Még a múlt században épült. Annak is az elején. Közös folyosós ház vaskorláttal, az ablakokon ráccsal, helyenként redőnnyel, elvétve zsalugáterrel. Hajdanán közös konyhával, illemhellyel. Manapság azt mondhatom a velünk élő győztes történelem. Mert épültek egymásután a „korszerű” lakótelepek sötét átjáróikkal, szellőzetlen folyosóikkal. Sokaknak megoldották a lakhatás gondját, de élni hozzájuk képest a levegős, fényes körfolyosósban lehet. Nem kivagyiságból, de változott a ház is, eltűnt az udvar közepéről a szőnyegporoló, megjelentek a dézsában nevelt leanderek, az ablakokban virító futó muskátlikkal, akik most téli álmot alszanak. A szabad tér és a fény neveli az évtizedek alatt a második emeletig rugaszkodó gesztenyefát.
Átlátni a gang egyik végétől a másikig, faluvégi részlet, öreges, kicsit lepusztult, rátarti lépcsőházzal, szemközti modern irodaházzal. A múlt és a jelen. Néhány lakásban már van légkondicionáló. Az udvari lakásnál a bejárati ajtó melletti ablakon vasrács, néhány méterrel odébb fehérre festett ajtó nagy világos ablakkal, beleszerelt ventilátorral fürdőszobát sejtet. A bejárati ajtó mellett kétoldalt létra, műanyag kanna, kopott sublót, befőttes üvegek. A magasabb szinteken nyiladéknyi kilátás Budára. Az udvaron kövekkel elkerített ágyások, tavasszal nárciszok virágoznak bennük. Az ereszcsatorna belülről folyondárként fonódik a falra. Új lakók költözhettek a második színt utolsó lakásába, bukóra is nyitható, szélesen kitárható az új ablak, kerete zöldre festett, nem hivalkodó.
Amúgy budai ház, bejárata forgalmas útra néz, oázis a maga módján, szakadó pelyhes hóesésben. Jönnek a pihék a hegyről, kiszakadva az ég dunyhájából. A szobákban itt- ott már égnek a lámpák, mesés este ígérkezik. Hóval lepve, elmúlásba öltöztetve. Nem több mint ellesett, időtlenségbe exponált pillanat.
A fényirdász üzenete.