egyszerűen csak e remek végeredmény eléréséhez minden körülmény – akár rajtunk kívüli okok miatt is – szerencsésen alakul.
Persze Botinak szerencséje volt, hogy Zalán rútul felismertette vele: a hal mellé társult teli borospohár nem kiegészítő kellék, hanem – szükségszerű végzet. Pedig Boti is tudta az evidenciát: átkozott a hal a harmadik vízben. Éppen ezért számomra különös, hogy a szerző hosszú év- tizedekig elsétált az ismeret és a felismerés közötti vékony jégen anélkül, hogy önállóan beszakadt volna alatta…
De szerencsére – így vagy úgy, mindegy is – beszakadt, s ezzel a csillagok együtt állása, azaz Boti Zalánnal (vagy összetalálkozása szükségszerű végzetté vált ahhoz, hogy a szerző szinte megtáltosodva írjon és írjon, maga mellé kapva egy remek szerzőtársat, aki ráadásul bevezeti a borfogyasztás magasztos és felettébb ínyenc világába, ahova csak kevesen kaphatunk belépőt. Zsenialitásuk, hogy a belépő most e könyv soraiban, szépen összerendezett betűiben ott van és tálcán kínál- va kerül elénk: halat fogunk, azt főzzük-sütjük, ehhez a legkiválóbb borokat kóstolgatjuk, s mindezt a szerzők és az általuk megszólítottak baráti társaságában. Bekapcsolódhatunk a beszélgetésekbe, az ismert szereplők mellé akár le is ülhetünk, s kipattintva egy üveg jófajta bort, még virtuálisan akár koccinthatunk is velük. S bár Boti Egry Józsefre hagyatkozott, én most őrá, a szerzőre fogok: a balatoni embernek két ünnepélyes napja van. Az egyik akkor, amikor elkészült hálóját ráteríthette a boroshordóra, amiben már a szőlője pihent, a másik pedig akkor, amikor az utolsó fogasból készültek mellé az ünnepi asztalra helyezte a pohár bort. Társként így is, úgy is, csak hogy azt a bizonyos harmadik átkot elkerüljük…
Fogyasszák hát e könyv minden sorát és betűjét, ahogy egy jó falat süllőt és hozzá egy jó nyelet bort érdemes és szabad. Önző kívánságom, mint olvasónak más nem maradhat, mint hogy ez a konstelláció minél tovább fennmaradjon és termékeny legyen – a mi legnagyobb örömünkre!”
Teleki, 2025.09.17. Szári Zsolt
KÖNYV ELŐZETES
Miért van a könyvboritónak két füle? Mert ezek a fülek a könyv és az olvasó leendő kapcsolatának meghatározói. Mert amikor kezünkbe veszünk egy új könyvet nagy valószínűséggel elsőként a füleket olvassuk el. Aztán belelapozunk, átforgatjuk, (ne adj isten meg is szagoljuk). Olvasó embernek fontos ez a rituálé, fontos, hogy a fülek mit sugallnak…
Amikor a honlap olvasóit nagy örömmel és nem kevés izgatottsággal arról tájékoztatjuk, hogy új és közös könyvünk a Kapásjelző és dugóhúzó nyomdai munkálatai elkezdődtek, a címlap bemutatása mellett mi mással tudnánk felhívni könyvgyerekünkre a szíves figyelmet, mint a kötet két fülével…
Zákonyi Botond – A pince hűvöse
Tizenegy évesen halpucoló voltam kereszt apám halsütödéjében. Szomszédságában állt a borkimérés. „Balatoni halhoz balatoni bort”, – mondta a keresztapám, én meg eltettem útravalónak. Pár éve borhoz értő literátus fiatalemberrel hozott össze a sors, ma már jó baráttal. A közös borkóstolások, a horgászszenvedély, az asztalra került balatoni fogas felhívás lett könyv írásra. Az első könyv sikerén felbuzdulva egyre többet kóstoltunk, horgásztunk, bográcsoztunk. Életformám lett újabb pincéket járni, a gazdának halat vinni, diskurálni a bográcsban rotyogó halászlé fölött. A pinceszereken új igazságok felfedezője, borívó lettem. Ez lett a vesztem, egy regélős, koccintgató esten rábólintottam az újabb könyv megírására, abban bízva, hogy másnapra elszáll az ígéret, mint a venyige füstje. Nem így lett. Elindultunk újabb pincék látogatására, ahol a modern idők ellenére szembejött a múlt, a szőlőművelés becsülete, a borkészítés tisztessége, újabb történetek. Zalán Fekete István nyomába eredt (remek tanulmány lett a vége), bíztatására jómagam Illyés Gyula után jártam a Fenyhegyen, ahol közel százéves pince őrzött fényképes emléket az íróról, az ott töltött időről és az őszinte akali rizlingről.
