1964-ben járunk a füredi kikötőben, ahol a jelzőoszlopon még van viharkosár, szerény park, a hajóállomás előtt terasz, amit az Utasellátó bérel és működtet. Étterem és resti keveréke volt ez a kényelmes fonott fotelekkel, összecsukható bádog asztalokkal, virágos abroszokkal terített terasz, ahol én még emlékszem,- csatos öveges Bambit szolgált fel a pincér, míg a Siófokról érkező és Tihanyba tovább induló hajót vártam.

Nem tudom mi járt a festő fejében, egyáltalán gondolt-e valamire, vagy csak festett. A megrendelő igénye szerint. A kép levelezőlappá nemesedett, üzenete van. Az élet szép, mi más lehetne, ha egy férfi ilyen valószínűtlenül karcsú derekat ölelhet, ráadásul a lovagló pálcáját a hölgy dús keblére fektetheti. Telitalálat, ahogy a hölgy kacsóját fogja. A csók leheletnyi, éteri.

A történet 1940-ben játszódik egy stúdióban. A hölgy lehet énekes, színésznő, balettáncosnő, a fotós barátnője, a stúdió tulajdonosának szeretője, és még annyi minden más. De nem, ő a Sanzon. Mireille Mathieu, Juliette Gréco, Edith Piaf. A háttérben hallom Yves Montand a Les Feuilles mortes (Hulló levelek) című dalát (Kozma József –Jacques Prévert szerzeménye).

Igen! Így kell nekivágni a Magyar Tengernek! Vénuszként uralva a habokat. Nincs bennem kétség, hogy partot ér, pedig látok némi kételyt a szemében. A szája hullámos, akár a víz, a hegyek, a felhők, csupa ritmus, csupa dallam a kép.

Valahol az óvárosban járunk keskeny macskaköves utcában, magasra törő falak között. Nincsen kihasználatlan hely, ajándékárus, taverna bújik meg a kapualjakban és még ki tudja mi minden más. Az utca kövezése maga a megállított idő, a számtalan zsalugáter nem a kandi szem ellen van, a hőséggel hadakozik. Otthonos a száradó abroszokkal, a csenevész háromlábú asztalkával, a fényre ácsingózó növényekkel, a lámpák sokaságával.

Aladár ( a szerkesztőm) kérte, hogy a 100. etűd – ami egyben summázása a már megírt kilencvenkilencnek – rólam szóljon. A téma tehát adott, már csak kép kell hozzá. Az etűd lelke a kép, szelfit pedig csak nem választok.Az időközbeni 80. születésnapom adta a megoldást, két kiváló grafikus művész barátom is saját magammal, azaz plakáttal illetve portréval ajándékozott meg, így a 100.  ismét dupla etűd. De milyen sorrendben? Legokosabb, ha ABC szerint…

Kényelmes kétpárevezős balatoni dióhéj csónakban ül a família, kissé távol a strandtól. A strandot csak részben látni, de tudjuk, hogy már akkor is hosszú homokos, lídós partszakasszal, árnyas és napos területekkel bírt. Üdülőhellyé 1920-ban nyilvánították Az első üdülőháza 1935-ben épült. A kép hátterében a Badacsony, a pillanat idilli, az idős hölgy a fürdőtrikós úr rutinos evezősök, a fiatalabb hölgyek elegánsak.

Soha nem voltam jó matematikából, geometriából, ami a matematika térbeli törvényszerűségek, összefüggések, alakzatokkal foglalkozó ága. Alakzatnak nevezzük mindazt, ami körülvesz minket, például a vonalakat, a síkidomokat és a különféle testeket. Mindez engem, aki többször megbukott matematikából, nem hozott lázba, inkább elrémisztett.

A balatonaligai magasparton áll Mihályi Gábor alkotása, a mécsest tartó női szoboralak. „A magyarságért és a hazáért áldozatot hozók emlékére állíttatták Balatonvilágos adakozólelkű polgárai.” Van, aki szerint ma már másik jelentése is van, „A hazahívó-mécsest tartó nő”.

Nem akarok hinni a szememnek, pedig tudom, hogy 120 évvel ezelőtt egy német fényképész sétált a pesti alsó rakparton, és megragadta a látvány. Ami akkoriban nem lehetett különleges, de most a Fortepan archívumát mobiltelefonon nézegetve, üldögélve a rakparton, kissé távolabb a hajdani Matróz Csárdától szívszorító. Lejárat a szennyvízgyűjtő csatornához, a túlparton a Rudas-fürdő, a Gellért-hegy, fenn a Citadella.