Köztéri szobor (97.)
A balatonaligai magasparton áll Mihályi Gábor alkotása, a mécsest tartó női szoboralak. „A magyarságért és a hazáért áldozatot hozók emlékére állíttatták Balatonvilágos adakozólelkű polgárai.” Van, aki szerint ma már másik jelentése is van, „A hazahívó-mécsest tartó nő”.
Időutazás (96.)
Nem akarok hinni a szememnek, pedig tudom, hogy 120 évvel ezelőtt egy német fényképész sétált a pesti alsó rakparton, és megragadta a látvány. Ami akkoriban nem lehetett különleges, de most a Fortepan archívumát mobiltelefonon nézegetve, üldögélve a rakparton, kissé távolabb a hajdani Matróz Csárdától szívszorító. Lejárat a szennyvízgyűjtő csatornához, a túlparton a Rudas-fürdő, a Gellért-hegy, […]
Kínálat (95.)
Eldugott kis piac a miénk a Városmajorban. Áldás is van rajta, közel a templom és a parókia. Az ősz színeit viseli az árus, horgolt abroszra terítve portékáit „Spejz kincsek” – olvasom az egyik üvegre aggatott feliraton.Valóban azok, annyi kiegészítéssel, hogy én inkább éléskamra kincsekként aposztrofálnám a kínálatot.
Selfie (94.)
2013-ban az Oxford szótár az év szavának titulálta a kifejezést, és a következő meghatározással jegyezte be: a selfie olyan fotó, amelyet valaki önmagáról készít webkamerával / okostelefonnal, s célja, hogy valamely közösségi platformon a kép megosztható, illetve tovább osztható legyen.
Lankák-dombok (93.)
Valaha szüntelen erdők hullámoztak errefelé, aztán megjelent az ember. A hódító. A huszadik vagy a huszonegyedik század embere. Nagy tervekkel, ültetvényekkel, gazdasági épületekkel. Egyik reggel a szokásos munka előtt, maga sem tudta milyen indíttatásból, felment a távoli dombra. Van itt még szabad, lankás dombos terület járta be a szeme a látványt.
Mementó (92.)
Az Almásfüzitői Timföldgyár az ország nagy értékű bauxit kincsének feldolgozására épült 1950-ben. Hősi idők voltak, ahogy a gyár bejárata feletti jelmondat is példázza. „Nálunk a munka becsület és dicsőség dolga.” A gyár emblémája is emlékezetes: Almásfüzitői Aloxid Timföldgyár ötágú csillaggal, csővezetékkel, babérlevelekkel ékesítve. Három impozáns férfialak is felkerült a falra, csákánnyal, zászlóval, kalapáccsal.
Az ítélet végrehajtó (91.)
– Apukám kész a reggeli, kérlek, ülj asztalhoz,- szólt a feleség. – Köszönöm drágám, kávét most nem kérek, sietnem kell. Félhétkor van az első akasztásom, tudod az a nyüzőge szabó, aki ollóval szurkálta halálra a feleségét. Félnyolckor meg az a nagydarab pékmester, aki rágyújtotta a házat a szomszédjára.
Hiányérzet (90.)
Tünékeny a pillanat, pedig a látvány marasztaló. A kép csalóka, mert nem látszik a Duna kékje, és csak részben a parlament árkádsora, de ez most mindegy. Jön a 19-es villamos hosszú utat bejárva Kelenföldtől a Bécsi út Vörösvári úti megállójáig, oda a látvány, de van helyette más. Nem érdektelen, csak más. Megjön a villamos, némi […]
Relikviák (89.)
Az elmúlt években legalább százszor elmentem előttük. A sarki ház falán díszelegnek a háziak jóvoltából. Legutóbb fénykép készült róluk. Nahát,-döbbentem meg, – feléledt a múlt! Csupa hajdanvolt, nagy – és dédszüleink nélkülözhetetlen praktikus eszközei. A kép önmagáért beszél, pontosabban mesél azokról az évekről, amikor nagyapáinkkal a fészerben hajót építettünk, fát fűrészeltünk, hurkát és kolbászt töltöttünk.
Gosau (88.)
Lehet, hogy van valamilyen természetfeletti erő, ami ha játékos kedvében van, színházzá rendezi a tájat. Gyanítom, hogy igen, jó példa erre Gosau, a világörökséghez tartozó Hallstatt–dachsteini kultúrtáj része. Már a hegyi tavaktól (Vorderer Gosausee, Hinterer Gosausee és Gosaulacke) is elalél az ember, de a hegyek mindent visznek. Ráadásul itt van ez a sziklára épült hütte, […]
Szoborterv (87.)
