Mementó (92.)
Az Almásfüzitői Timföldgyár az ország nagy értékű bauxit kincsének feldolgozására épült 1950-ben. Hősi idők voltak, ahogy a gyár bejárata feletti jelmondat is példázza. „Nálunk a munka becsület és dicsőség dolga.” A gyár emblémája is emlékezetes: Almásfüzitői Aloxid Timföldgyár ötágú csillaggal, csővezetékkel, babérlevelekkel ékesítve. Három impozáns férfialak is felkerült a falra, csákánnyal, zászlóval, kalapáccsal.
Az ítélet végrehajtó (91.)
– Apukám kész a reggeli, kérlek, ülj asztalhoz,- szólt a feleség. – Köszönöm drágám, kávét most nem kérek, sietnem kell. Félhétkor van az első akasztásom, tudod az a nyüzőge szabó, aki ollóval szurkálta halálra a feleségét. Félnyolckor meg az a nagydarab pékmester, aki rágyújtotta a házat a szomszédjára.
Hiányérzet (90.)
Tünékeny a pillanat, pedig a látvány marasztaló. A kép csalóka, mert nem látszik a Duna kékje, és csak részben a parlament árkádsora, de ez most mindegy. Jön a 19-es villamos hosszú utat bejárva Kelenföldtől a Bécsi út Vörösvári úti megállójáig, oda a látvány, de van helyette más. Nem érdektelen, csak más. Megjön a villamos, némi […]
Relikviák (89.)
Az elmúlt években legalább százszor elmentem előttük. A sarki ház falán díszelegnek a háziak jóvoltából. Legutóbb fénykép készült róluk. Nahát,-döbbentem meg, – feléledt a múlt! Csupa hajdanvolt, nagy – és dédszüleink nélkülözhetetlen praktikus eszközei. A kép önmagáért beszél, pontosabban mesél azokról az évekről, amikor nagyapáinkkal a fészerben hajót építettünk, fát fűrészeltünk, hurkát és kolbászt töltöttünk.
Gosau (88.)
Lehet, hogy van valamilyen természetfeletti erő, ami ha játékos kedvében van, színházzá rendezi a tájat. Gyanítom, hogy igen, jó példa erre Gosau, a világörökséghez tartozó Hallstatt–dachsteini kultúrtáj része. Már a hegyi tavaktól (Vorderer Gosausee, Hinterer Gosausee és Gosaulacke) is elalél az ember, de a hegyek mindent visznek. Ráadásul itt van ez a sziklára épült hütte, […]
Szoborterv (87.)
A szobrász imádta a nőt. Velencében a Szent Márk téren találkoztak véletlenül. Meghívta kávézni a Caffé Florianba ahol délutánonként Ernest Hemingway itta az eszpresszóját a teraszon, de megfordult ott korábban Lord Byron, Claude Monet, és törzsvendége volt a kávézónak, annak idején Charlie Chaplin is. Velencéből egyenesen a lakásába mentek.
Szárnyalás (86.)
Többféleképpen szállnak a madarak. Zsákmányra lecsapva vérgőzösen. Párt keresve hívogatón. Csak úgy a maguk örömére. Társaság utáni vágyból zajongva. Csapatban ősi rend szerint. Alakzatban óvón, és még hosszan sorolhatnám. Amit látok, az a szabadság diadala.
Tánc (85.)
Nehéz megszólalni. Ez az a kép, amit nézni kell. Nem tudom, milyen alkalomból táncol a két hölgy, de nem is érdekes. Fiatalok, elegánsak, gyönyörűek, önfeledtek, akik a zenei élményt hozzák mozgásba táncuk önfeledt érzelmeivel. Most nyer értelmet Nietzsche gondolata- „ És legyen elveszett minden olyan napunk, amelyen legalább egyszer nem táncoltunk.” A tánc boldogság és […]
Új nyomvonal (84.)
Nézem a képet, és alig hiszek a szememnek. 1914-ben járunk, kubikosok mellényben, hosszú ujjú ingben, csizmában, kalappal a fejükön talicskázzák a követ az ingatag pallón. Új vasúti nyomvonal készül Balatonfűzfő és Balatonkenese között, az 1914. május 11-én történt földcsuszamlást és vasúti balesetet követően. Nézem a telefonom galériájába elrejtett képet, lenyomat a 20. század elejéről.
Cégérek (83.)
Üvölt a televízióban az ostoba reklám, Alza.hu! Kapok a távkapcsoló után, hogy lehalkítsam. Foci meccset néznék, ezért nem kapcsolok el, de a süketre vett reklám így is agresszív. Megváltás, hogy közben fényképek érkeznek a gépemre, megnyitom őket, élvezem, hogy milyen jó szemmel vette észre fotós kollegám ausztriai kisvárosi sétája közben a cégéreket.
