Annyiféle van, szerelmes, felmondó, zsaroló, szakító, idéző és még hosszan sorolhatnám. Mindez őt hidegen hagyta. Pár napja még fészket rejtett. Tervei voltak. Fecskéket bújtatott. Az ősz váratlanul érkezett nagy hűhóval, fergeteggel, villámlással. Így van ez többnyire, mióta világ a világ, és levelek vannak a fákon. Miért lenne most másképp,- gondolta kevés már az idő, a méltóságteljes, színváltó rozsdálló búcsúzásra. De ha nem, hát kibírom még a parti szélig, a kíméletes esti frissülésig, ami az égbe tart a fecskékkel együtt, akik ugyan Afrikába mennek, de egy darabig egy az út.
Megjött a parti szél, a fecskék maradéka egyszerre szárnyalt, búcsúképp fölötte is kört írtak. Isten veletek,- nézett utánuk és szárnyalt ő is szomorúan.
Grafika: Bakos István András