Relikviák (89.)
Az elmúlt években legalább százszor elmentem előttük. A sarki ház falán díszelegnek a háziak jóvoltából. Legutóbb fénykép készült róluk. Nahát,-döbbentem meg, – feléledt a múlt! Csupa hajdanvolt, nagy – és dédszüleink nélkülözhetetlen praktikus eszközei. A kép önmagáért beszél, pontosabban mesél azokról az évekről, amikor nagyapáinkkal a fészerben hajót építettünk, fát fűrészeltünk, hurkát és kolbászt töltöttünk.
Gosau (88.)
Lehet, hogy van valamilyen természetfeletti erő, ami ha játékos kedvében van, színházzá rendezi a tájat. Gyanítom, hogy igen, jó példa erre Gosau, a világörökséghez tartozó Hallstatt–dachsteini kultúrtáj része. Már a hegyi tavaktól (Vorderer Gosausee, Hinterer Gosausee és Gosaulacke) is elalél az ember, de a hegyek mindent visznek. Ráadásul itt van ez a sziklára épült hütte, […]
Szoborterv (87.)
A szobrász imádta a nőt. Velencében a Szent Márk téren találkoztak véletlenül. Meghívta kávézni a Caffé Florianba ahol délutánonként Ernest Hemingway itta az eszpresszóját a teraszon, de megfordult ott korábban Lord Byron, Claude Monet, és törzsvendége volt a kávézónak, annak idején Charlie Chaplin is. Velencéből egyenesen a lakásába mentek.
Szárnyalás (86.)
Többféleképpen szállnak a madarak. Zsákmányra lecsapva vérgőzösen. Párt keresve hívogatón. Csak úgy a maguk örömére. Társaság utáni vágyból zajongva. Csapatban ősi rend szerint. Alakzatban óvón, és még hosszan sorolhatnám. Amit látok, az a szabadság diadala.
Tánc (85.)
Nehéz megszólalni. Ez az a kép, amit nézni kell. Nem tudom, milyen alkalomból táncol a két hölgy, de nem is érdekes. Fiatalok, elegánsak, gyönyörűek, önfeledtek, akik a zenei élményt hozzák mozgásba táncuk önfeledt érzelmeivel. Most nyer értelmet Nietzsche gondolata- „ És legyen elveszett minden olyan napunk, amelyen legalább egyszer nem táncoltunk.” A tánc boldogság és […]
Új nyomvonal (84.)
Nézem a képet, és alig hiszek a szememnek. 1914-ben járunk, kubikosok mellényben, hosszú ujjú ingben, csizmában, kalappal a fejükön talicskázzák a követ az ingatag pallón. Új vasúti nyomvonal készül Balatonfűzfő és Balatonkenese között, az 1914. május 11-én történt földcsuszamlást és vasúti balesetet követően. Nézem a telefonom galériájába elrejtett képet, lenyomat a 20. század elejéről.
Cégérek (83.)
Üvölt a televízióban az ostoba reklám, Alza.hu! Kapok a távkapcsoló után, hogy lehalkítsam. Foci meccset néznék, ezért nem kapcsolok el, de a süketre vett reklám így is agresszív. Megváltás, hogy közben fényképek érkeznek a gépemre, megnyitom őket, élvezem, hogy milyen jó szemmel vette észre fotós kollegám ausztriai kisvárosi sétája közben a cégéreket.
Dűne (82.)
Sokféle kerítést láttam már, de a képen látható mindegyiket übereli. Valahol olvastam, hogy homokdűnékből védelmi vonalat alakítanak ki a tengerpartok mentén. A képen látható dűnék sora korábbi viharok keltette hullámok eredménye lehet, de minek a kerítés, hacsak nincsen áram benne, hogy távol tartsa a lovakat vagy más háziállatokat az elbóklászástól.
Tengerkapu (81.)
Láttam már néhány hasonlót. Legutóbb Máltán leomlása előtt. Ez már csak így megy, mondjuk kicsit szomorkásan. Isten tervez, ha nem az ember, akkor az idő végez. Már az sem röpke pillanat, míg a szél, az eső, a savak és kitudja, mi minden vési, vájja a sziklafalat, hogy ablakot nyisson rajta. Aztán úgy megtetszik nekik a […]
Táskatárs (80.)
Már húsz évvel ezelőtt is irigyelték, mások szóvá tették. Szó se róla megette már a kenyere javát,- ha lehet ilyet írni,- egy táskáról. Ami korábban az édesapámé volt, harminchárom éve az enyém. Manapság az ötvenedik évében járhat, megráncosodva, patinásodva, kicsit elhagyva magát. Tíz éve megerősítettem a varratait, záró csatjait, de az idő nem neki dolgozik. […]
Halászhajó (79.)
