A Poprád völgyének kis falvait januárban napokra elzárta hó. A szél a Szandeci-Beszkidek ormairól csapott le, torlaszokat, falakat emelt, a járási pékség kocsija ott maradt a faluba vezető úton, mire a szánkós szekér megérkezett, már jéggé dermedt a kenyér, a kalács, a perec.
Néhány nap után a jeges terhet viselő fenyőfák maródija is megroppant, a falubeliek ródlin cipelték fel a hosszú nyelű baltákat, íves fűrészt, hogy feldarabolják a váratlan tűzrevalót, és átgázoljanak vele a Poprádon. Megszélesedett a falu mellett a folyó, már régen nem emlékeztetett arra a semmi csermelyre, amely a tátrai csúcsok nesztora, a 2655 méter magas Gerlachfalvi-csúcs oldalában eredt, Leluchównál határfolyóvá duzzadt, és a Dunajecbe vezető útja során Stary Sacztól északra két részre osztotta a Szandeci-Beszkideket.
Sekély, de rohanós a vize errefelé a Poprádnak, messziről fehérlenek medrében az elsodort sziklák, kövek. Gumicsizmában meglábolható, a mélyebb részeken varsázható. Ami ugyan hatóságilag tilos, de hát melyik hegyi ember nem viszi haza az áfonyát, a gombát vagy a pisztrángot, amit a Jóisten adott.
A falu népe már századokkal korábban megcsapolta a Poprádot, a folyóból kiszakított vízfolyást a közeli Szép Heléna völgybe vezették, megrekesztették. Az idő múlásával halak is kerültek bele, eleinte pisztráng, mert az minden kisebb-nagyobb közeli hegyi patakban akad, később csukák, süllők meg mindenféle más halak gazdagították a faunát. A nagy nyári melegekben engedély nélküli strandként is szolgált. A fürdés nem volt veszélytelen, több helyütt még maradt a tóban Szép Heléna völgyének levágott erdejéből, minden évben került ki sebesült a fejest ugrálók közül.
Szép Heléna meseszép lánya volt a környék hajdani urának, Tarnowska bárónak, aki felesége korai halála után lányát a krakkói apácák gondjára bízta. A báró italos, garázda ember hírében állott, bőrét vörösre marta a vodka, csoda volt, hogy az a törékeny asszony addig is bírta mellette, de még nagyobb csoda volt, hogy ennek a csúf embernek ilyen formás kislánya született. Heléna tizennyolc évet töltött az apácáknál, tündérszép lányként tért vissza. Hamar híre ment az eladósorba került szépséges lánynak, egymásnak adták a kilincset a kérők, köztük a tekintélyes nagyúr, Krakkó vajdája is. A lakodalom napjában is megegyezett Tarnowska báró és a kenyere javát már elpusztító krakkói vajda, csak arra nem számítottak, hogy Heléna kelengyevásárlás közben Nowy Sacz piacán megismerkedik egy nyalka sókereskedővel. A szerelmes leányzó egyre többször ült hintóba, hogy ruhavásárlás ürügyén találkozzon hódolójával, aki megígérte, hogy megszökteti. A titkok persze századokkal ezelőtt is kitudódtak, a vajda felbérelt egy orgyilkost, aki eltette láb alól a nyalka sókereskedőt. A hír hallatán a szerencsétlen lány elbujdokolt, soha többé nem tért vissza. Az ő emlékét őrzi Szép Heléna völgye. Lehet, hogy a történet ennél sokkal romantikusabb és megindítóbb, de nekem csak ennyit sikerült megtudnom a barátomtól, aki léki csukázásra hívott a völgyben megbúvó tóra.
Zimanczkóban, ebben a Poprád völgyi kis faluban a vihar csillapodtával a szánkós házak jégretétele volt a legnagyobb esemény. Harminccentisre hízott a jég a falu alatti tavon, biztonsággal megbírta már a fenyőgerendákból ácsolt kétpriccses, dobkályhás egyszerű menedéket, amelynek két alsó lapjára korcsolyát szereltek. Több is volt belőlük, néhány Nowy Sacz-i telkeseké volt, a többi meg helyi potentátoké, köztük egy régi barátomé, Wladislavé.
Wladislav Cserni – nekem csak Wladó – nyugdíjazása előtt egy évvel került a faluba, a közeli Nemzeti Parkban dolgozott ornitológusként, biológusként, természetvédőként. Korábbi munkahelye megszűnt az átszervezések vagy leépítések során, de jó kapcsolatai révén megneszelte, hogy megüresedett egy neki való állás a Beszkidekben.
Wladóval levélben tartottuk a kapcsolatot, barátságunk még a hatvanas évek közepéről datálódik. Szép napokat töltöttünk együtt a krakkói Kawiarnia Jama Michalikában (Mihalik Barlangja kávéház), amely arról volt híres, hogy itt alapította meg 1907-ben a művészetpártoló kávéházas a Zöld Léggömb irodalmi kabarét. Egyik este Czybulski is fellépett, életemben ekkor láttam először világsztárt közelről. A szomszédságában lévő egyetemi klubba könnyen oldódó, erősen kifestett, szép szőke lányok jártak. Egyre én is emlékszem, Marijának hívták. Egy át-rock and rollozott éjszaka után mi lettünk a parkett ördögei.
