Supedlalé 113.oldal
Jól sejtettem, mert nem szokványos halászlé készült hanem „korhely” a javából. Amihez nemcsak többféle hal, kellő fűszerek, de égő gyomor is kell. Amiben nem volt hiány. Fogtak tenyeres dévért, néhány kárászt, törpeharcsát és olyan pontyot, ami nem vált dicsőségére a bojlis módszernek, de a maga másfél kilójával beleillett a halászlébe. Egyszerű étek a halászlé, de korhelyes változata törődést igényel. Én magam ritkán főzök ilyet, a gyomrom sem kíván korhelyes enyhülést.
A következő „alkatrészek” – hogy a „főszakácsot” idézzem – kerültek a bográcsba: a kifilézett ponty maradéka (fej, gerinc, farok), keszeg, kárász törpeharcsa, apróra vágott vöröshagyma, néhány gerezd fokhagyma, babérlevél, paradicsom és zöldpaprika szeletelve, halászlékocka és jó decinyi fehérbor annyira felöntve hideg vízzel, amennyi bőven ellepte. Jó órán át tartó főzés következett. Közben a pontyfiléket vékonyan bekenték paradicsompürével. A levet, miután elforrta a habját, meghintették pirospaprikával. Amikor megfőttek az apróbb halak, pontyfej, gerinc, farok, a szállásadóktól kapott fazékba átpasszírozták, majd visszaöntötték a bográcsba, egyet forraltak rajta, és belerakták a pontyfiléket. A mustárt tejfellel és tejszínnel összekeverték, és beleöntötték az alaplébe, néhány babérlevélkével együtt. Amikor újra elkezdett forrni, citromlevet adtak hozzá. Elkészülés után hagyták egy ideig pihenni, amire a mesterek szerint az ízek harmóniája miatt volt szükség.
Tagadhatatlanul pikáns étel, amire a gyomor kellő békességgel reagál, számomra az volt a tanulsága, hogy a mustár, a tejfel és a tejszín aránya meghatározó, mint ahogy az is igaz, hogy borból is csak minőségi kerülhet bele. Ha nem ilyen sportosok a körülmények, tálaláskor jól mutat a tányérba szedett levesen a citromkarika, és aki csípősebben szereti, az rakjon bele egy kis őrölt cseresznyepaprikát.