Azt nem mondhatom, hogy szép, azt meg végképp nem, hogy romantikus. Mármint a halászhajó. A régi rozoga, sok vihart túlélt, rongyos vásznú, küszködő motorú, tákolt kapitányi fülkés, mocskos és csúszós fedélzetű a szívem csücske. Ez a radaros, hiper – szuper, nem tudom milyen meghajtású halászhajó,- gyilkoló gép. Kivet, kerít, csörlőz, beemel, módosabb társai a hallal […]
Vízesés? (78.)
Vagy a természet vagy a fotós viccelt meg bennünket. Az utóbbira gyanakszom. A szikla, amit vízfüggöny borít, különös képződmény. A tetején megkapaszkodott a növényzet, de ahhoz képest, hogy forrásból feltörő víz bugyog alatta, elég csenevész. A tó amit alant látunk, békés,- írhatnám, hogy idilli,- a tobzódó zöld levelekkel, de a sziklából fakadó vizek szabálytalan véget […]
Gondolkodó (77.)
Tenyérbe hajtott fej, ábrándos tekintet, valahogy így rögzült bennem a gondolkodó ember. Amiben ludasak a festők, fotósok, szobrászok, írók és más művészemberek. Van ebben a furcsa pózban valami végletes, gondolkodni csak tenyérbe támasztott fejjel lehet. Lehajtott fejjel nem? Árendás grafikája fricska, magára veszi a világ össze terhét, hétrét görnyedve viszi a rengeteg külső benyomást az […]
A birkapásztor magánya (76.)
Idilli kép. Legalábbis a juhász (birkapásztor) szempontjából. Türelmesen legel és iszik a nyáj. A felvett alakzat, terelő, őrző kutyát sejtet, akit nem látunk. Talán hűsöl, és tisztes távolból ügyel. A táj sem ad okot izgalomra. A juhász alakja elmosódó, jelzésértékű, azt is mutatja, hogy csak negyedik a gulyás, a csordás, és a csikós utáni ősi […]
Csigabiga (75.)
Repül a csigabiga, ki tudja hol áll meg? Megáll egyáltalán, vagy csak repül a végtelenségben? Az idő végtelen, az emberi élet véges, mintha ezt már olvastam volna valakitől. No de ez a csiga, képes felmenni akár a mennyországba is! De ott hideg van, be is húzná a nemlétező szárnyait. Lehet, hogy a pokol jobb hely? […]
Hét nővér (74.)
Szó se róla, különleges família. Számtalan kép készült róluk, ez egy kicsit más. Bravúr Tyukodi Lacitól, fotós kollegámtól, aki a tőle megszokott egyedi látásmóddal mutatja meg a „nővéreket.” Nyughatatlan fotós, keresi a mást, az egyedit, a képileg különlegest. A „nővérek” időtlenek, és azzá válik a hajdani halászkikötő is hullámok ostromolta, szelek marta cölöpeivel, elrongyolódott halászhálóival.
Ripacs pipacsok (73.)
A vadvirágok királynőjeként pózolnak. Szeretnek a búzamezőn a szántók és utak szélén lenni, legalábbis addig, míg vérpirosan viríthatnak. Amihez partnerek a mezei szarkalábak, búzavirágok. Én meg csak ámulok, nézek ittasan. A Természet nagy rendező- tudjuk jól, megbízta a szeleket, hogy a margaréták közé hordják a pipacsok magjait. Akik meglepődtek, aztán versengve kezdtek a pipacsok közt […]
Bor utca 3. (72.)
Nem tudom, megállt az idő? Valószínűleg igen, de lehet, hogy csak én szeretném megállítani? A házszámtábla legyőzte az idő múlását, üzenet a mába mívességről, jó ízlésről. Ha nem tudnám, hogy fénykép, festményként tekintenék rá. A Nagy Kékségben lenne a címe, amiben rejtőzik a tulajdonos, akiről nem tudni kiféle-miféle.
Sirály (71.)
Tengerparti vendéglőkben gyakori vendégek. Nincs ebben semmi különös, mármint a sirály részéről, mert tudja, hogy a vendéglők környékén mindig van hulladék. Mint ahogy a tengeri hajók után is. Láttam az Indiai-óceánon közel az Egyenlítőhöz, ahogy focipálya nagyságú hajó zúdítja be a szemetét, és jelennek meg a semmiből a sirályok és más madarak.
Hajnali Tisza (70.)
Templomba való a kép. A feltámadás kivételes pillanata. Áttűz a nap a hajnalon, kelti ébreszti a párát, áldott fénnyel ragyogja be a csupasz ágakat. Komorlik a kikötő az ellenfényben, van benne valami végzetes. Távolabbról nézem, láttam már száz hasonlót, de ez más. Az elkapott pillanat teszi, az áhítat, ahogy a fotós rácsodálkozik az ezerszer látott […]