Wladóra illett volna, hogy életművész. Háromszor nősült, ami ugyan nem nagy dicsőség, de egyikből sem jött ki rosszul, ráadásul mindig olyan munkát végzett, ami szíve és kedve szerint való volt. Kezdő kutatóként a nedves élőhelyek emlősközösségeit kutatta, később a folyóvíz-ökológia kutatása volt a feladata, de végzett madártani megfigyeléseket, és tanulságos munkákat írt a makrogerinctelen élőlényekről. A házasságok és a gyerektaníttatások (három asszonytól hat gyerek, és mind lány) azért elszívták az erejét, még időben érkezett meg a Beszkidekbe, hogy egy kicsit magára találjon, és utolsó éveit vagy ki tudja, hányat a környék gyárainak szennyezései miatt a terület kisvizeinek revitalizációjával töltse, és feltérképezze az ökológiai degradáció okait.
A ház jégre tételének napján érkeztem, még időben, hogy részt vegyek a jégre indító vodkák megemelésében, aztán néhány hozzáértő öreg piás társaságában a házikó jégre eresztésében. Amerikai filmekben lehet látni ilyet, csak ott bérlik a már jégre rakott házakat, és a tó partján harmincféle bár, lokál, étkezde, McDonaldʼs, és még ki tudja, hányféle pénznyelő les az emberre. Itt ennek nyoma nincsen, az alkalmi strand büféjén kilós lakat fityeg, a délutáni csöndet csak a nyitva hagyott reterát ajtajának csapkodása töri meg.
Belülről a ház tágasabb, mint ahogy kívülről látszik. Szekrény ugyan nincsen benne, de a polcokon elfér a tartalék ruha, a tisztálkodófelszerelés, a dobkályha kéménye pontosan illeszkedik, és be van zsírozva az elhúzható deszkafedél, amely alatt majd eregetjük a lékbe a csalikat.
Beosztjuk a munkát, én léket vágok, Wladó az ennivalót meg az italokat hordja be, aztán egy öl tűzifát és a tartalék pokrócokat. A házhoz jár két petróleumlámpa, de azért hoztam fejlámpát is. Pár éve, amikor Szibériába mentem horgászni, vásároltam egyet, azóta is megvan, fénye messzire világít, ami főleg akkor jön jól, amikor éjszaka a szükség szólítja az embert. Szibériában előfordult, hogy a házigazda kibotorkált éjszaka könnyíteni magán, de a jeges úton megcsúszott, elejtette a petróleumlámpát, amiből ráfolyt a petróleum a lábára, és belobbant. Két napig kenegették az asszonyok a lábát valami halzsírral, olyan büdös volt, hogy a rénszarvasok is nagy ívben elkerülték.
Egyelőre ketten vagyunk a tavon, hét közepe van, a többség dolgozik, csak Wladó szervezi úgy a munkát, hogy annak kutatásjellege legyen. Felcsalizok két botot, jó kis izmos bodorkák vannak a horgon, aztán elengedem koppanásig. Tizenöt méter mély víz van alattunk, talán a legmélyebb pontja a völgynek, ahová betoltuk a házat, az hétszentség, hogy csukát ebben a mélységben nem fogunk, de cimborám tudja a tutit, nem először pilinckázik a jégen. Januárban itt is hamar sötétedik, az ablakon bevilágít a jégre hullott hó, olyan vastag a csönd, hogy kapaszkodni lehet belé. Nincs ínyemre az itteni módszer, emelgetni kell a csalit, hogy ne üljön le a hal valamelyik öreg bokorban. Mennyivel egyszerűbb az úszós, ha tartósan eltűnik, biztos nem a völgy szelleme viszi, hanem a hal.
Van egy szétnyitható tábori asztalunk, kirakjuk rá az elemózsiát. Wladó borókafenyő füstjén pácolódott sonkáját, sajtokat, túrót, ecetes gombát, kenyeret meg persze vodkát. Nem veszem elő a tábori kupicámat, itt vagy vizes- vagy bádogpohárból isszák a vodkát. Ahogy felizzik a dobkályha, az ablak bepárásodik, én is ingre-gatyára vetkőzve emelgetem a botokat. Milyen fura, Wladislavval jó, ha ötévenként találkozunk, de mintha mindennapos cimborák lennénk, olyan jól megvagyunk egymással. Rendesen töri a magyart, második felesége magyar lány volt, Etelka, karcsú, barna szépség, aki hétévi házasság után megelégelte, hogy Wladó éjszakákat tölt bent az intézetben puhatestűek, férgek, rákok, ízeltlábúak társaságában.
