A Kopácsi-rét egyik vízzel, mocsárral kerített szigetének felmagasodó dombján hatalmasra nőtt kocsányos tölgyfa tetején pillantottam meg. Meglátott, elszárnyalt, még láttam sárga csőrét, hatalmas majd két méter fesztávolságú szárnyait. Visszajön! – nyugtatgatott a természetőr. Kikötünk, a szomszédos tölgyre én építettem magaslest, a 300-as Nikonnal becserkészhető! Rögzíteni kell a gépet, bemozdul, ha kézből akar exponálni.

Négy órát ültünk a lesen, már feladtam volna, mikor a természetőr mutatta, hogy még fenn körözik, de hamarosan leszáll a fészkére. Levegőt alig mertem venni, a zoom közel hozta a sast, aki vadászat után lehetett, húscafat lógott a csőre szélén. A sárgacsőr és a sárga szem meseszerűvé, nagy vadászatok hősévé tette. Elhittem, hogy képes birkát elragadni, nyulat futtában elkapni, nagytestű bamba ponttyal a fészkéig szárnyalni.

Nem tudom, mi járt a fejében, nekem csoda, neki természetes, hogy ő a levegő a rétek, mocsarak, folyók, tavak vidékének ura.

Fotó: Zákonyi Botond