Romkocsma (237.)
Buli manapság olyan helyekre járni, ami romkocsmaként üzemel. Divatja van a romos területekből kifejlesztett vendéglátóhelyeknek, amelyet aztán nagy ravaszul építészetileg szándékosan továbbra is romnak tartanak meg. Versenytársat kaptak a lepusztult régi csehók, a bádoggal borított söntéspultok, a feketére festett hugyozók, az összefirkált falak, tort ül a 21 század. Rongyos lukas nadrág, idétlen katonabakancs, fejtől bokáig […]
BUÉK! (236.)
Táncos léptű, mezítlábas angyal húzza a szánkót a havas domboldalon felfelé. Ami természetes, hiszen ahonnan jön ott minden lehetséges. Fényességet is hoz mennyeit, az ünnep ragyogását. Hálás vagyok a látomásért, kívánom, hogy 2026 angyalszárnyon jöjjön békességgel, szeretettel, egészséggel. A Csicsergő Balaton olvasóinak, honlapunk munkatársainak, és minden olvasni szerető embernek Bakos István András művész barátunk grafikájával […]
Elhagyott vízimalom (235.)
Sokféle módon láttam már megörökíteni, de a rézkarc a legméltóbb hozzá. A védőréteggel bevont rézlemezbe tűvel karcolt grafikát a vonalak alatt védtelenné váló rézbe savval maratják bele, majd tintával nyomatokat készítenek papírra. Az első évszámmal jelzett rézkarc 1513-ból való. Nem tudom, kelepelt- e már akkoriban vízimalom, de ősiségükhöz nem férhet kétség. A művész mindent tud […]
Flóra ( 234.)
Korabeli feljegyzésekből kiindulva, valahol az 1830-as évekre datálható az első szalagavató, de ma is megújuló hagyománya a végzős időszaknak. Amit megkoronáz a szalagavató bál, amelyen a hagyományos társastáncok közül a bécsi keringő a legkedveltebb és a legromantikusabb. Kamaszok lépnek a felnőtté válás útjára, még mindenen innen. Mi pedig szülőként, nagyszülőként kívánjuk nekik, legyen ez a […]
A kitaszított (233.)
Nem könnyű széknek lenni. Ki tudja milyen élete volt, kit szolgált? Megszületni sem lehetett egyszerű, hiszen olyannak kellett lennie, melyben a művészet és a mindennapi funkcionalitás összefonódik. Amúgy tömegtermék, de ne feledjük ez a szék és számos hozzá hasonló, Michael Thonet leleménye. Nézem és elképzelem a miliőt, odaillő lágy ívű gyönyörű szék lehetett. Világszenzáció volt, […]
Pismány (232.)
Csak egy dombvonulat volt hajdanán gyümölcsössel, ma Szentendre része. Időutazás a kép, az 1930-as évek végén fiatal festőművészek alkotóhelye lett. A korábbi gyümölcsösök, nyaralók és hétvégi telkek helyére családi házak épültek. Maradt még nyomokban néhány villa, múltat idéző kert. A kép láttán a veszteség még fájóbb, hogy enyhítsem, kibontom az utolsó üveg rác ürmösömet, ami […]
Szivárvány (231.)
Híd van az égen, – gondolhatták eleink, aztán mesét is kreáltak mellé. Nem számított, hogy a szivárvány a távolabb hulló esőcseppen megtörő napfény keltette többszínű fényjelenség az égbolton. Bizonyosak voltak benne, hogy az egyik vége vízbe, tóba, kútba, tengerbe nyúlik, onnan szívja fel a vizet, vele együtt békákat, kígyókat, halakat. Aki átjut alatta, lányból fiúvá, […]
Halak (230.)
A halak az áramlással jönnek-mennek csapatostul. Így van ez már időtlen idők óta, de lám van egy, aki szembe úszik az árral. Ki ő? Honnan van bátorsága? Tud valamit a halvilág sorsáról, vagy csak elege van az unalmas uniformizált létből? Kitörni az elszigeteltségből? A színek is korképek? Az agresszív piros, a tanácstalan helyezkedő sárga, a […]
A fák állva halnak meg? (229.)
Törzs, lombozat, madárfészek nincs, csak a még kapaszkodó gyökérzet. Pár éve illett volna még az égre néző, de belülről már korhadó fára a mondat, hogy a fák állva halnak meg. Ma már nyoma sincs a méltóságnak, az egyenes gerincnek, a viharállóságnak. Mit látott, mit hallott százados évei alatt, nem tudhatjuk. A föld fölött jól látszik […]
Rőzseló (228.)
Magányosnak tűnik, de nem az. A szabadság utáni vágy Jelképe. Nem véletlen, hogy alkotója kicsapta a rétre, erőt, dinamizmust adva neki. Él is vele, minden részlete finoman kidolgozott, eleganciája természetes. Ugrásra, vágtára kész, miközben uralja a tájat. Számtalan lovas szobrot ismerünk kőből, vasból, bronzból agyagból formáltat. Ágból, rőzséből ritkán készül. Nem akarnék felpattanni rá, elég […]
Az úr(?) (227.)
