A szobrász imádta a nőt. Velencében a Szent Márk téren találkoztak véletlenül. Meghívta kávézni a Caffé Florianba ahol délutánonként Ernest Hemingway itta az eszpresszóját a teraszon, de megfordult ott korábban Lord Byron, Claude Monet, és törzsvendége volt a kávézónak, annak idején Charlie Chaplin is. Velencéből egyenesen a lakásába mentek. A szobrász nem tudott betelni a nővel, szoborba álmodta. Egyik nap a műtermében elromlott a fűtés, korábban ment haza. Az imádott nő egy másik férfi karjaiban hevert. Békés ember lévén visszament a műtermébe, és szétverte a szobor nagyját.  Gyengéje és híve volt a hosszú formás lábaknak, nem volt szíve kalapácsot emelni rájuk. Az ajtóból visszanézett: még így is remekmű – mondta elégedetten.

Grafika: Árendás József

 

Egyetértek a grafikussal. Ha van valami, amit piedesztálra kell emelni, azok a formás női lábak.  A megközelítés szokatlan, próbálom szoborként elképzelni köztéren. A közelében árnyas fa alatt alszik a csavargó, aki felriadva a pálinka iránti hiánytól szembesül vele. Álmodom vagy még mindig részeg vagyok? – gondolja végig. Rendben, hogy idejön, de hol a többi része? Ez a rohadt kisüsti az oka mindennek. – hanyatlik vissza. A lábak meg jönnek vagy mennek, végül is mindegy. Az erotikus gondolat testet, pontosabban lábakat öltött. Szoborterv – tudom, de azért jó érzés, hogy jönnek. Akár a gondolat, a vízió, a vágy, kimondatlan.

Grafika: Árendás József