Pár napja a veszprémi Petőfi Színház előcsarnokában volt Jásdi István: Oké boomer című könyvének bemutatója. Szeretem a szerző korábbi könyveit (Lyukas óra, Táltos-hegy, Mi maradunk, Szerenád a szőlőben), ráadásul a meghívóból kiderül, hogy Trokán Péter lesz a könyvbemutató moderátora. Népszerű színész, Jászai díjas, Érdemes művész, régi barátság fűzi a szerzőhöz, állandó fellépője a „Nem volt olaszrizling szerintünk” a „Kedd esti Borest” és a „Szerenád a szőlőben” című rendezvényeknek. Friss pogácsával, Jásdi klasszikus csopaki hegyborával indul az este. De jó kis olaszrizling,-ízlelgetem, citrusos, ásványos, jó savú csopaki, olyan, amit Hamvas Béla is kortyolhatott a XX. század elején.
Trokán részleteket olvas fel a könyvből. Mindig megdöbbenek, milyen más a felolvasott szöveg a színész szájából. Pedig ugyanaz, mint a könyvben, de az intonáció, a visszafogott gesztus ünnepélyességet, bensőségességet hoz, lazulunk a szöveg hallatán és egyre bennfentesebbek leszünk. Hogyne lennénk, hiszen ez a könyv elsősorban nekünk szól. Annak a korosztálynak, mely nagyjából annyi idős, mint a szerző. Látjuk az egyszer volt erős fiúkat, az egyszervolt szép lányokat, felsejlik a kor, amire sokszor megbocsátón, máskor indulattal emlékezünk. Tükör a könyv, őszintesége mellbevágó. Mindaz, amit felidéz, a mi múltunk, amibe kéretlen beleszülettünk a második világháború végét követő baby boom idején. Én ugyan kicsit korábban, de az nem számít. Korosztály vagyunk, Levi’s vagy Wrangler farmerért sóvárgók, Jugoszláviába járó, Elvis Presley lemezt hazacsempésző, olyan orkán kabátra vágyók, amilyet Yves Montand hordott. Aztán idősödtünk és megérkeztünk a valóságba. Amiről mások is sokat írtak, hol megalkuvón, hol indulattal. Közben észrevétlenül teltek az évek, és egyik reggel arra ébredtünk, hogy elmúlt a fiatalság. Elég nagy gáz. Közben azért létrehoztunk egyet s mást, nagypapák is lettünk. Ami nyilván azért történt, mert a Jóisten látva kétségbeesésünket, megkönyörült rajtunk, és vigaszt nyújtott. Mindenkinek megvan a saját története, Jásdié is, megírta az övét. Írta, mert Csopak, az olaszrizling, a Balaton, a vitorlázás, a balatoni lét, a Paloznaki-öböl felé tartó szőlősorok látványa, a boros esték, az újabb barátságok inspirálják, és menet közben kiderül, nemcsak kivételes borász, de jeles tollforgató is.
Sok mindent megél velünk, többek közt a Covidot is, ami jó alkalom arra, hogy megidézzen régi járványokat. Nem lövöm le a poént, tanulságos elolvasni. De azt megemlítem, hogy borász kollégákkal összefogva húsvétra tízezer palack bort küldtek a leginkább leterhelt kórházi tüdőosztályok dolgozóinak. Legalább az ünnepek alatt lazíthassanak! Csopakival és tokajival a Covid ellen!
Túlélők vagyunk. Túlélők fiai és lányai,- emlékezik fiatal éveinkre GMK, másodállások, vállalkozások, otthonteremtés, és egy váratlan meglepetés kivonultak a szovjetek! Mindez ma már történelem, az élet szép igazsága, hogy többségünk szülei is megélhették.
A szőlő és a bor révén Marival jó társaságba keveredtünk,-írja. Kellő szerénységgel teszem én hozzá, miközben történelmet írnak néhány társukkal, a bor világtérképére felkerül Magyarország
Mire hazaérünk, megjön az első igazi balatoni nyári vihar. Jajonganak a nyárfák, indulatos szél hajtogatja őket, ülök a terasz védettségében a repedezett sárga anorákomban, kezemben a könyvvel, és véletlen úgy tartom, ahogy az atya a templomban a bibliát. Nem kérte senki, de esőért esedezem. Kell a szőlőnek. Nyolc órakor elül a vihar, kisétálok a mólóra, ketten vagyunk, a vihar utáni csend és én. A zsebemben megszólal a telefonom, ismeretlen szám, kinyomom. Aztán mégis csak ránézek. Mik a hírek? A sajtó halála a rengeteg hazugság. Ha talpig férfi lennék, bevágnám a Balatonba. Aztán megjön a parti szél, kicsit csobogósan, bennem is szunnyad az indulat. Otthon kibontom az utolsó Jásdi olaszrizlinget, amiről azt írják: Mindennapi betevő olaszrizling borunk. Azt is írják: Elegáns, üde, szép mezei virág illatú és harmonikus. Friss savaival egyensúlyban van a 12,5% alkoholtartalom. Összetéveszthetetlenül csopaki.
Akkor lássuk, töltöm az öblös pohárba, előttem a könyv, most veszem észre az alcímet (Egy generáció regénye). Erre inni kell, magunkra, azokra, akik már nincsenek velünk, az áldott esőre, az emlékeinkre, a szerzőre, az elkészült műre.
Oké, boomer!
Zákonyi Botond
Fotó: Szittnyai Zalán
Szittnyai Zalán – Zákonyi Botond – Jásdi István – Trokán Péter