Kerestem a titkot, az előttünk jártakét, és együtt fohászkodtam az áldott esőért a maiakkal. Milyen különös párhuzam, esőért fohászkodik a borosgazda, és a balatoni halászok mai utódai is! Akik apostolként halat szaporítanak, nevelnek, telepítenek. Időutazás volt, amit fényessé tett az emlékezés, könyv lett belőle.
Szittnyai Zalán – A bor az oka mindennek
Biztos vagyok benne, ha nem lennének ilyen nagyszerűek a balatoni borok, akkor ez a könyv sem született volna meg. Nem jártuk volna olyan élvezettel a pincéket borok és történetek után kutatva Botival, és nem beszélgettünk volna éjszakába nyúlóan egy pohár olaszrizling és vászolyi sajtok társaságában. A felfedezés öröme vitt minket előre hétről hétre, szeretett Balatonunk szőlőhegyein borospohárral vagy partjainál horgászbottal a kezünkben. Varázslatos élmény volt a pohárban lévő csopaki olaszrizling színeit viszont látni a pasztell színű balatoni alkonyatban, miközben a kapásjelzőt lestük, süllőre várva. Valahogy ott értük tetten a genius locit, azaz a hely szellemét.
A könyv megírása különösen szívem szerint való volt, hiszen gyermekkorom két meghatározó alakjával „járhattam” a Balaton vidékét. Zákonyi Botonddal először 1997-ben találkoztam, igaz csak a televízió képernyőjén keresztül, hiszen kisorsolt a Kapásjelző című műsor rejtvényének megfejtői közül. Írásain, műsorain generációk nőttek fel és szerették meg a horgászatot, többek között én is. A bor és a horgászat pedig olyan közösség formáló, összekötő erő, hogy mára a barátomnak, sőt szerzőtársamnak mondhatom Botit.
A másik fontos alak pedig Fekete István, akinek Tüskevár című regénye máig elkísér. Igyekeztem egy tanulmányban összegyűjteni minden horgász témájú írást, utalást, levélrészletet Pista bácsitól, hogy bebizonyítsam, szenvedélyes horgász is volt. No és a dörgicsei rizling lelkes fogyasztója. Egy balatoni utazás és az igazi barátság története ez a könyv, fogadják boldog örömmel.
Magánkiadásban megjelent a Borban fürdik a hal c. könyvem, a veszprémi OOK-Press Nyomda míves gondozásában.
A könyv ára 4.900 Ft, könyvesbolti árúsításba nem kerül, forgalmazását a Zákonyi Bt. végzi.
Zákonyi Botond
BORBAN FÜRDIK A HAL (2024) A szerző magánkiadása
ISBN 978-615-02-2165-6 OOK- Press Nyomda,Veszprém
KÖNYV ELŐZETES
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adok tájékoztatást arról, hogy az évvégi ünnepekre készülődve várhatóan még november hónapban saját kiadásban megjelenik a Borban fürdik a hal c. könyvem. Hogyan kerül a képbe a karácsony? Egyszerű a válasz. Bírom benne, hogy még sokak vallják „Nem igazi az ünnep, ha hiányzik a könyv a fenyőfa alól”.
Új könyven előszava:
„Olyan időket élünk manapság, amikor a sok nehézség ellenére is van okunk minek örülni. Ez pedig a magyar bor, amely az elmúlt évtizedekben visszanyerte rangját, hitelét. „A supedlalé és a teflonos keszeg, avagy Balatonból bográcsba” című könyvem sikerén felbuzdulva vágtam bele a második, bővített kiadásba, amelynek címe: Borban fürdik a hal.
Balatoni kőrútra indulunk, Szittnyai Zalán barátommal, mert elkél a segítség. Zalán két évtizede járja a pincéket Tokajtól Villányig, Soprontól Badacsonyig és még számos más ismert és kevésbé ismerteket a Zwack Unicum részvénytársaság borszakértőjeként. Az újonnan fellelt számos ismert, de régi ételhez ő ajánl majd borokat. Melyek közt lesz számos különleges, talányos, titokzatos, mert a pincék és gazdáik is azok. Borokról, pincékről, borászokról és halételekről szól az újabb fejezet a Balaton északi és déli partját, hegyeit, lankáit, dűlőit járva.” Zákonyi Botond
Megjelent A halak mesélnek c. könyvem a Fekete Sas Könyvkiadó gondozásában.