Nem jött haza, válásuk után két évvel hozzáment egy krakkói cukrászmesterhez. Jómódú család lettek, emeletes házuk alsó szintjén van a cukrászda. Jacekben Etelka megtalálta az ideális férfit, aki éjjel-nappal otthon van, belekóstolt a cukrászmesterségbe főleg a marcipánfigurák készítésébe. Lengyelország minden neves emberét megformázzák marcipánból, a hegyi rabló Jánosiktól a megboldogult szentatyáig. Voltunk náluk látogatóban, Mária és Anna derék nagylányok lettek, akik kedveskedve bújtak az apjukhoz. A másik két feleséget nem ismerem. Wladó sem emlegeti őket, úgy tűnik, viharos válások voltak, minek bolygatni a múltat. Kíváncsi vagyok, vajon itt a Beszkidekben milyen fehérnépet talált magának, nem az a fajta, aki két napig kibírja asszony nélkül. Fiatalon is ragadtak rá a nők, mindenki meg akarta változtatni a magának való, bogaras kutatót, de egy idő után be kellett látniuk, hogy a púposszúnyog lárváival meg az álkérészekkel nem vehetik fel a versenyt.
Este tízig egy árva kapásunk nem volt, pedig cserélgettem a csalikat, a bodorkák helyett kisebb kárászok kerültek a horogra, és jóval magasabbra is húztam őket. Wladó már végzett egy üveg Wyborovával, én módjával kortyolgattam a Tolcsvából hozott aszút. Bevált ez nekem az évek során, a vodkától már rég kifeküdtem volna, így csak a horgásztárs szemrehányó tekintetét kell elkerülnöm, aki szerint asszonynak való az aszú. A ház furcsa hangokat ad, nyöszörög, recseg. Kitárom az ajtót, viharos jeges szél kapja ki a kezemből, alig bírom bereteszelni.
– Vihar van, komám – szólok Wladónak.
– Az a jó a csukának! – mondja a fal felé fordulva. – Szólj, ha kapás van, elvackolok egy cseppet, hosszú még az éjszaka.
Ahogy elnehezül a lélegzete, kiveszem az egyik botot, átszerelem úszósra, vékony cérnából ütközőt kötök, tizenöt méter helyett két méterre eresztem le a testes kárászt. Tíz perc sem telik el, mikor bukdácsolni kezd az úszó, aztán eltűnik. Kivárom a soromat, aztán bevágok, odarántja a menekülő lendület a bot hegyét a faperem széléhez, alig bírom adni a zsinórt, úgy nekiindul a késő esti vendég. Eltelik egy jó idő, míg végre a lékig jön a hal, átfut rajtam az öröm, ahogy megpillantom. Elkapom a feje alatt, berántom a kunyhóba, elüti a tábori asztalt, szanaszét repül minden. A ricsajra Wladó is felébred, tetszik neki a látvány. Nyújtózva mondja:
– Látod, látod, ugye, hogy lent jár az ordasabbja!
Nem tromfolok, birkózom a csukával, közben az ajtón dörömbölnek. Wladó kitárja, vastag kendőbe burkolódzott fiatalos nő lép be, arcát rózsásra csípte a szél.
– Professzor úr, be kéne jönni a laborba, kétszer is kimaradt az áram, az alsó szinten nem indulnak újra a lélegeztetők – mondja egy szusszal.
– Máris megyek – kapja magára a rövid bundáját. Nekem még visszaszól: – Ne várj rám, lehet, hogy csak reggel jövök!
– Menj csak, intek utána, mire visszajössz, csukahegyek lesznek a kunyhóban.
Kisebb-nagyobb megszakításokkal, de mindig történik valami, éjfél körül már három szép hal van felkantározva, mindegyik hosszabb egy méternél. Két óra tájban elnyom a buzgóság, fél hatkor a közeli vonat kattogására ébredek. A völgyben felerősödik a hang, olyan, mint a távoli géppuskaszó. Álom már nem jön a szememre, összekapom magam, a csukákkal elindulok a közeli laborba. A laborvezetői iroda ajtaja résnyire nyitva, a padlón ruhadarabok szanaszét, a heverőn Wladó és az éjszakai látogató fekszik összebújva. Óvatosan becsukom az ajtót, visszasétálok a gerendaházhoz. Fenn jár már a nap, mire a jó barát visszaérkezik, megdicsér a szép csukákért, csak azt nem hiszi, hogy úszóval fogtam őket.
– Na, és nálatok mi újság? Visszajött az áram, vagy szerelőt kellett hívni?
– Á, hamar megjavítottam, biztosítékokat kellett csak cserélni. Jöttem is volna vissza, csak még elbabráltam egy kicsit, aztán elnyomott az álom. De látom, te sem unatkoztál.
– Nem ám, de egy kicsit én is bóbiskoltam. Álmomban megjelent a völgy szelleme, a gyönyörű Szép Heléna!
– Az gyakran megesik errefelé. Mondott valamit?
– Csak annyit: ha a völgyben kimarad az áram, megugrik a népszaporulat. De én nem hittem neki, tudod, milyenek a szellemek, beszélnek összevissza.
1996