Napközben még a vízpartig kimenni is istenkísértés. A hattyúk reggel bedugták a fejüket a vízbe, aztán estig ki sem húzták. Biztosan van nekik valami spéci készülékük, hogy olyan jól elvannak a víz alatt, miközben az ülepüket mutogatják. Horgászni nem lehetett a pokoli hőségben, aki tehette elvackolt a nyárfák, fűzek hűvösében. Hőségkupola van az ország felett, mondták a déli hírekben, jó hír, hogy csütörtöktől már csak harminc fok lesz. Aznap péntek volt, ha jól számoltam, majd még egy hetet kell kibírni ebben a dögmelegben.
A horgász kempingben, aki tehette elfeküdt, az a két szerencsétlen, akinek a főzés jutott, délben feltette a halászlének valót. Aminek elég egy félóra lobogás, hogy a jól beirdalt ponytpatkók feljönnek a lé tetejére. A déli forróságban a halászlé evés is kihívás, de szerencsére olaszrizlingből, irsaiból, rozéból annyi van, mint a tenger. Korábban a kempingben mindig az volt a téma, hogy ki milyen bojlit hozott vagy készített, amit aztán becsülettel megosztottak egymás között. Mostanra a bojli háttérbe szorult, a jéghideg nagy fröccs vitte a prímet. Szereztek a sporttársak egy spéci szódagépet a grillező, bográcsozó, a 10 literes air fryer légsütő mellé. Ahogy a csorda jár az itatóhoz, úgy mentek a sporttársak is a szódagéphez, hogy a félliteres bögréket, (az arányt megtartva, 4 deci bor egy deci jeges szóda), megtöltsék. Mire megjött az este és a szúnyogok, a kemping népe lakókocsikba, sátrokba vonult, csak két elszánt maradt a stégen.
Andrea asszony, akit joggal hívhatunk a Balaton pontykirálynőjének és Tibor, aki korát meghazudtoló módon bírja az éjszakázást. Este tíz óra körül bevetésre kerültek a bojlis botok, és egy kishalas ragadozó szerelék. Süllőzésre volt szánva, érdekes, hogy nem hosszúszárú süllős horoggal, hanem inkább G betűre hajazó öblössel. Aminek az volt a magyarázata, hogy a ragadozó nem nyeli mélyre, többnyire a szájaszélébe akad, így kisebb sérüléssel, de vissza lehet engedni majd mérlegelés, fotózás után. Erre nincs mit mondani, én nem vagyok tekintettel a süllő, harcsa vagy a csuka nyugdíjas éveire, szeretem életük delén szákba, aztán a serpenyőbe vagy a bográcsba terelni őket. Érdekesség még, hogy a ragadozóhalas szerelék búvár úszós, ez nagy divat mostanság. Meglebegteti a csalit, ne kelljen már szegény ragadozónak az iszapban turkálni a taposott küsz, vagy a még élő kis vörösszárnyú után.
Tibor nem átallott este tizenegykor rám telefonálni, hogy merre járok, mert nagy dolgok történnek a stégen. Jöjjek azonnal, mert akció- akció hátán.
– A legjobb álmomból keltettél fel!
– Nem számít! Tíz perce elment a feleségem, végre horgászhatok, Andrea is kinn van velem, pontosabban én vele, mert az ő stégén pecázunk. Andi az elmúlt hetekben számtalan pontyot, süllőt csukát fogott, remélem, hogy nekem is jut mellette. Bármilyen furcsa, de kezd hűvösödni, hozzál magaddal melegítőt, szúnyogriasztó nem kell, mert lassan eltakarodnak a vérszívók.
– Mennyire csendes a part?
– Ó, csak a szokásos, az Akácos úttól a Reptérig minden van.
– Az nekem nem hiányzik, megpróbálok visszaaludni, évek óta nem álmodtam az egyik fiatalkori szerelmemmel, épp az Anna bálon keringőztünk amikor felébresztettél.
– Akkor keringőzz csak vissza, de bánni fogod, mert él a víz, végre te is foghatnál, nem csak írnál róla.
– Rendben, majd hívjál délelőtt, ami nem hajnali hétórát jelent!
Áldott hely az Andi stége, mert nem jellemző, hogy a parttól alig tizenöt méterre lévő stégről így lehessen halat fogni, még akkor is, ha többnyire etetve van a stég előtti víz. A horgászandó távolság többnyire harminc méter, a víz mélysége az idei apadásnak köszönhetően alig másfél méter, helyenként még kevesebb.
Félhétkor megcsörren a telefon.
– Két ponty, két süllő, egy harcsa, egy csuka, hallom a távolból.
– Hiszem, ha látom! Küldjél fényképeket, de ne Messengeren, hanem e-mailen.
Jönnek a képek, a kíváncsiság kiveri a szememből az álmot. Basszus, ezek belenyúltak a jóba!
– Visszahívom, – mesélj! de csak az igazat a színtiszta igazat!