A könyvet a Kiadó – több könyvesbolton keresztül – forgalmazza, de megvásárolható nálunk is
Zákonyi Botond
A HALAK MESÉLNEK (2024) Fekete Sas Kiadó – Kiadványszám: 471ISBN 978-615-6168-83-2
KÖNYV ELŐZETES
Tisztelt Olvasók!
Örömmel értesítek minden olvasót és barátot, hogy 2024. májusában új könyvvel jelentkezem. Az elmúlt évek sikeres könyvei után (Parti szél, A supedlalé és a teflonos keszeg, avagy Balatonból bográcsba)„A halak mesélnek” címmel új novellás és interjú kötet kerül a könyvesboltokba, a Fekete Sas Kiadó gondozásában a Magyar Országos Horgász Szövetség és a Ferroflex 2005 Kft támogatásával.
Köszönet a támogatóknak és a rangos Fekete Sas Kiadónak, hogy a könyvpiacon nagy múltú jelenlétükkel, a rendelkezésükre álló marketinggel segítik a könyv értékesítését. A novellák, történetek helyszíne többségében a Balaton, de kitekintek korábbi tengerentúli halas forgatásaink helyszíneire, és nagy öröm számomra, hogy horgászatban jártas rangos emberekkel, pszichológussal, színésszel, fogtechnikussal, lipován halásszal, horgásztúra vezetővel, és néhány barátommal készíthettem interjúkat. Zákonyi Botond
Ajánlás
Amíg a kompra vár,
S épp egy jó kapásra,
Már írja, tolla jár,
Készen olvasásra!
Zákonyi Botond magas szinten űzi a szemlélődés tudományát, és éppen így fűzi sorokká szavait is. Képes megtanítani arra, hogy lelked után, mint hű társ, eredj! Tekinteted követi az általa fókuszált pontokat, s néha szédítő az ív, amit így bejársz. Apró tereptárgyakról juttok el távoli horizontokra, s közben mindenről tanít valamit. Ám nem tukmálja rád harsányan e tudományt, hanem bölcsen, türelmesen, halkszavúan szővi bele, papírra vetett gondolatai közé. Mondván: „ ha kíváncsi vagy és figyelmes, úgyis belopom a szívedbe a természet és a víztükör szeretetét, vagy ha már ott lakik, megerősítem benned azt! Felkínálva a lehetőségét annak, hogy mindezt a jót, e csodát, Te is tapasztald, sőt, tovább mesélhesd, amit a horgászatról, a csillogó vízről, a honi és távoli tájakról, a vízi emberekről és az életről velem láttál.”
Két kapás közt írt jegyzeteit a sült keszeg vagy épp egy tőkehalfilé után bontja ki, s míg a képzeletbeli homokórán múlt, jelen s jövő porszemei peregnek, az asztalra könyököl.
Az imént még a víztükör felett szertefutó tekintet filmjei és a szárnyaló lélek gondolatai úgy vetülnek papírra, hogy belőlük ti, olvasók mosolygós képeket alkothattok, sőt bepillanthattok az író szeretetteljes és kalandos életébe is. Bodó Iván
„Emberek, horgászok! Kukták és szakácsok! Szép szóra éhező Olvasók!
Végre irodalmi szakácskönyv született! A könyvben egy világjáró irodalmár receptgyűjteménye bujkál! De milyen panírban? Ebben a gyűjteményben a halételek ízét csak a szavak íze múlja felül! Amikor a lelked megpihen a sorok között, amikor a rohanó életed betéved Zákonyi Botond náddal szegélyezett balatoni békeöbleibe, megváltozik még a hozzám hasonló „főzésmentes” horgász életszemlélete is!” Straub Dezső
A könyv a Kiadó forgalmazásában még néhány példányban egyes könyvesboltokban fellelhető, de nálunk is megvásárolható.
