„Játéknak indult, vázlatnak, ujjgyakorlatnak. Aztán a fejemre nőtt, küzdünk nap, mint nap… „
Romkocsma (237.)
Buli manapság olyan helyekre járni, ami romkocsmaként üzemel. Divatja van a romos területekből kifejlesztett vendéglátóhelyeknek, amelyet aztán nagy ravaszul építészetileg szándékosan továbbra is romnak tartanak meg. Versenytársat kaptak a lepusztult régi csehók, a bádoggal borított söntéspultok, a feketére festett hugyozók, az összefirkált falak, tort ül a 21 század. Rongyos lukas ...
Olvass tovább →
BUÉK! (236.)
Táncos léptű, mezítlábas angyal húzza a szánkót a havas domboldalon felfelé. Ami természetes, hiszen ahonnan jön ott minden lehetséges. Fényességet is hoz mennyeit, az ünnep ragyogását. Hálás vagyok a látomásért, kívánom, hogy 2026 angyalszárnyon jöjjön békességgel, szeretettel, egészséggel. A Csicsergő Balaton olvasóinak, honlapunk munkatársainak, és minden olvasni szerető embernek Bakos ...
Olvass tovább →
Elhagyott vízimalom (235.)
Sokféle módon láttam már megörökíteni, de a rézkarc a legméltóbb hozzá. A védőréteggel bevont rézlemezbe tűvel karcolt grafikát a vonalak alatt védtelenné váló rézbe savval maratják bele, majd tintával nyomatokat készítenek papírra. Az első évszámmal jelzett rézkarc 1513-ból való. Nem tudom, kelepelt- e már akkoriban vízimalom, de ősiségükhöz nem férhet ...
Olvass tovább →
Flóra ( 234.)
Korabeli feljegyzésekből kiindulva, valahol az 1830-as évekre datálható az első szalagavató, de ma is megújuló hagyománya a végzős időszaknak. Amit megkoronáz a szalagavató bál, amelyen a hagyományos társastáncok közül a bécsi keringő a legkedveltebb és a legromantikusabb. Kamaszok lépnek a felnőtté válás útjára, még mindenen innen. Mi pedig szülőként, nagyszülőként ...
Olvass tovább →
A kitaszított (233.)
Nem könnyű széknek lenni. Ki tudja milyen élete volt, kit szolgált? Megszületni sem lehetett egyszerű, hiszen olyannak kellett lennie, melyben a művészet és a mindennapi funkcionalitás összefonódik. Amúgy tömegtermék, de ne feledjük ez a szék és számos hozzá hasonló, Michael Thonet leleménye. Nézem és elképzelem a miliőt, odaillő lágy ívű ...
Olvass tovább →
Pismány (232.)
Csak egy dombvonulat volt hajdanán gyümölcsössel, ma Szentendre része. Időutazás a kép, az 1930-as évek végén fiatal festőművészek alkotóhelye lett. A korábbi gyümölcsösök, nyaralók és hétvégi telkek helyére családi házak épültek. Maradt még nyomokban néhány villa, múltat idéző kert. A kép láttán a veszteség még fájóbb, hogy enyhítsem, kibontom az ...
Olvass tovább →
Szivárvány (231.)
Híd van az égen, – gondolhatták eleink, aztán mesét is kreáltak mellé. Nem számított, hogy a szivárvány a távolabb hulló esőcseppen megtörő napfény keltette többszínű fényjelenség az égbolton. Bizonyosak voltak benne, hogy az egyik vége vízbe, tóba, kútba, tengerbe nyúlik, onnan szívja fel a vizet, vele együtt békákat, kígyókat, halakat. ...
Olvass tovább →
Halak (230.)
A halak az áramlással jönnek-mennek csapatostul. Így van ez már időtlen idők óta, de lám van egy, aki szembe úszik az árral. Ki ő? Honnan van bátorsága? Tud valamit a halvilág sorsáról, vagy csak elege van az unalmas uniformizált létből? Kitörni az elszigeteltségből? A színek is korképek? Az agresszív piros, ...
Olvass tovább →
A fák állva halnak meg? (229.)
Törzs, lombozat, madárfészek nincs, csak a még kapaszkodó gyökérzet. Pár éve illett volna még az égre néző, de belülről már korhadó fára a mondat, hogy a fák állva halnak meg. Ma már nyoma sincs a méltóságnak, az egyenes gerincnek, a viharállóságnak. Mit látott, mit hallott százados évei alatt, nem tudhatjuk. ...
Olvass tovább →
Rőzseló (228.)
Magányosnak tűnik, de nem az. A szabadság utáni vágy Jelképe. Nem véletlen, hogy alkotója kicsapta a rétre, erőt, dinamizmust adva neki. Él is vele, minden részlete finoman kidolgozott, eleganciája természetes. Ugrásra, vágtára kész, miközben uralja a tájat. Számtalan lovas szobrot ismerünk kőből, vasból, bronzból agyagból formáltat. Ágból, rőzséből ritkán készül. ...
Olvass tovább →









