Halászhajó (79.)
Azt nem mondhatom, hogy szép, azt meg végképp nem, hogy romantikus. Mármint a halászhajó. A régi rozoga, sok vihart túlélt, rongyos vásznú, küszködő motorú, tákolt kapitányi fülkés, mocskos és csúszós fedélzetű a szívem csücske. Ez a radaros, hiper – szuper, nem tudom milyen meghajtású halászhajó,- gyilkoló gép. Kivet, kerít, csörlőz, beemel, módosabb társai a hallal […]
Vízesés? (78.)
Vagy a természet vagy a fotós viccelt meg bennünket. Az utóbbira gyanakszom. A szikla, amit vízfüggöny borít, különös képződmény. A tetején megkapaszkodott a növényzet, de ahhoz képest, hogy forrásból feltörő víz bugyog alatta, elég csenevész. A tó amit alant látunk, békés,- írhatnám, hogy idilli,- a tobzódó zöld levelekkel, de a sziklából fakadó vizek szabálytalan véget […]
Gondolkodó (77.)
Tenyérbe hajtott fej, ábrándos tekintet, valahogy így rögzült bennem a gondolkodó ember. Amiben ludasak a festők, fotósok, szobrászok, írók és más művészemberek. Van ebben a furcsa pózban valami végletes, gondolkodni csak tenyérbe támasztott fejjel lehet. Lehajtott fejjel nem? Árendás grafikája fricska, magára veszi a világ össze terhét, hétrét görnyedve viszi a rengeteg külső benyomást az […]
A birkapásztor magánya (76.)
Idilli kép. Legalábbis a juhász (birkapásztor) szempontjából. Türelmesen legel és iszik a nyáj. A felvett alakzat, terelő, őrző kutyát sejtet, akit nem látunk. Talán hűsöl, és tisztes távolból ügyel. A táj sem ad okot izgalomra. A juhász alakja elmosódó, jelzésértékű, azt is mutatja, hogy csak negyedik a gulyás, a csordás, és a csikós utáni ősi […]
Csigabiga (75.)
Repül a csigabiga, ki tudja hol áll meg? Megáll egyáltalán, vagy csak repül a végtelenségben? Az idő végtelen, az emberi élet véges, mintha ezt már olvastam volna valakitől. No de ez a csiga, képes felmenni akár a mennyországba is! De ott hideg van, be is húzná a nemlétező szárnyait. Lehet, hogy a pokol jobb hely? […]
Hét nővér (74.)
Szó se róla, különleges família. Számtalan kép készült róluk, ez egy kicsit más. Bravúr Tyukodi Lacitól, fotós kollegámtól, aki a tőle megszokott egyedi látásmóddal mutatja meg a „nővéreket.” Nyughatatlan fotós, keresi a mást, az egyedit, a képileg különlegest. A „nővérek” időtlenek, és azzá válik a hajdani halászkikötő is hullámok ostromolta, szelek marta cölöpeivel, elrongyolódott halászhálóival.
Ripacs pipacsok (73.)
A vadvirágok királynőjeként pózolnak. Szeretnek a búzamezőn a szántók és utak szélén lenni, legalábbis addig, míg vérpirosan viríthatnak. Amihez partnerek a mezei szarkalábak, búzavirágok. Én meg csak ámulok, nézek ittasan. A Természet nagy rendező- tudjuk jól, megbízta a szeleket, hogy a margaréták közé hordják a pipacsok magjait. Akik meglepődtek, aztán versengve kezdtek a pipacsok közt […]
Bor utca 3. (72.)
Nem tudom, megállt az idő? Valószínűleg igen, de lehet, hogy csak én szeretném megállítani? A házszámtábla legyőzte az idő múlását, üzenet a mába mívességről, jó ízlésről. Ha nem tudnám, hogy fénykép, festményként tekintenék rá. A Nagy Kékségben lenne a címe, amiben rejtőzik a tulajdonos, akiről nem tudni kiféle-miféle.
Sirály (71.)
Tengerparti vendéglőkben gyakori vendégek. Nincs ebben semmi különös, mármint a sirály részéről, mert tudja, hogy a vendéglők környékén mindig van hulladék. Mint ahogy a tengeri hajók után is. Láttam az Indiai-óceánon közel az Egyenlítőhöz, ahogy focipálya nagyságú hajó zúdítja be a szemetét, és jelennek meg a semmiből a sirályok és más madarak.
Hajnali Tisza (70.)
Templomba való a kép. A feltámadás kivételes pillanata. Áttűz a nap a hajnalon, kelti ébreszti a párát, áldott fénnyel ragyogja be a csupasz ágakat. Komorlik a kikötő az ellenfényben, van benne valami végzetes. Távolabbról nézem, láttam már száz hasonlót, de ez más. Az elkapott pillanat teszi, az áhítat, ahogy a fotós rácsodálkozik az ezerszer látott […]