Zákonyi Botond
SUPEDLALE ÉS A TEFLONOS KESZEG avagy BALATONBÓL BOGRÁCSBA (2023) Grafika: Lőrincz Attila > STÉG Design Galéria Püski Kiadó Kft, ISBN 9789633023808
„Aki valaha elmerült legalább bokáig a magyar horgászéletben, annak nem kell bemutatnom Zákonyi Botondot, aki pedig most találkozik vele először, készüljön fel arra, hogy olyan káprázatos világba csöppen, amely a magyar nyelvű történetmesélés legmagasabb színvonalú hagyományait idézi. Leírásai olyan elevenek és plasztikusak, hogy a könyv bárkit képes magával ragadni, akár egy részletgazdag természetfilm, amelyben barátok, horgászélmények, különös helyszínek váltják egymást. Járjuk a világot, de mindig visszatérünk a nagy szerelemhez, a Balatonhoz.” Podmaniczky Szilárd (Librarius, 2022-11-14)
A Parti szél a MOHOSZ- nál és nálunk is megrendelhető
Zákonyi Botond PARTI SZÉL – VÁLOGATOTT ÍRÁSOK (2022) Kiadó: Magyar Országos Horgász Szövetség / MAGYAR HORGÁSZ KISKÖNYVTÁR sorozat III. kötet ISBN 9786156211019
„Olvashatunk jóízű, tanulságos, mulattató történeteket arról, amit horgászásnak nevezünk. A szerkesztői lelemény eredményeképpen alkalmas rá ez a zsebkönyv, hogy a tartalomjegyzék s a mellékletek alapján a legjelentősebb magyarországi halakkal kapcsolatos tudnivalókról útbaigazítson. Irodalomjegyzéke segítségével a halfogás tudományos alapjait és hagyományait veheti számba a témában búvárkodni szándékozó. A könyv elfogyott a szerencsések talán antikváriumban megtalálják.” Huntingbook.hu
Zákonyi Botond – Gyulai Ferenc
HORGÁSZZSEBKÖNYV (2015) Szalay Könyvkiadó
ISBN 9639523100
A horgászvizekben gazdag hazai tájakon vezetik végig a Horgász.kul.túra útikönyvek az olvasót.
A sorozat nem véletlenül indul a Balatonról szóló kötettel.Nagyon sok horgásznak a Balaton a legkedvesebb, páratlan élményt nyújtó vize. Sokaknak ismeretlenek viszont a tóhoz közeli, szép fekvésű horgásztavak, amelyek jó fogási lehetőségekkel kecsegtetnek. A Balaton térségében megvan minden, amit a hazai tájak adhatnak az olvasónak. Horgászat kultúra, túra hármassága: a sokoldalú, érdeklődő horgászemberek útikalauza a könyv.
Zákonyi Botond – Kovács András István
BALATON ÉS VIDÉKE – 2007 Kiadó: TUDEX / Magyarország másként – Horgász.kul.túra sorozat első kötet
ISBN 9638002352
„Könyvtáram szeretett és megbecsült darabja Zákonyi Botond A balatoni horgászsport története a kezdetektől napjainkig c. tanulmánya. Többször elolvastam, beleolvastam már az elmúlt évek során, mert „Boti” egyik kis igazgyöngyének tartom ezt az írást. Nem tisztem és nincs is arra felkészültségem, hogy szakmai kritikát írjak. Így csak azokra az értékekre utalok, amelyeket én találok benne. Mindenek előtt a felelős Balaton szeretetet, az alapos tárgyi tudást, a színes előadásmódot és nem utolsó sorban a tisztes véleményalkotást.” dr.Táncsics Aladár (bbhsz.hu)
Zákonyi Botond A BALATONI HORGÁSZSPORT TÖRTÉNETE A KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG (2006) Balatoni Horgászturisztikai Konferencia ([Balatonalmádi PKKK. 2006. június 2.] alkalmából,
Tradeorg Nyomda Kft,
1992-ben jelent meg a Sporthorgász című lap különszámaként A Balaton süllőző horgászhelyeinek térképe. Régóta foglalkoztatnak a balatoni akadók lelőhelyei. Amikor elkezdtem gyűjteni az anyagot első utam Tihanyba Sörös Lajos nyugdíjas halászmesterhez vezetett. Segítségével összeállt a tihanyi halászterülethez tartozó vizek akadóinak sora. Siófokon Pápai András nyugdíjas halászmester volt készséges segítőm. Vele az aligai világosi, sóstói, zamárdi környéki akadókat vettük sorra. Szemesen Reöthy Ferenc kiváló balatoni szakíró volt a segítségemre a Balaton halászóhelyei című munkájával. Az összeállított anyagot két év munkáját Gönczy János természetesvízi és halászati szakértő és Elek László a Halforg igazgatója, a Balaton tudósa véleményezte és egészítette ki A térkép már régen elfogyott antikváriumban talán felbukkanhat még néhány példány.
Zákonyi Botond A BALATON SÜLLŐZŐ HORGÁSZHELYEINEK TÉRKÉPE (1992)
Kiadó: HOBBI ÉS SPORT KIADÓ KFT
Kossuth Nyomda Budapest
Feliratkozásommal kérem / hozzájárulok, hogy a zakonyi.hu a részemre hírleveleket és más értesítéseket küldjön!