Az úr(?) zsűritag az olasz televízió egyik vetélkedőjében. Nem tudom milyen műsor, kiknek, miről szól. Világjelenség, hogy a műsorok szerkesztői igyekeznek olyan embereket meghívni, akik körül izzik a levegő. Bunkóságuk, botrányaik, különcségük okán. Akik fürdőznek a rájuk szakadt népszerűségben. A nézettség garantált. Nem tudom kinek cikibb. Annak, aki gyártja, vagy annak, aki nézi? Fogadd el […]
Temetőben (226.)
Eltelt néhány hét a halottak napja óta, a temető újból a régi, az elhervadt koszorúkat összeszedték, egyedül sétálok az ismerős sírok között. Korábban nem vettem észre, de most megállít a mohás aprócska fejfa, amin jól látható a név, előtte színes műanyag csokor. A végső elengedés jele az omlani készülő fejfa, de az elé tett virágcsokor […]
Kenyér árjegyzék (225.)
Rég volt, talán igaz sem volt? Pedig igaz volt, az 1960-as és 70-es években 3.60 Ft-ba került a kenyér kilója. Nincs kétségem, politikai szándék állt a kenyér ára mögött. Más kérdés, hogy 1979 július 23-án drasztikusan megemelték az árát. A finom fehér kenyér új ára 5 forint 40 fillér lett. Az árjegyzéket nézve vagy nem […]
Magány (224.)
Ablak vázával, virággal, sárga vakolattal, fűtéscsővel, függönnyel, a túloldalon bezárt ajtóval. Festmény is lehetne. Egyszerű vázában díszlik a virág. Nem tudni, hogy igazi vagy mű. Nagy bravúrokra képes a virágkötészet, de nem tud felülkerekedni a pillanat erején. A magány felzaklató érzete rögzült a málló vakolatú szobában. Titkok tudója az ablak, őrzi a magány szívverését, és […]
Pasztell Balaton (223.)
Ritkán látni ilyennek. De az is lehet, hogy amikor ilyen a táj, nem vesszük elő a fényképezőgépet. Pedig gyönyörű! Bizonyság rá Bakos István András pasztell technikával készült alkotása, amely átmenetet képez a rajzolás és a festészet között, és festmény hatású kép létrehozását teszi lehetővé. Finom, lágy vonalakat és árnyalatokat alkalmaz, amelyek a pasztellszínekkel világoszöld, világoskék, […]
A bicikli magánya (222.)
A tenger visszahúzódott, amúgy nem szokása, de a klíma változás nincs rá tekintettel. A kerékpár sem érti az idők szavát, évtizeddel ezelőtt valaki, valakik elhagyták, a betonszegély szélének támasztották. Nálunk már rég elvitték volna. Maradt, rozsdásodott, nézte a távolodó tengert. Valaha a plázs melletti úton rótta a kilométereket jó negyven kilométer hosszan. A tenger közel […]
Halottak napja (221.)
“A múlt az egyetlen emberi valóság. Mindaz, ami van, már nincs – elmúlt” (Anatole France) Az emlékezés napja, keresztény ünnep, a szenvedő egyház ünnepe a katolikus vallás szerint. Kimegyünk a temetőbe, rendbe hozzuk elhunyt szeretteink sírját, fejet hajtunk a mindenki halottja emlékhelynél, gyertyát gyújtunk. Nincs egyetlen emlék, sosem hal meg semmi teljes egészében. Mindenből történet […]
Kürtőskalács (220.)
Ha van világsiker, akkor a kürtőskalács az! Székelyföldről indult, meghódította Erdélyt, Magyarországot és ma már jelen van a világ nagyvárosaiban. Köszönhetően külföldre szakadt honfitársainknak. A kép az olasz kisvárosban, Palmanovában készült. Régen lóval, lovasszekérrel jártak a vándorló magyarok, manapság utánfutós lakókocsival, amely egyben kürtőskalács sütő hely is. Eleinte a fahéjas, a diós, a cukros volt […]
Séd (219.)
Pár éve még szélesebben jött, a XIX. században vízimalmokat is hajtott. Az elöregedett palló is mutatja korábbi járását, most a víz helyett a moha az úr. Látványnak így is szép, a patakmeder regényes, az ősz is hozzáteszi a magáét. A patakmalmokat jó vízjárásra telepítették, a felhasználható vizet malomárokba terelték. Csörgedezik a forrásból fakadó utolsó sédek […]
Sárga boldogság (218.)
Kevés olyan növényünk van, ami képes tengerré válni. A repce ilyen. Domboldalakat, völgyeket képes egybefüggő sárga tengerré változtatni. Szépsége mosolyt fakaszt. Anya és lánya a képen. Az élet delén és innen. Az anya arcán rezignált mosoly, a lányé olyan, mint a repceméz, napsugaras. Szépek együtt, jó nézni őket. A díszlet mögöttük ajándék. A bőkezű természeté. […]
