„Játéknak indult, vázlatnak, ujjgyakorlatnak. Aztán a fejemre nőtt, küzdünk nap, mint nap… „
Pasztell Balaton (223.)
Ritkán látni ilyennek. De az is lehet, hogy amikor ilyen a táj, nem vesszük elő a fényképezőgépet. Pedig gyönyörű! Bizonyság rá Bakos István András pasztell technikával készült alkotása, amely átmenetet képez a rajzolás és a festészet között, és festmény hatású kép létrehozását teszi lehetővé. Finom, lágy vonalakat és árnyalatokat alkalmaz, ...
Olvass tovább →
A bicikli magánya (222.)
A tenger visszahúzódott, amúgy nem szokása, de a klíma változás nincs rá tekintettel. A kerékpár sem érti az idők szavát, évtizeddel ezelőtt valaki, valakik elhagyták, a betonszegély szélének támasztották. Nálunk már rég elvitték volna. Maradt, rozsdásodott, nézte a távolodó tengert. Valaha a plázs melletti úton rótta a kilométereket jó negyven ...
Olvass tovább →
Halottak napja (221.)
“A múlt az egyetlen emberi valóság. Mindaz, ami van, már nincs – elmúlt” (Anatole France) Az emlékezés napja, keresztény ünnep, a szenvedő egyház ünnepe a katolikus vallás szerint. Kimegyünk a temetőbe, rendbe hozzuk elhunyt szeretteink sírját, fejet hajtunk a mindenki halottja emlékhelynél, gyertyát gyújtunk. Nincs egyetlen emlék, sosem hal meg ...
Olvass tovább →
Kürtőskalács (220.)
Ha van világsiker, akkor a kürtőskalács az! Székelyföldről indult, meghódította Erdélyt, Magyarországot és ma már jelen van a világ nagyvárosaiban. Köszönhetően külföldre szakadt honfitársainknak. A kép az olasz kisvárosban, Palmanovában készült. Régen lóval, lovasszekérrel jártak a vándorló magyarok, manapság utánfutós lakókocsival, amely egyben kürtőskalács sütő hely is. Eleinte a fahéjas, ...
Olvass tovább →
Séd (219.)
Pár éve még szélesebben jött, a XIX. században vízimalmokat is hajtott. Az elöregedett palló is mutatja korábbi járását, most a víz helyett a moha az úr. Látványnak így is szép, a patakmeder regényes, az ősz is hozzáteszi a magáét. A patakmalmokat jó vízjárásra telepítették, a felhasználható vizet malomárokba terelték. Csörgedezik ...
Olvass tovább →
Sárga boldogság (218.)
Kevés olyan növényünk van, ami képes tengerré válni. A repce ilyen. Domboldalakat, völgyeket képes egybefüggő sárga tengerré változtatni. Szépsége mosolyt fakaszt. Anya és lánya a képen. Az élet delén és innen. Az anya arcán rezignált mosoly, a lányé olyan, mint a repceméz, napsugaras. Szépek együtt, jó nézni őket. A díszlet ...
Olvass tovább →
Kagylóhalál (217.)
Az északi szél nekidurálta magát, felhányta a kagylók maradékát a déli homokos partra. A természet teszi a dolgát, a tanúhegyek együttérzők, sokat tudnak a lopakodó télről, a zúzós tarajos hullámról, a roppantó fagyról, jégturolásról. Partra űzött hullám cseng-bong a csicsergő kagylókon, gyerekorom festett kagylói járnak az eszemben, az értük kapott ...
Olvass tovább →
Fa torzó (akt) (216.)
A természet is kitesz magáért. Nem verseng ugyan Tiziano, Botticelli, Renoir, Goya, Courbet és Manet világhírű aktjaival, de mégis hódol a női test meztelenségének. Nem tudom, hogy formálta, alakította az évtizedek során, szemérmesen, rejtőzködőn, de sikerrel járt. A fények, árnyékok, domborulatok, ívek, hajlatok nem egy ismeretlen nőt mutatnak meg, hanem ...
Olvass tovább →
Vége a nyárnak (215.)
Balatoni gyerek voltam még az ötvenes évek elején. Ha tehettem, beszöktem a strandra a kerítésen kivágott lyukon, és elfoglaltam az egészet. A nyári őrület után már majd mindent elpakoltak, lebontottak, csak a lépcsőlejáró árválkodott egymagában. Kiváltság a javából egyedül állni rajta és befogadni mindazt, amit színben fényben, magányban mutat a ...
Olvass tovább →
Felszállás az első ajtón! (214.)
Budapest szép város kisebb-nagyobb hiányosságokkal. Amit látok, a kisebb. Igaz, mindennapi. Nem akarom bántani a BKK-t, lehet, hogy nem is az ő dolguk a villamosmegállók szeméttartóinak takarítása. A szemetelők precízek, minden szabad négyzetcentimétert kihasználnak. Már-már imponálóan szervezett szemetelést látunk. Réshez, lukhoz, fedélhez igazodót. A szemetelők közössége, benne a csikk-elpöckölők külön ...
Olvass tovább →









