Valaha szüntelen erdők hullámoztak errefelé, aztán megjelent az ember. A hódító. A huszadik vagy a huszonegyedik század embere. Nagy tervekkel, ültetvényekkel, gazdasági épületekkel. Egyik reggel a szokásos munka előtt, maga sem tudta milyen indíttatásból, felment a távoli dombra. Van itt még szabad, lankás dombos terület járta be a szeme a látványt. Szőlőt kéne telepíteni rá. Feljött a nap, kisárgult a táj, a távoli hegyek közelebb jöttek, a fenyőerdők, már ami még megmaradt belőlük, haragos zöldre váltottak. De szép ez így!- csodálkozott rá. Harmónia,- jutott eszébe a megfelelő szó,- hazafelé sem tudott szabadulni tőle.
Fotó: Tyukodi László