„Játéknak indult, vázlatnak, ujjgyakorlatnak. Aztán a fejemre nőtt, küzdünk nap, mint nap… „
Velencében (247.)
Húshagyó kedden ér véget a karneválok karneválja, a farsangok farsangja. Velence népe bárkákra, tutajokra, csónakba száll, hogy a hajnal is a vízen érje őket mert aki a Redentore hajnalán az Adria vizével vet magára keresztet, nem lesz beteg. Ősi hagyomány, a régiek nagyszerűen kitalálták, hiszen annyi minden történhet az éj ...
Olvass tovább →
Fejforgó (246.)
Kockafej, jó fej amúgy, – mondják rá, – a hivatása, a munkája rabja. De most elszabadult. Nahát, de érdekes a világ innen meg onnan nézve! – lepődött meg. Vett egy nagy levegőt, forgott körbe szédülten. Van itt lehetőség, más orcát ölt az ember, ha ügyesen tekergeti, – látta meg magát ...
Olvass tovább →
Nádaratás (245.)
A fénykép is megette kenyere javát, már nem is fotó, inkább kordokumentum. Vágják a nádat evvel a végtelenül egyszerű eszközzel, és menet közben kévébe kötik. Nem tudom, hogy mennyire a nád védelme volt az inspiráló, vagy a tetőfedés hasznossága. Végül is mindegy, vágták a nádat, ahogy eleiktől látták, ami hasznosult, ...
Olvass tovább →
Ablakon túl (244.)
A kenyere javát az ablak rég megette, de azért csodálkozott. Idejét sem tudta, mikor öltöztette így a kertet a természet, ami amúgy a dolga lenne. Rég volt telek idéződtek meg, nagy ródlizások emléke sejlett fel. Falikép a javából – gondolta, – ha kicsit felnagyítom, olyan mintha emlékekből szőtték volna. Rigónak ...
Olvass tovább →
Télvirág (243.)
A nyári szezonban élő virágzó és szaporodó télvirág mely megtévesztő nevét fehérrel mintázott leveleitől kapta, csak ámulna, ha láthatná. Pedig nem szobrász, hanem a természet alkotása, a természeti törvények hihetetlen pontosságát és szépségét hirdető télvirág. A múlandóság a múlt szép emléke, ami a téli szépség törékeny és múló pillanatát testesíti ...
Olvass tovább →
Oroszlános pad (242.)
Oroszlánok őrzik a kőpadot. Télnek kellett lenni, fogcsikorgató hidegnek, hogy észrevegyem. Jártam már sokszor Fonyód szépséges kilátópontján, most ziháló tüdővel a kristálytiszta levegőt kapkodva ülök a míves oroszlános kőpadon, ami hátat fordít a tónak, talán ezért is esik több figyelmem az oroszlánokra. A mai oroszlános padok az 1900-as ...
Olvass tovább →
Jégvitorlázók (241.)
Szerencsések voltunk, vagyunk, hogy még láthattuk a hatvanas évek nagy jégvitorlásversenyeit. Voltak korábban is, az utolsó hitelesített magyar rekordot 150 km/óra sebességgel Heinrich Tibor, a KMYC tagja 1935-ben állította fel. A vitorlások sebességéről sokat elárul, hogy gróf Andrássy Géza a Balatonfüred és Siófok közötti 14 km-es távot 11 perc alatt ...
Olvass tovább →
Vaddisznók a kertben (240.)
A szomszéd kertje mindig zöldebb! – tartja a közmondás. A vaddisznók is így gondolhatták, amikor nekiálltak feltúrni a kertet, hullott gyümölcsök, komposzt, öntözött pázsit alatti lárvák, kerti zöldségek reményében. Pár éve egy kanadai városban láttam kukából falatozó medvét, nem akartam hinni a szememnek. S lám, milyen kicsi a világ, korábban ...
Olvass tovább →
Fakutyázók (239.)
A fakutya használata mozgása közben a kutya ugatásához, vonyításához hasonló hangot adó, eszköz, de nem ezért szeretjük. A néprajzkutatók feltételezései szerint a Festetics család valamelyik tagja hozta be Magyarországra 1860 körül. Szántalpra vagy két keskeny lécre támlás széket erősítettek, és szöges bottal hajtották. Fakutya versenyt is rendeztek a Balatonon és ...
Olvass tovább →
Fényjáték (238.)
Beszökött a fény és nem tudott betelni a látvánnyal. A múlt század elején épült lépcsőházak rejtenek ilyen kovácsoltvas feljárókat. Az éles árnyékok egybemosódása a puha árnyékokkal misztikumot ad a fotónak. A fények és az árnyékok találkozása a kép mélységét adja. A képzelet felülírja a látványt, a fotósnak sikerült az időt ...
Olvass tovább →









