Híd van az égen, – gondolhatták eleink, aztán mesét is kreáltak mellé. Nem számított, hogy a szivárvány a távolabb hulló esőcseppen megtörő napfény keltette többszínű fényjelenség az égbolton. Bizonyosak voltak benne, hogy az egyik vége vízbe, tóba, kútba, tengerbe nyúlik, onnan szívja fel a vizet, vele együtt békákat, kígyókat, halakat. Aki átjut alatta, lányból fiúvá, fiúból lánnyá változik.  Eget és földet összekötő híd lett belőle, angyalok és tündérek járnak rajta. Nincs okom kételkedni, a szivárvány már csak ilyen. Neki elég, ha mögöttünk süt a nap, előttünk esik az eső, és máris ő az égbolt ékessége.

Fotó: Árendás József