Hetek, sőt, hónapok óta próbálom megfogalmazni, mit is írhatnék Zákonyi Botond új oldala kapcsán… Az előttem szólokhoz, vagyis írókhoz képest az én gondolataim nagyon egyszerűek, és mindig visszakanyarodnak tinédzserkoromhoz. Akkor találkoztam először Botival, és azóta meghatározó alakja az életemnek. Nem szeretném hosszan és túl szentimentálisan taglalni, mit jelent Ő nekem, talán elég lesz ennyi: Botond egy személyben az apám, a barátom, a mentorom és a kollégám… Nélküle ma nem lennék az, aki és ami vagyok!
Köszönöm, Boti, hogy az életem része vagy, és remélem, még NAGYON sokáig az is maradsz…
A Csicsergővel együtt!
’24. május 21.
Kedves Noémi!
Küzdelmes évek vannak mögöttünk. Részemről emberöltő. Nem hiszem, hogy van izgalmasabb annál, mint lapot szerkeszteni. Nem a kiszolgáltatottság, a szűkös anyagiak miatt, mert az része a lapcsinálásnak. Régebben sem volt másképp. Amiben ma más, az a szabadság kenyere. Amit mi dagasztunk, mi sütünk, mi eszünk belőle. Jól vagyunk vele, mert alapításunk óta függetlenek, szabadok vagyunk. Egyszer valaki azt mondta: jó nektek, szabadok vagytok, azt írtok, amit akartok. Csak annyit mondtam, másképp nem lehet! Ma is így gondolom. Meg azt is, hogy társ, társak nélkül sem lehet. A barátság ajándék, amit nem adnak ingyen, megharcoltunk érte. Útravaló is, ezért indult el a Csicsergő is. Nehéz éveken vagyok túl, nem panaszképpen írom, rozoga szívvel. De a maradékban kitüntető hely van számodra.
Szeretettel, Boti
’24. május 22.