A szobrász imádta a nőt. Velencében a Szent Márk téren találkoztak véletlenül. Meghívta kávézni a Caffé Florianba ahol délutánonként Ernest Hemingway itta az eszpresszóját a teraszon, de megfordult ott korábban Lord Byron, Claude Monet, és törzsvendége volt a kávézónak, annak idején Charlie Chaplin is. Velencéből egyenesen a lakásába mentek.
Szárnyalás (86.)
Többféleképpen szállnak a madarak. Zsákmányra lecsapva vérgőzösen. Párt keresve hívogatón. Csak úgy a maguk örömére. Társaság utáni vágyból zajongva. Csapatban ősi rend szerint. Alakzatban óvón, és még hosszan sorolhatnám. Amit látok, az a szabadság diadala.
Tánc (85.)
Nehéz megszólalni. Ez az a kép, amit nézni kell. Nem tudom, milyen alkalomból táncol a két hölgy, de nem is érdekes. Fiatalok, elegánsak, gyönyörűek, önfeledtek, akik a zenei élményt hozzák mozgásba táncuk önfeledt érzelmeivel. Most nyer értelmet Nietzsche gondolata- „ És legyen elveszett minden olyan napunk, amelyen legalább egyszer nem táncoltunk.” A tánc boldogság és […]
Új nyomvonal (84.)
Nézem a képet, és alig hiszek a szememnek. 1914-ben járunk, kubikosok mellényben, hosszú ujjú ingben, csizmában, kalappal a fejükön talicskázzák a követ az ingatag pallón. Új vasúti nyomvonal készül Balatonfűzfő és Balatonkenese között, az 1914. május 11-én történt földcsuszamlást és vasúti balesetet követően. Nézem a telefonom galériájába elrejtett képet, lenyomat a 20. század elejéről.
Cégérek (83.)
Üvölt a televízióban az ostoba reklám, Alza.hu! Kapok a távkapcsoló után, hogy lehalkítsam. Foci meccset néznék, ezért nem kapcsolok el, de a süketre vett reklám így is agresszív. Megváltás, hogy közben fényképek érkeznek a gépemre, megnyitom őket, élvezem, hogy milyen jó szemmel vette észre fotós kollegám ausztriai kisvárosi sétája közben a cégéreket.
Dűne (82.)
Sokféle kerítést láttam már, de a képen látható mindegyiket übereli. Valahol olvastam, hogy homokdűnékből védelmi vonalat alakítanak ki a tengerpartok mentén. A képen látható dűnék sora korábbi viharok keltette hullámok eredménye lehet, de minek a kerítés, hacsak nincsen áram benne, hogy távol tartsa a lovakat vagy más háziállatokat az elbóklászástól.
Tengerkapu (81.)
Láttam már néhány hasonlót. Legutóbb Máltán leomlása előtt. Ez már csak így megy, mondjuk kicsit szomorkásan. Isten tervez, ha nem az ember, akkor az idő végez. Már az sem röpke pillanat, míg a szél, az eső, a savak és kitudja, mi minden vési, vájja a sziklafalat, hogy ablakot nyisson rajta. Aztán úgy megtetszik nekik a […]
Táskatárs (80.)
Már húsz évvel ezelőtt is irigyelték, mások szóvá tették. Szó se róla megette már a kenyere javát,- ha lehet ilyet írni,- egy táskáról. Ami korábban az édesapámé volt, harminchárom éve az enyém. Manapság az ötvenedik évében járhat, megráncosodva, patinásodva, kicsit elhagyva magát. Tíz éve megerősítettem a varratait, záró csatjait, de az idő nem neki dolgozik. […]
Halászhajó (79.)
Azt nem mondhatom, hogy szép, azt meg végképp nem, hogy romantikus. Mármint a halászhajó. A régi rozoga, sok vihart túlélt, rongyos vásznú, küszködő motorú, tákolt kapitányi fülkés, mocskos és csúszós fedélzetű a szívem csücske. Ez a radaros, hiper – szuper, nem tudom milyen meghajtású halászhajó,- gyilkoló gép. Kivet, kerít, csörlőz, beemel, módosabb társai a hallal […]
Vízesés? (78.)
Vagy a természet vagy a fotós viccelt meg bennünket. Az utóbbira gyanakszom. A szikla, amit vízfüggöny borít, különös képződmény. A tetején megkapaszkodott a növényzet, de ahhoz képest, hogy forrásból feltörő víz bugyog alatta, elég csenevész. A tó amit alant látunk, békés,- írhatnám, hogy idilli,- a tobzódó zöld levelekkel, de a sziklából fakadó vizek szabálytalan véget […]
