„Játéknak indult, vázlatnak, ujjgyakorlatnak. Aztán a fejemre nőtt, küzdünk nap, mint nap… „
Áldás, békesség fürdőkabin.. (43.)
Uri passzió lehetett a horgászat az 1930-as években, különösen annak fényében, ahogy a 21. század horgászai öltöznek (terepruha, szerelő ruha, kommandós álca, dzsungelharcos és még sorolhatnám). A hófehér öltönyös úr talán hivatalból érkezett, legalábbis a még mindig kézben tartott aktatáskája erre utal, de a horgász szenvedély jele, hogy már az ...
Olvass tovább →
Somogyország (42.)
Vannak pillanatok, amikor csak ámul az ember. Mint Somogyban, ahol a zöldből kiugrott a megriasztott nyúl. Nem volt szándék megugrasztani, hisz nem is látszott. Megáll az ember az autóval, kiszáll, megropogtatja a derekát, körbenéz s ámul. Közeleg az ősz, tartogat még levelet, de már postázásra kész. A domboldal zöldje harsog. ...
Olvass tovább →
Móló végi jelzőoszlop (41.)
1908-ban járunk, a siófoki móló végét jelzőoszlop mutatja. A mólók vége többnyire a legkedveltebb hely, így lehetett ez 1863-1912-között, amikor a siófoki kikötőnek még csak egy medencéje és fából készült partfala volt. 1891-ben a fazsilipet elbontják, helyébe betonzsilipet építettek. Nézem a móló végi jelzőoszlopot, egyszerű, de fontos tákolmány.
Olvass tovább →
A tábor! (40.)
Nagyjából 114 éve készült a kép a tihanyi kikötő építésén dolgozó munkások táboráról. Ha rajtam múlna, hatalmas poszterként kifüggeszteném a mólóra. 1952-ben jártam először apámmal Tihanyban. Hajóval érkeztünk. Csoda volt a táj, a karcsú kikötő, a fölénk magasodó kéttornyú apátsági templom, az akkor még szinte beépítetlen hegyoldal.
Olvass tovább →
Napozóstég (39.)
Boldog békeidők! – mondom, ahogy a képre nézek. 1934-ben járunk, két hölgy és két úr napozik. A helyszín Balatonmáriafürdő. Már akkor is köztudott volt, hogy arrafelé bársonyos a tó homokja, élvezetes lehetett fürdés után felmászni, napozni a horgászstégre. A kis fürdőhelynek, ami számtalan apró kis közre oszlott, nem volt hajókikötője, ...
Olvass tovább →
Jégmadár (38.)
Jó negyven évvel ezelőtt nádi pontyozással múlattam az időt. A horgászhelyen bennmaradt öreg fűz évenként megújult, csodáltam a szívósságát, nem tette könnyűvé a horgászatot, mert minden megakasztott hal a maradék ágak sűrűjébe igyekezett.
Olvass tovább →
Rétisas (37.)
A Kopácsi-rét egyik vízzel, mocsárral kerített szigetének felmagasodó dombján hatalmasra nőtt kocsányos tölgyfa tetején pillantottam meg. Meglátott, elszárnyalt, még láttam sárga csőrét, hatalmas majd két méter fesztávolságú szárnyait. Visszajön! – nyugtatgatott a természetőr. Kikötünk, a szomszédos tölgyre én építettem magaslest, a 300-as Nikonnal becserkészhető!
Olvass tovább →
Faluvégi horgászat (36.)
Nádtetős házak a távolban, a közelben megszélesedett, elvadult növényzet. A természet visszafoglalásra készül, a tó, amiben halak élnek, magának való. Elhanyagolt, olyan, ahová a madarak viszik lábukon az ikrát. Két férfi ünneplőben, ami vasárnapot jelez, a mezítlábas fiatalember is kitesz magáért, a templomot elhagyva már nem kell cipőt húzni. A ...
Olvass tovább →
Gyerekhorgászok (35.)
Világ proletárjai helyett világ horgászpalántái egyesüljetek! A távoli Texas valamelyik patakjához iparkodik két fiatalember. Nincs könnyű dolguk, mert az ország sivatagi éghajlatú, a nyarak nagyon forrók, a telek enyhék. Erős sodrású folyó nem jöhet számításba. Szemre véve a felszerelést, ami semmiben sem különbözik hasonló korú magyar pajtásaik horgászbotjától. Nagy a ...
Olvass tovább →
Kirakat (34.)
Bámészkodni, kirakatokat nézegetni jó. A kirakatrendező elugrott a közeli büfébe enni egy vajas-sonkás szendvicset, inni egy pohár tejet, s a délelőtt fénypontjaként forró csokival zárta a reggelt. A kirakatban meg ott áll nyakatekert pózban, spenótzöldben a próbabábú. Lehet, hogy nem is a kirakatrendező hagyta így, hanem magától csavart egyet a ...
Olvass tovább →