– Rendben, nem cifrázom. Andinak negyedtizenegykor megindult a karika kapásjelzője felfelé, majd rövid hezitálás után megállt. Kézben tartotta a botot, kicsit kivárt, meghúzta a zsinórt a hal azonnal elindult befelé. Néhány pillanat múlva bevágott és hamarosan szákba terelte a két kiló körüli süllőt.
– Barátom ez nem semmi! Mi bemegyünk 1500-2000 méterre, a bárka fénye – mert a helyet muszáj jelezni,- vonzza a szúnyogokat, ti meg itt kényelmesen partközelben fogjátok a süllőket. Mesélj tovább!
– Nem tagadom elfogott az irigység, hogy megint nő fogja a legszebb, legtöbb halat. Andinak tavaly is, idén is fantasztikus éve van. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ő képes egész éjszaka végig virrasztani, míg a férfiakat leveri a nagyfröccs a kisfröccs, a sör és a pálinka. A „dalárda” az működik, de a pecázás kevésbé. Andi gyorsan újra szerelt, nem is messzire olyan tizenöt méterre dobta be a kishalas szereléket. Pár perc múlva megint jön fel a karika, de most intenzívebben, mint az előbb. Bevágás, rövid fárasztás, újabb süllő!
– Milyen a víz tizenöt méterre?
– Kagylópados, köves, iszapos váltakozik, szerencsére bőven van táplálékhal, éjfél körül pezseg, él a víz.
– Te csak nyaraltál?
– Majdnem, mert éjfél előtt csipogni kezdett a kapásjelzőm, elindult a zsinór. Kicsit vártam, aztán bevágtam. Őserő volt a halban, úgy lehúzott negyven métert, hogy füstölt a zsinór! Tízpercig pariban voltunk, aztán ahogy sikerült áthúznom a nagyjából tízméteres hinarason, stég közelben elszakadt az előke. Türelmetlen voltam nem kellett volna erőltetni. Tőponty volt, olyan 15-17 kiló körüli. Sajnáltam, de legalább megvolt az élmény. Andi először azt hitte, hogy harcsa én meg tiltakoztam, hogy bojlira nem jön a harcsa.
– Tíz perc múlva újabb kapás Andi bojlis botján, már a bevágást kővetőn látszott, hogy emberes hal lesz. Sötétben nem könnyű halat fárasztani, különösen akkor, ha az összevissza tekereg. Partközelbe húzva már látszott, hogy harcsa a tettes, aki a farkával kétszer is rácsapott a zsinórra. Végül sikerült ügyesen a szájába nyúlva a stégre emelni, a mérlegelésnél 15 kilót mutatott. A harcsa fogásra magához tért a kemping sörös, boros, pálinkás része, majd szívbajt kaptak mikor Andi a harcsát visszaengedte.
– Az első stégről fogott harcsám, megérdemli, hogy szabad legyen, -mondta.
– Én hétszentség, hogy nem raktam volna vissza. Halászlébe harcsapörköltnek, rántott harcsaszeleteknek kiváló lett volna!
– Még nem volt vége az éjszakának, Andi újra csalizott néhány perc múlva kapás, kemény fárasztás végén 15 kilós nyurga ponty landolt a merítőben. Tízkiló fölötti pontyot nem tartunk meg, a mérleg 15.60 kg-ot mutatott, ment is vissza.
– Milyen volt az idő?
– Amilyen pokoli hőség volt nappal, úgy lehűlt az éjszaka, fel kellett venni a kapucnis melegítőket. Nem túlzás azt mondani, hogy a trópusi sivatagokra jellemző lett az időjárás, a magas napállás, a kevés nedvesség és a felhőzet hiányának együttes hatása nagyon magasra emeli a hőmérsékletet. Az éjszakai órákban nagyon erős a kisugárzás, így nem ritka a 15° C fokos vagy az alatti hőmérséklet sem.
– Azt gondoltam, a halak is lehűlnek, ehhez képest megszólalt a kapásjelzőm de nem pityegve, hanem visítva. Adtam neki egy kis teret, aztán bevágtam. Nem akart kijönni, én meg okulva a korábbi pontyvesztésen hagytam sétálni. A hinarasnál is úgy bántam vele, mint a hímes tojással, sikerült is megszákolni, 10.50 kg volt a mérlegen. Ő is mehetett vissza.
– Hajnali négykor úgy éreztem elég volt a pecázásból, Andinak sem volt ellenére, hogy pakoljunk, amikor ragadozóhalas botján megindult a karika. Nem olyan remegősen hanem koppanósan. Küzdött a hal, szákolás előtt kiugrott a vízből, egyszerre kiáltottunk fel: csuka! Az volt, szépséges hajnali csuka, a látványra a nap is elkezdett felkelni. Lemértük, közel volt a háromkilóhoz. Néztünk a távolodó csuka után, aztán úgy döntöttünk ennyi elég volt tegnapra, mára. Sajnálhatod, hogy nem voltál itt, varázslatos éjszaka volt!
Szöveg: Zákonyi Botond
Fotó: Mátrai Tibor
